Klasszikus

Lemezajánló: Dalok a kipipából – Seress Rezső est

2016.02.23. 16:47
Ajánlom
Fesztbaum Béla és a Kék Duna Szalonzenekar tavaly novemberi Seress Rezső-estjének anyaga most lemez formájában is megjelenik.

Tragikus kelet-európai sors Seress Rezsőé (1889–1968). A 20. század legnagyobb magyar slágerszerzője kottát írni se tudott, és saját elmondása szerint zongorázni sem igazán. Cirkuszi artistának indult, majd egy balesetet követően döntött úgy, hogy táncos-komikus lesz, végül bárzongoristaként működött Budapest VII. kerületében, ahonnan nem szívesen mozdult ki: először a Dohány utcai Kulacsban, majd az Akácfa utcai Kispipában.

Seress Rezső

Seress Rezső

Dalai tízezrek életére és előadók generációira voltak hatással, s az ő nevéhez fűződik az egyetlen magyar világsláger, a Szomorú vasárnap is, amelyet több mint 100 nyelven ismernek. Olyan művészeket találunk az először Kalmár Pál által 1935-ben rögzített dal későbbi megszólaltatói között, mint Billie Holiday, Sarah Vaughan, Ray Charles, Etta Jones, Elvis Costello, Serge Gainsburg, Sinéad O'Connor vagy Björk. A munkaszolgálatot is megjárt Seress a háború utáni években is bárzongorisaként kereste kenyerét, s bár nevét és dalait mindenki ismerte és elismerte – még a klasszikus zene olyan óriásai is, mint Toscanini és Klemperer – valódi, anyagiakban is kifejezhető siker soha nem lett az osztályrésze. 1968-ban önkezével vetett véget életének.

A Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában most megjelenő lemezen az Óbudai Társaskör felkérésére született, 2014. november 5-én bemutatott, azonos című est zenei anyaga hallható, gyakorlatilag Seress valamennyi jelentős slágere. A pianínónál maga Fesztbaum Béla Jászai Mari-díjas színművész ül, partnere pedig a dalok előadásában a Berki Sándor Dezső irányításával működő, a klasszikus szalonzenekarok világát minden ízében tökéletesen megidéző Kék Duna Szalonzenekar.

A lemezen elhangzó dalok:

Ha minden véget ér - Fizetek, főúr - Szervusz, te vén kujon - Én úgy szeretek részeg lenni - Hiába van palotád Budán - Csendes ember lettem - Egy kicsit fájni fog holnap a szíve - Gyerünk, Bodri kutyám! - Nézem, hogy ül a Fáni a padon - Csak inni, inni! - Egyszer fenn, és egyszer lenn a kerék - Szomorú vasárnap - Szeressük egymást gyerekek - Az élet egy nagy csodálatos semmi - Ha én lennék az Isten - Csak átutazó vagyok itt, a Földön - Engem még nem szeretett senki - Nem az a fontos, az ember hány éves - Az utolsó konflis majd Pestről - Én nem tudom, mit hoz a holnap - Ave Maria

A dalokat előadja Fesztbaum Béla és a Kék Duna Szalonzenekar (művészeti vezető: Berki Sándor Dezső).

Hangszerelés: Berki Sándor Dezső és Fesztbaum Béla

A felvételek 2015. november 29-én készültek az Óbudai Társaskörben.

Hangmérnök: Czövek Béla

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János a Magyar Hospice Alapítványért

A Méltóság hangja című est bevételét a Budapest Hospice Ház egy betegszobájának éves fenntartására ajánlják fel a legendás művészek: Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János.
Klasszikus ajánló

Szokolay Sándor emléke előtt tisztelegnek Sopronban

December 8-án gyertyagyújtással, kiállítással és hangversennyel idézik meg a tíz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző alakját a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban. 
Klasszikus magazin

Zene a lakatlan szigeten

Nemrég azt a kérdést tettük fel olvasóinknak, milyen zenét vinnének magukkal egy lakatlan szigetre. Az izgalmas és változatos válaszokat olvasva persze mi is elgondolkodtunk, és összeállítottuk a magunk lakatlansziget-playlistjét.
Klasszikus ajánló

Világsztárok a Zeneakadémián – 6 érv, amiért ott a helyünk november 29-én

Ha klasszikus zene, akkor koncert; ha koncert, akkor a legjobb hangversenyterem és szólisták. Mutatjuk, miért érdemes november 29-én, szerdán este a Zeneakadémia Nagytermébe menni.
Klasszikus hír

Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal

Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án.