Klasszikus

Lélegzés gambán és fuvolán

2013.01.03. 13:15
Ajánlom
Lehet valami az osztrák levegőben, hogy itt a bécsi klasszikus, majd a második bécsi iskola zeneszerzőin, a Strauss-családon, Schuberten, Mahleren túl ma is virágkorát éli a klasszikus zenei élet. Az Alpok lejtői és nyüzsgő városok alkotják annak a két muzsikuséletnek a hátterét is, akik a következő hónapokban a Rising Stars program keretében érkeznek Budapestre.

Romina Lischka Bécsben, szülővárosában csapott a gitárhúrok közé hét évesen, aztán figyelme elkalandozott egy másik hathúros hangszer, a viola da gamba irányába és jó ideig, még a bécsi zeneakadémián is párhuzamosan foglalkozott a két instrumentummal. 2002-ben döntött a barokk zene mellett, és 2006-ban már diplomával a zsebében távozott a bázeli Schola Cantorumból. A Müpa Magazinnak nyilatkozva elmondta, hogy "azért váltottam, mert korlátozottnak találtam a gitár repertoárját. A gambában sokkal több fantáziát láttam, több zene felfedezésének lehetőségét. A hangja is nagyon vonzott, mert tényleg olyan rajta játszani, mintha beszélnék és ez a legfontosabb üzenete a régi zenének is: megfejteni a szöveget, amit a zenébe rejtettek, és azt, hogy mindez mit is mond nekünk, ma élő embereknek. A barokk zenét pedig azért választottam, mert őszinte, és mert nagyon szeretem ennek a stílusnak a lelkületét és az atmoszféráját is" - mondta.

A brüsszeli Királyi Konzervatóriumban 2008-ban végzett muzsikus aztán új utakat keresett és Észak-Indiáig meg sem állt, ahol improvizációval és énekléssel foglalkozott. "Egyszer csak eljött az a pont, amikor több szabadságra vágytam. Az improvizációban sok szabály van, talán több is, mint egy-egy klasszikus mű interpretációjában, de ellentétben azzal, az improvizáció megengedi, hogy a saját alkotásodat hozd létre, hangról hangra. Megtanultam, hogyan használjam különbözőképpen a lélegzetemet és mindez arra a hangra is befolyással volt, amit a gambámon szeretnék megszólaltatni" - mondta a művésznő.

Daniela Koch szép, lélegző fuvolahangját dicséri a Crescendo kritikusa is a muzsikus első lemeze, a My Magic Flute kapcsán, és lélegzetelállító az is, amit eddig elért a mindössze huszonhárom éves, kitzbüheli születésű hölgy. Tőle sem áll távol az utazás, így a salzburgi Mozarteum elvégzése után olyan versenyeken szerzett nevet magának, melyeket Prágában, Münchenben vagy épp Japánban rendeztek. Ez utóbbin elért első helyezése különösen nagy eredménynek számít, hiszen a Kobe Nemzetközi Fuvolaversenyen összesen 229 versenyzőt utasított maga mögé, akik ráadásul mind idősebbek voltak nála. Münchenben sem volt más a helyzet, ahol az 59. ARD Nemzetközi Zenei Versenyen a négy döntős közül legifjabbként végül második lett. Romina Lischkával ellentétben a véletlenre semmit nem bízó fuvolista jelenleg a Bambergi Szimfonikus Zenekar első fuvolásaként dolgozik és elkészítette második lemezét is Musik from Sanssouci címmel a Deutsche Grammophonnál.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Hiába fest jobban Szűz Mária a restaurálás után, a tulajdonos reklamál

Ez már nem az, akit ismert és szeretett, állítja, miután egy restaurátor szebb küllemet varázsolt a szobrának. Akár bíróság elé is kerülhet az ügy. Inverz „bundás Krisztus”-eset Lengyelországból.
Plusz

Ezek a 75 éves David Gilmour kedvenc Pink Floyd-dalai

Ma ünnepli 75. születésnapját David Gilmour, a Pink Floyd szólógitárosa, aki egyébként a basszusgitártól a billentyűkön át a szaxofonig számos hangszeren játszik, mégis karakteres húrhajlításairól, összetéveszthetetlen soundjáról és kitartott hangjairól ismerünk.
Színház

Upor László beszélgetéssorozatot indít az eTrafón

Véget ért a Trafó TudásTrambulin sorozata, a nézők azonban nem maradnak online műsor nélkül: március 10-én indul a Világhazafiak, amelyben Upor László olyan magyarokkal beszélget, akiket bár számos alkalommal láthatunk Magyarországon, külföldön is jelentős sikereket értek el.
Vizuál

90 év után bukkant fel a magyar származású Amrita Sher-Gil festménye

Az indiai Frida Kahlóként is emlegetett magyar származású festőnő portréja akár a 2,8 millió dolláros (849 millió forint) leütési árat is elérheti a Christie's aukciósház árverésén.
Vizuál

Elszakadás a dogmáktól – Nagy Ágnes állatszobrai bevették Velencét

Nagy Ágnes szobrai egy év leforgása alatt utaztak már repülőn az Egyesült Államokba, hajóztak a Canal Grandén és a velencei lagúnákban. Februárban a pandémia után újranyíló Velencében mutatkoztak be a patinás Albrizi-Capello palotában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Billy Joel-dallal köszönti a hölgyeket a Song Factory Budapest

Az Uptown Girl a cappella változatával, az autószerelő műhelyből köszönti a nőket a Song Factory Buudapest kórus. „Anyák, nővérek, barátok! Köszönjük, hogy vagytok nekünk!” – üzenik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Dmitrij Baskirov orosz zongoraművész

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt az orosz zongoraművész és tanár, Dmitrij Baskirov. Hosszú pályája során magyar tanítványai is voltak.
Klasszikus ajánló

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.