Klasszikus

Lencsevég – Sziget fesztivál: zenék „máshonnan”

2004.08.06. 00:00
Ajánlom
Idén tizedik éve járok augusztusban a Szigetre, és talán mondhatom, hogy felkészült, rutinos lakó vagyok. Nem nagyon okoz fennakadást az a máshol elképzelhetetlen jelenség, ami itt a mindennapok része. Annyira színes ugyanis a paletta, hogy állandóan résen kell lenni: ha nem vigyázol, akkor a legmagasabb kultúrát hintő program sátrából kilépve véletlenül egy részeg punk háromnapos leheletébe koppan a fejed. Itt minden megtörténhet.

Vagy adott például az évek óta minősíthetetlen programot kínáló Nagyszínpad, amelynek számos fellépőjét a legjobb indulattal se lehet zenésznek nevezni. Tisztelet a kivételnek, persze. Nem folyik itt más, mint az óriási tömeg szellemi kizsákmányolása: ha túlélem a borzalmasan dübörgő loopok akusztikus viharát (persze gépről, véletlenül se hangszerből), akkor a két-három kókler, aki a színpadon lötyög, nyomdafestéket nem tűrő fogalmazással követeli, hogy tegyem a magasba a kezem, és tucatszor mondjam azt, hogy jeeee. Nos, ha az előbbi hasonlat fordítottját veszem, akkor a meglepetés lehet nagyon kellemes is. Tegnap ugyanis a Nagyszínpad mellett osontam el a Világzenei színpad felé. A Nagyszínpadon az amerikai Busta Rhymes osztott valami nagyon buta igét, de büszkén jelentem, sikeresen ellenálltam, amikor úgy döntöttem, hogy az artikulálatlan üvöltéseik ellenére sem fogom jól érezni magam. Megtette a magáét, jó gyerek!

Ami ezután következett, az olyan volt, mint egy tál dermedt, háromnapos, titániai fűleves után egy nagy pohár pinyakoládát hörpölgetni. A Világzenei Nagyszínpadon a kubai nagyasszony, Omara Portuondo koncertezett, teljes életnagyságban. A Sziget világzenei profiljának komoly hagyományai vannak, hiszen Omara asszony is már második alkalommal lép fel ezeken a fontos deszkákon. A koncert kezdete érdekesen alakult: a névadó ugyanis az első kb. 20 percben összesen alig néhány pillanatra tűnt fel – a távollét okairól nem számolhatunk be. Mindenesetre a session zenészei remekül feltalálták magukat, mert olyan latin jazz expozét rittyentettek, amitől a táncoslábúak és a vájtfülűek egyaránt beindultak. A szólisták hegedűn, szaxofonon, rezeseken hibátlan játékot produkáltak, és később – immár Omara megjelenésekor is – pedánsan előadott, gyönyörű kubai zenét hallhattunk. Mindig ámulatba ejt az a szervezettség, amely a kubai zenét jellemzi! A ritmusszekciót persze nem minősítem: ettem már pocsék pizzát Olaszországban, de egyszerűen még soha életemben nem hallottam gyönge ritmusú kubai zenét. Ezúttal is örömmel hallgattam a háttérben, ahogy az a négy-öt ember létrehozza ezt a nagyon biztos, sok lábon nyugvó alapot: a kongától a legegyszerűbb kolompig vagy guiróig mindenkinek nagyon fontos szerepe van, és mindenki megtalálja azt a hézagot, amelyet a saját hangszerén, hihetetlen érzéseket kiváltva tud betölteni. A Buena Vista énekesnője feledt nem halad az idő, semmilyen értelemben: az új lemez anyaga is alapvetően ugyanaz az '50-es évekből származó dallamvilág, amelynek megszólalása, hangulata már-már archaikusnak mondható. Ebben az erős, tekintélyes zenei szövetben a jazz vagy más északi „új” szelek hatása másodlagos marad. Omara azonban ezeket a dalokat ma is ugyanolyan fiatalos erővel és érzelmi töltettel adta elő, akárcsak évtizedekkel ezelőtt. A közönség pedig nagyon hálásnak bizonyult, a hatalmas színpad előtt óriási, ünneplő tömegek gyűltek össze, és méltó fogadtatásban részesítették ezt az ünnepet.

