Klasszikus

"Legközelebb majd ircsebben fogok bölni"

2008.10.19. 00:00
Ajánlom
Mint Mozart egyik legelszántabb, talán legrajongóbb és szándékai szerint biográfusi babérokra véletlenül sem törekvő életrajzírója, Wolfgang Hildesheimer kíméletlenül megállapította, a zeneszerző életének feltérképezésére vágyó utókor mindig is szeretett valamiféle mérték utáni szabóság metódusával dolgozni, eleve olyan előfeltevésekkel közelítve Mozart életének viszonylag bőségesen dokumentált tényeihez, amelyek biztosították a vizsgálódásuk révén kirajzolódó portré furcsán androgün báját.

A 19. század heroikusan szemérmes zsenikultuszának szellemében a művészi személyiség példaértékű nagyságában keresték az életmű esztétikai megfejtésének kulcsát, a személyiség jellemző jegyeit ugyanakkor patetikus lelkesedéssel a kompozíciókból szűrték le, a jelenséget önmagával definiáló csellel bűvölve tárgyilagossággá egy recepciótörténeti pillanat szubjektív elvárásait. Mozart esetében az igyekezet különösen fonák eredménnyel járt. Noha az illendőségnek minden tekintetben megfelelő kép eredetileg a géniusz törékeny szépségét, a zabolátlan erők fölött uralkodó isteni tökéletességet volt hivatott hirdetni, a minden emberi vonásától megfosztott komponista alakja idővel vérszegény fantommá vált, az európai kultúrtörténet egyetlen olyan művészének karikatúrájává, aki animációs marketingharcosokkal kénytelen felvenni a versenyt az édességboltok kirakataiban.

Pedig a kortársak mit sem tudtak még az antik tökéletességről, a míves finomságról, a gyermeki ártatlanság derűjéről és a többi toposzról, ami a 19. században Mozart személye köré fonódott. Goethe például kifejezetten a visszatetsző, hátborzongató jelenségek mestereként tekintett rá, amikor egy Eckermann-nal 1829-ben folytatott beszélgetésben azt állította, hogy a Faustot kizárólag Mozart zenésíthette volna meg, ha megéri a mű elkészültét, mert csak az ő zenéjének volt sajátja az a Don Giovanniban tisztán megnyilvánuló "taszító, ellenszenves, irtóztató jelleg", amit a téma megkívánna, és ami – Goethe számára feltétlenül sajnálatosan – nemkívánatossá vált az új évszázad nemes eszményeket hajszoló operaszínpadán.

Bár Goethe zenei ízlését a zenetörténet-írás hagyományosan nem becsüli túl sokra, megjegyzése Mozart művészetének egyik lehetséges korabeli visszhangjaként, a komponista szellemi nagyságának értékeléseként már csak azért is figyelemre méltó, mert a "taszító" és "ellenszenves" jelzők meglehetősen idegenek attól a féktelenül gyermeteg figurától, amelyet a 20. század második fele teremtett, hogy megszabadítsa Mozart alakját a szinte teljesen jelentés nélkülivé erőtlenedett szépség naivitásának átkától. Noha kérdés, hogy az alkotó személye szükségszerűen inspirációs forrása-e a művek értelmezésének, az írásos dokumentumok mindenképpen azt sugallják, hogy az ízlés változásának megfelelően átdolgozott Mozart-portrénak valamivel több köze lehet a modellhez, mint a csodagyermeket konzerváló korábbi változatnak volt.

Kortársainak visszaemlékezéseiből valószerűtlenül megfoghatatlan figura bontakozik ki, csupa vibrálás és szüntelenül csapongó fantázia, csupa lendületes fegyelmezetlenség, felületes ígérgetés, megbízhatatlan könnyedség, olyasvalaki, aki, mint Caroline Pichlertől tudjuk, képes volt egy megindító szépségű, improvizált variációsorozat közepén felugrani a hangszer mellől, hogy székeken átugrálva és nyávogva szaladgálni kezdjen a szobában. A "valódi Mozart" bizonyítékokra támaszkodó, tárgyilagos rekonstruálására tett kísérletek ugyanakkor éppen a zeneszerző következetesen töredezett önábrázolásának következtében bizonyulnak zsákutcának. Levelei egyik pillanatról a másikra csapnak át a végletekig hajszolt nyelvi abszurditás területére, a Monthy Python társulatát megszégyenítő alapossággal szedve betűrendbe egy alkalommal például azokat, akiknek üdvözletet szándékozott küldeni Salzburgba, megemlítve "florian páter udvari bolondot és minden éjjeliőrt", "Quilibet, quodlibet urat és valamennyi berekegőt", valamint "oxenstirn grófot, oberbreiter urat és minden salzburgi ökröt” is, majd elnézést kérve, mondván: "Ne vegye tőlem pakon a zopa, hogy ma ilyen vagyok, nem segítek magamon tudni." Olyan minden részletre kiterjedően bontakoztatta ki a ránk maradt szövegekben groteszk énjét, hogy sikerült önmagát a zenetörténet talán legenigmatikusabb komponistájává változtatnia, aki írott bizonyítékok segítségével a legkevésbé sem közelíthető meg, mert érzései elvesznek az altesti célzásokban, humora és véleménye a szójátékok vad kavargásában, lelkifurdalása, önbecsülésének harcai és gyásza az opera seria librettók nyelvezetének túlságosan is tökéletes ismeretében és lenyűgözően szemérmetlen alkalmazásában. Ellenáll minden kategorizálásnak, mert nincs a személyétől eltávolítva értelmezhető és ezáltal támpontot nyújtó elem az életében. Sem derekas szolgálatból, sem istenfélelemből, büszke művészi ars poeticából, tekintélyes polgári életformából, kitüntetett mester mivoltból, világfájdalomból vagy épp szigorból nem épített díszleteket maga köré. A szavak hatalmában bízó utókorban azt a benyomást kelti, mintha kizárólag zenében létezett volna.

A róla fennmaradt kép komolytalanságától vezetve az ember hajlamos megértőbben viszonyulni a 19. század porcelánfigura-kultuszához. Bármilyen nehéz is azonban egymásra vonatkoztatni az életmű racionálisan jószerével felfoghatatlan harmóniáját és a zeneszerző szeszélyesen megbízhatatlan alakját, ha elhisszük Axel Martininek, Thomas Mann a Királyi fenség című regényében szereplő díjnyertes költőnek, hogy az alkotónak a lehető legtávolabb kell tartania magát mindattól, ami művében megnyilvánul, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy aligha jártunk volna jól, ha Mozart megtanul bölcsebben írni.

(2008. október 27. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - "Mozart: szimfónia, zongoraverseny és mise" – Malcolm Bilson (fortepiano), a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar koncertje, Mozart: C-dúr szimfónia, K 338; d-moll zongoraverseny, K 466; c-moll mise, K 427, km.: Hamvasi Szilvia, Halmai Katalin (szoprán), Kálmán László (tenor), Cser Krisztián (basszus), vez.: Vashegyi György)

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Klasszikus

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Zenés színház

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Klasszikus ajánló

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Klasszikus ajánló

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.