Ha egy elképzelt karmestert kellene ábrázolni, a legtöbben alighanem férfit rajzolnának, egy kissé már őszülő urat, aki erős akarattal, lenyűgöző diktátorként viszi keresztül saját interpretációját a muzsikusokon. Való igaz, a zenei pályák közül talán a dirigenseké az, amely a legnehezebben nyílt meg a nők előtt, még ha mára szerencsére ezen a téren is történt előrelépés. De miért is fogadta olyan nehezen a zenészvilág, hogy egy nő is vehet pálcát a kezébe?
Ahogyan az már csak lenni szokott, a tendencia mögött kimondott és kimondatlan előítéletek állnak. A karmesterség egyfajta hatalmi pozíció (még ha ma már egyre kevésbé megengedhető, hogy a dirigens szélsőségesen autoriter módon bánjon a zenekar tagjaival), olyan emberre van tehát szükség, akit a zenészek elfogadnak maguk fölött állónak. Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy a férfi és női zenészek különbözőképpen viszonyulnak ehhez az aszimmetrikus helyzethez:
míg a férfiak azonosulásra alkalmas személyt látnak a karmesterben (így lépnek túl az alárendeltségből fakadó frusztráción), a nők erősebben érzik a rájuk nehezedő dominanciát,
amit személyiségétől függően ki félelemmel, ki csodálattal fogad. Ezt a dinamikát pedig alaposan felforgatja, ha egy nő áll a pulpitusra.
Izabelė Jankauskaitė (Fotó/Forrás: Theresa Pewal / Bartók Tavasz)
Aztán ott van az a fránya szexualitás. Amolyan örök viccként hangzik el az érv, hogy egy csinos hölgy elvonná a zenészek figyelmét a muzsikálásról. Mielőtt valaki felvetné, hogy akkor mire gondoljanak a hölgyek, amikor például egy Lorenzo Viotti adottságaival rendelkező úr áll előttük, meg kell jegyezni: a nagy zenekarokban még mindig kevesebb a női művész, mint a férfi. Szélsőséges példa a Bécsi Filharmonikusok, akik 1997-ig csak férfiakat engedtek a soraikba. És persze felmerülnek további kérdések: hogyan öltözködjön egy női karmester, mennyire viselkedhet nőiesen, dicséret-e, ha a muzsikusok észre sem veszik, hogy egy nő dirigálja őket?
A változás azonban, ha lassan is, de érezhető. Miközben a finn karmesterlegenda, Jorma Panula 2014-ben még azt javasolta a női karmestereknek, hogy maradjanak a „feminin zenénél”, mesterkurzusain az utóbbi években egyre több hölgy szerepel. Az énekesként is kiváló Barbara Hannigan nemrég egy interjúban arról számolt be, szerinte már vége annak a korszaknak, amikor a zenészek nem fogadnak el egy női karmestert. Ha kap is néha meglepett pillantásokat, a munka problémamentesen zajlik.
A Bayreuthi Ünnepi Játékokon 2021-ben lépett fel először női dirigens Oksana Lyniv személyében, tavaly pedig már többségbe kerültek a hölgyek, miután Nathalie Stutzmann és Simone Young is csatlakozott hozzá
– mindketten világszerte keresett előadók. A Bajor Állami Operában jövőre két premiert is női karmesterek vezényelnek (az egyik szintén Stutzmann), a Metropolitan Opera közvetítései jóvoltából pedig nemrég a műfaj hazai rajongói is láthatták, ahogy Susanna Mälkki a Fideliót vezényli, de hamarosan Joana Mallwitzot is meghallgathatják a Figaro házasságában – hogy csak néhányat említsünk a világ legnagyobb zenei intézményei közül.
Barbara Hannigan (Fotó/Forrás: Marco Borggreve / Bartók Tavasz)
Ha valaki a saját fülével is meggyőződne a női karmesterek képességeiről, az idei Bartók Tavaszon erre könnyen lehetősége nyílik, ugyanis két kiváló dirigens is fellép a fesztiválon. A litván Mirga Gražinytė-Tyla karrierje üstökösként ível felfelé, mióta 2012-ben megnyerte a Salzburgi Ünnepi Játékok fiatal karmestereknek szóló díját. 2016 és 2022 között a Birminghami Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója volt, emellett olyan neves együtteseket vezényelt már, mint a New York-i és a Los Angeles-i Filharmonikusok, a Londoni Szimfonikusok, a Philadelphia Zenekar, a Drezdai Staatskapelle, illetve a Royal Concertgebouw Orchestra. A Müpában tartott koncertjén a Müncheni Filharmonikusok élén találkozhatunk vele, Mendelssohn e-moll hegedűversenyében pedig Kelemen Barnabással osztja meg a színpadot. Honfitársa, a mindössze huszonhat éves Izabelė Jankauskaitė a Bázeli Kamarazenekarral és Pusker Júliával érkezik hozzánk. A fiatal dirigens nemzetközi karrierje alig néhány éve kezdődött, amikor elnyerte a Gstaadi Karmester-akadémia Neeme Järvi-díját, azóta pedig már olyan neves művészek asszisztenseként dolgozott, mint Alain Altinoglu vagy Paavo Järvi.
A női karmestereket tehát semmi sem tántoríthatja el attól, hogy meghódítsák a zenei világot, és saját, utánozhatatlan művészi egyéniségükkel gazdagítsák a művek interpretációtörténetét. Élvezzük ki a különböző látásmódok kínálta sokszínűséget!
A cikk eredetileg a Bartók Tavasz blogján jelent meg.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Mirga Gražinytė-Tyla (fotó/forrás: Benjamin Ealovega / Bartók Tavasz)
hírlevél