Ünnepi a hangulat a Jazz Színpad estéin is, dacára az egyre szűkülő költségvetésnek, amely miatt a szervezők panaszkodnak. A menedzsment idén állítólag annyira nehéz helyzetbe került, hogy csak személyes anyagi áldozatok árán sikerült az elfogadható infrastruktúrát beizzítani. Emellett a sátor tervezett programja hozza azt a színvonalat, amelyet az elmúlt fesztiválokon megszokhattak az érdeklődők, akikből évről évre egyre több akad. A Jazz Színpad tavaly is szép számmal vonzott közönséget, az utolsó két nap eseményei pedig púpozott nézőszám mellett, szakadó sátorlapokkal és tomboló sikerrel zajlottak. Közönség idén is van, nagy része olyan nyitott fiatal, aki briliáns hangszeres mágiára és elmélyült kamarajazzre egyaránt vevő.

A csütörtöki Balázs Elemér Quartet-koncerten például rögtön mindkét összetevő jelen volt, a zenészek (Balázs Elemér – dob, Balázs József – billentyű, Gláser Péter – bőgő, Juhász Gábor – gitár) elragadtatott fokozatban adták elő saját ismert szerzeményeiket. László Attila zenekara Borbély Mihály szaxofonossal és Enrico Granafei szájharmonikással kiegészülve adott koncertet – László Attila új lemeze népszerű Broadway-slágereket dolgoz fel. A Triton zenekar koncertjén nem hittem a szememnek, amikor a balkáni ritmusú témára két néző srác pogózott a színpad bal szélénél. Jazzre táncolni – de hát én megmondtam, a Szigeten sose lehet tudni…

A Triton Vázsonyi János szaxofonos zenekara, aki az egykori etno-jazz-rock Drums együttes vezetője volt. A Sziget fő csapásirányára egyébként abszolút jellemző, hogy a Drums 10 éve még a Nagyszínpadon adott koncertet. Ma már nincs Drums, nincs jazz sem a Nagyszínpadon, de van sátor külön a jazznek és benne a revelatív újdonságoknak is. És bár a Triton zenészei (Vázsonyi – alt szaxofon, Kardos Dániel – akusztikus gitár, Mezőfi István – dob, Herr Attila – basszusgitár) saját bevallásuk szerint sem hozták a legjobb formájukat, a közönség a „papírformáért” is hálás volt, hiszen már ennek is nagyon jó hangulatú koncert volt az eredménye. A Triton alapja sokszor a közeli balkáni, olykor közel-keleti etnikus gyökerekből táplálkozik, gyakran feszes, páratlan ritmikai megoldások szolgálnak alapul a témához. A dallamvilág is ennek megfelelően izgalmas skálákban szólal meg. Mindezt szerencsésen fűszerezi a rafinált hangszerelés, hiszen a megszokott basszus-dob ritmusszekciót és Vázsonyi szaxofonját élénk színekkel egészíti ki az akusztikus gitár. Vázsonyi egyénisége persze az egész zenei folyamatot meghatározza, de szólóiban ezúttal mintha kevés lelkesedéssel ragadta volna meg a lehetőségeket. Kardos Dániel nagyon felkészült, fiatal művésze a gitárnak, szólói legtöbbször összefogottak, pergőek és dúsak egyszerre. Kardos több szerzeményt is jegyez, ezek invenciózusak, változatos hangulati skálán mozognak – legtöbbször a zenei világosság, frissesség benyomását keltik a hallgatóban. Herr Attila és Mezőfi István ritmusszekciója az összeszokottság benyomását keltette – egyetlen alkalommal bizonyult a tempó kissé lötyögősnek, de Mezőfi remek érzékkel igyekezett korrigálni a csapatot.

