Klasszikus

Lélegzetelállító

2011.10.14. 14:00
Ajánlom
Cecilia Bartoli pályája kezdete óta úgy bánik közönsége szívverésének és légzésének ritmusával, mintha kedvenc játékszere volna. Igaz, teljesítménye – saját bevallása szerint – önnön lélegzetét is elállítja olykor, az övé azonban technikai értelemben akad el, ha egy-egy hosszú passzázs kivitelezése közben a levegővétel teljes kiiktatása bizonyul a legkézenfekvőbb megoldásnak, míg a miénket a csodálat és borzongás fojtja vissza, ahogyan ez a Művészetek Palotájában is történt október 11-én.

A sugárzóan erőteljes szerepformálásait és különös szuggesztivitását 18. századi színpadképeket idéző, látványos jelmezekkel hangsúlyozó, világhírű énekesnő ezúttal a Giovanni Antonini vezette Il Giardino Armonico együttessel lépett színpadra. Ez a tény - ha egyáltalán van értelme bármiféle, az érdeklődést fokozó részletről beszélni Bartoli koncertjeivel kapcsolatban - valószínűleg önmagában is bővítette azoknak a körét, akik (nyilván változó sikerrel) megpróbáltak jegyet szerezni a teltházas estére. Az olasz zenekar ugyanis nemcsak játékának kifinomult eleganciája révén tarthatott számot a hangversenylátogatók érdeklődésére, hanem a Bartoliéval nagyszerűen összeillő interpretációs elképzelései révén is. Tökéletesen képzett zenészei egyrészt kifogástalanul csiszolt és szellemes párbeszédeket folytattak az énekesnő futamaival, másrészt osztották Bartolinak azt a nézetét is, hogy az előadást összefogó és mozgató értelmezés fontosabb a makulátlanul sima felszínnél, és cseppet sem érdemes bánkódni azon, ha a vérbően életteli hangsúlyok érdekében a hangzásideál kikezdhetetlensége esetleg háttérbe szorul. (Remekül illusztrálta ezt a felfogást a két kürtös meglepően cizellált elefánttáncra emlékeztető duettje, amely egyszerre bizonyult otrombának, ami a hajlékony szólamvezetés és a hangszer képességei közötti ellentétnek áldozatul felkínált intonációt, és hihetetlenül kecsesnek, ami a formálást illeti.)

A kongeniális előadói apparátus tagjai keddi műsorukat a 18. század hosszú időre elfelejtett repertoárjának darabjaiból, az egykor ünnepelt kasztráltak számára írt Porpora-, Broschi-, Händel-, Leo-, Vinci-, Araia-, Graun- és Caldara-áriákból (Bartoli és az Il Giardino Armonico 2009-ben rögzített Sacrificium című albumának programjából) állították össze. Annak, hogy ez a repertoár nagyjából két évszázadra szinte teljesen feledésbe merült (lexikonok oldalain tengetve virtuális életét), nem csekély mértékben az az oka, hogy a kasztráltak speciális képességeire komponált áriáknak nemhogy az értő interpretálása, a puszta leéneklése is embert próbáló feladat, mivel a hatalmas hangterjedelem és óriási tüdőkapacitás mellett fantasztikus ruganyosság és fürgeség is szükséges hozzá. Az utóbbi években szerencsére egyre több fiatal énekes jelentkezik, aki képes arra, hogy magával ragadó könnyedséggel és csodaszép orgánummal valósítsa meg mindezt. A fáradhatatlan, merész és energikus Bartoliban azonban tévedhetetlenül tökéletes technikai tudása és lenyűgöző fantáziája mellett, amellyel ugyanannak a zenei anyagnak képes más-más díszítőelemekkel teljesen eltérő karaktert adni, van valami utolérhetetlen. Pedig az ő hangszíne voltaképpen nem is szép, illetve nem tudni, milyen, mert ez önmagában nem lényeges. Bartolinak hangjai vannak, mindig attól függően változó színnel, testtel, intenzitással, hogy mit kíván tőle az adott drámai szituáció. Ha szükséges, nyers és indulatos, szinte recsegő, máskor viszont olyan leheletfinom, olyan lágy, amilyet ember nem hallott még, és nincs az a regiszterváltás, az a légzéstechnikai nehézség, vagy bármi egyéb, amiért ezt a puhaságot engedné megtörni, a valaha hallott legszebb hangszínt engedné elhomályosulni. Van benne valami elemi erő, valami egyedi, mélyről felszabaduló energia, ami fellépéseit messze a virtuóz éneklés izgalmas szépségében való gyönyörködés fölé emeli.

