A Művészetek Palotájában rendezett bérletsorozat január 16-án indul Rost Andreával, aki főként Mozart és Verdi szerepeiről ismert. A művésznő ezúttal az új bécsi iskola egyik jeles képviselője, Alban Berg ifjúkori dalciklusát hozza el a közönségnek. Kesselyák Gergely vezényletével Beethoven egyik ritkábban hallhatószimfóniája, a IV. is elhangzik aznap este.
Márciusban az együttes és a közönség kedvence, Irwin Hoffman áll a zenekar élére, aki Mozart „Jupiter" című szimfóniáját, illetve Brahms első szimfóniáját vezényli. Mozart említett darabja összefoglalása mindannak, amit a legendás zeneszerző a szimfonikus zene területén alkotott. Brahms húsz évig érlelte művét, amely a romantika jegyeit viseli, mégis tiszteletteljes főhajtás a bécsi klasszicizmus előtt.
Az 1960-as, 70-es években több későbbi világsztár aratta első igazán forró sikerét Budapesten. Áprilisban Medveczky Ádám vezényletével egy ilyen, jelentős pályafutás előtt álló énekesnőt mutat be a MÁV Zenekar, az orosz Jekatyerina Lekhinát. Az ő karrierjét is az Operalián, Plácido Domingo énekversenyén szerzett győzelem gyorsította fel; ezt követően Münchenben, Berlinben, Hannoverben, Trevisóban, Düsseldorfban, Hongkongban és Pekingben lépett színpadra. Később a bécsi Volksoperhez szerződött, „hazai pályán" pedig idén debütált a moszkvai Nagyszínházban.
A sorozatotegy világnagyságot felvonultató hangverseny zárja májusban a zenekar vezető karmestere, Csaba Péter vezényletével. A koncert Saint-Saëns Liszt emlékének ajánlott III. szimfóniájával indul, majd Menahem Pressler, a világ egyik legnevesebb zongoristája lép színpadra. Mozart B-dúr zongoraversenyének szólistája egy nagy generáció képviselője: Vladimir Horowitz, Alfred Brendel, Van Cliburn, Cziffra György, Szvjatoszlav Richter kor- és pályatársa, nem mellesleg pedig a Beaux Arts nevű hegedű-cselló-zongora trió alapítója, amely 1955-től 2008-ig a világ legelismertebb kamaraegyüttese volt.