Fantasztikus koncertek ígérkeznek még a hét folyamán az említett két helyszínen, bár hasonló jellegű produkciókra a Rádió C roma sátoránál is lehet számítani. Utóbbi programjairól eddig lecsúsztam – pontosabban a színpadi beosztás csúszott el órákat –, de ahogy a füzetet lapozom, lesznek itt még olyan bulik, amikre akár fél napot is hajlandó vagyok várni.

(2004. augusztus 5. Hajógyári-sziget; Djuice Világzenei Nagyszínpad 21:30 Omara Portuondo koncertje; Jazz Színpad 20:00 A Balázs Elemér Quartet koncertje; 21:30 A László Attila Band & Enrico Granafei koncertje; 23:00 A Triton zenekar koncertje)

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Kiderült, kik ők: Kult50 – A kultúra 50 arca

Megvan A kultúra 50 arca, a legújabbak, akik 2018-ban „pörgették a magyar kultúrát”, és jelentős teljesítményük miatt tíz kategóriában bekerültek az idei Kult50-be. A Fidelio kiadványát és egész évre kiterjedő programját ma délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Klasszikus

"Tartozunk Bartóknak és Kodálynak" – Rohmann Ditta és a Söndörgő a Kult50-ben

Indul a Kult50 videósorozata! Hetente két alkalommal jelentkezünk videóval, melyekben párosával mutatjuk be az idei Kult50 szereplőit. Az első részben Rohmann Ditta csellóművészt és Eredics Benjamint, a délszláv népzenét játszó Söndörgő zenekar egyik tagját ültettük le beszélgetni, akik korábban soha nem találkoztak személyesen.
Klasszikus

Balogh Eszter: „Nem nyerni akartam, hanem hatni a közönségre!”

Elsöprő győzelmet aratott a londoni Hӓndel Énekversenyen Balogh Eszter mezzoszoprán. Megosztotta velünk a megmérettetésen szerzett tapasztalatait, gondolatait az opera szerepéről napjainkban, és azt is elárulta, hogy mi a célja az énekléssel.
Klasszikus

Túlélte a Notre Dame orgonája, de nem tudjuk, meg fog-e szólalni

A hangszerben három-négy évszázad orgonaépítői tapasztalata egyesült, különlegessége éppen a korában rejlett. Szívfájdító belegondolni, hogy lehet, soha nem fog megszólalni.
Plusz

Lángolt a Notre-Dame

Hétfő délután a fa tetőszerkezet kapott lángra a renoválás alatt álló katedrális - valószínűleg éppen a felújítással összefüggésben. A tűz gyorsan terjedt az egész épületben. Egy torony és a tetőszerkezet egy része is beomlott. A párizsiak döbbent csendben vagy vallásos énekeket énekelve álltak az utcán és figyelték az eseményeket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus lemez

Egy orgonista New Yorkban: Megjelent Karosi Bálint új szerzői lemeze

Az albumon Anastasia Razvalyaeva, Szalai András, Környei Miklós és az Anima Musicae játéka is hallható.
Klasszikus hír

Bársony László brácsaművész kapta idén a Weiner Leó-emlékdíjat

Az elismerést azok a kiváló zeneművészek és -tanárok kaphatják, akik Weiner Leó szellemében fejtették ki sok évtizeden át odaadó és eredményes művészi-tanári munkásságukat.
Klasszikus ütőhangszer

Ütőhangszeres szakmai nap és konferencia Szegeden

2019. október 5-én hiánypótló és nagyszabású ütőhangszeres rendezvénynek ad otthont Szeged.
Klasszikus hír

Egy női zeneszerző kapta idén a zenei Pulitzer-díjat

Ellen Reid első operájáért kapta meg a 15 ezer dollárral járó elismerést.
Klasszikus ajánló

Grúzia egy estére Budapestre költözik

Az Ignis Fatuus Kamaraegyüttes előadásában egy nem túl távoli, de itthon kevéssé ismert ország zenéje szólal meg április 26-án az Ádám Jenő Zeneiskola Kamaratermében este héttől.