Ezáltal pedig arra is képes, hogy hallgatóságát bevezesse mindenkori programjának egykori létmódjába, élő, lélegző (és amennyire a dokumentumokból megismerhető, autentikus) valóságába. Az előadóra rótt énektechnikai terheken túl ugyanis sokáig éppen azért maradt homályban a 18. századi opera seria-repertoár zöme, mert a 19-20. századi recepció zeneileg jelentéktelen erőfitogtatásnak, valamiféle olimpiai versenyszámnak minősítette, amelynek esztétikai értéke lényegében elhanyagolható. Bartoli fellépése azonban, mint rendesen, most is könnyedén megváltoztatta ezt az álláspontot, ráadásul a tanítás mindennemű szándéka nélkül, pusztán a művek megformálására koncentrálva. Noha egy percig nem hagyott kétséget afelől, hogy Händel fényévekkel jobb zeneszerző volt, mint Graun, Riccardo Broschi vagy épp Porpora, az egykori londoni ellenfél, interpretációiból világossá vált, hogy ennek a ténynek igen kevés köze van a kasztráltak bravúráiáit működtető gesztusrendszerhez. Eladásmódja lenyűgöző természetességgel és erőteljesen izzó drámaisággal bontotta ki az allegorikus elemekre és szimbolikus gesztusokra épülő műfaj (némiképp méltatlanul) kliséknek minősített jelrendszerét, megmutatva, hogyan lehet a drámát lineáris folyamatok helyett helyzetekben, képekben ábrázolni, és hogyan lehet a meghatározott jelentéssel felruházott karakterek ábrázolóerejéhez igazítani a technikai szemfényvesztés elemeit. Hogy a jólnevelt csendhez szokott közönség gyorsan magáévá tette azt a befogadói attitűdöt, amelyet a barokk szerkesztésmód e sajátossága megkíván, mi sem bizonyította jobban, mint hogy a kezdeti passzivitását elhagyó hallgatóság egyre gyakrabban tapsolt bele az áriákba egy-egy különösen lenyűgöző koloratúra után (igaz, ez a magatartás eleinte tévedésből, az áriák szerkezetének téves felméréséből eredt, utóbb azonban valóban spontán kitörő ünnepléssé változott).

A koncertlátogatók reakcióján, persze, nincs mit csodálkozni, végtére is Bartoli előtt alighanem a tűzokádó sárkányok is kezesbáránnyá válnának. Pedig az énekesnő szerint a rejtély nyitja mindössze annyi, hogy nem kell sajnálni az áldozatot, amit a technika elsajátítása követel, mert ha az ember tud bánni a hangjával, már csak az érzelmi árnyalatok kifejezésére kell törekednie. Tiszta szerencse, hogy ez ilyen egyszerű.

Cecilia Bartoli: Sacrificium 

2011. október 11. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Il Giardino Armonico
Vez.: Giovanni Antonini 

I.

Porpora: Nyitány (Meride e Selinute) - Allegro
Porpora: „Come nave" (Siface)
Broschi: „Chi non sente al mio dolore" (Merope)

II.

Porpora: Nyitány (Germanico in Germania) - Allegro - Adagio - Allegro
Handel: „Lascia la spina" (Il Trionfo del Tempo e del Disinganno)

III.

Veracini: Niytány, no. 6 - Allegro
Leonardo Vinci: „Cervo in bosco" (Medo)
Leonardo Leo: „Qual farfalla" (Zenobia in Palmira)
Araia: „Cadrp, ma qual si mira" (Berenice)

IV.

Porpora: „Unsignolo sventurato" (Siface)
Graun: „Miseero pargoletto" (Demofoonte)

V.

Sammartini: F-dúr versenymű furulyára - Allegro assai
Caldara: „Quel buon pastor" (La morte d'Abel)

VI.

Porpora: Két nyitány (Gedeone, Perdono amata Nice) - Adagio - Spiritoso andante - Allegro
Leonardo Vinci: „Quano invido la sorte ... Chi vive amante" (Alessandro nelle Indie)
Porpora: „Nobil onda" (Adelaide)

Kosztüm: Agostino Cavalca

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Pakold meg magad könyvekkel a Líra raktárában pár száz forintért!

Mi már tudjuk az igazi könyvmolyok szombati programját. Raktárvásár lesz a Lírában.
Könyv

Családi találkozót rendeznek Petőfi rokonai Kiskunfélegyházán

Igen, jól olvasta a címet! Míg egyesek a költő sírjának felkutatásával vannak elfoglalva, mások az élőkre koncentrálnak és családi találkozót hirdettek, amelyen eddig állítólag 66 utód jelezte a részvételét.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Zenés színház

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Hat orosz zeneszerzőt mutat be Szabó Marcell fesztiválja

Budapesten és Debrecenben rendezik meg október 7. és 13. között az Orosz Zenei Fesztivált, amelyen minden koncert egy-egy zeneszerzőt állít a középpontba.
Klasszikus virtuózok

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Klasszikus interjú

Mikołaj Górecki: „Nem vagyok zeneszerző, csak egy fickó, aki komponál”

Egy ismert komponista gyermekének lenni nem mindig kiváltság, különösen ha a gyermek a szülői pályát kívánja követni. Mikołaj Górecki egyik művét a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában hallhatja majd a közönség május 25-én. Ennek kapcsán tettünk fel néhány kérdést az Amerikában élő lengyel komponistának.
Klasszikus kritika

Ilyen volt: Baráti Kristóffal zenélt a Kodály Filharmonikusok a reptéren

A négy őselem, a tűz, a víz, a föld és a levegő szolgált mottóként a debreceni Kodály Filharmonikusok nagyszerű koncertjének műsorában. Kritika.
Klasszikus ajánló

Fassang László templomépítésért koncertezik

A Liszt Ferenc-díjas művész jótékonysági orgonaestjét május 19-én tartják a Deák téri evangélikus templomban. A befolyt összeggel a budakeszi evangélikus templom építését támogatják.