Nem először szólistája a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak. Milyen viszonyt ápol az együttessel?

Szerencsés helyzetben vagyok, hogy tulajdonképpen állandóan olyan dolgokat, projekteket vállalok csak el, amiket szeretek. Ha valami nem tetszik, azt nem csinálom. A Liszt Ferenc Kamarazenekarral való kapcsolatom többrétegű, hiszen egyrészt régi barátok, kollégák ülnek az együttesben, akikkel együtt töltöttem a gyerekkoromat, másrészt ehhez hozzájön még az is, hogy gyerekkorom óta felnézek a Liszt Ferenc Kamarazenekarra. Valóban, több koncerten játszottunk már együtt különböző műveket és mindig öröm velük játszani. Az pedig csak hab a tortán, ha Budapesten, ráadásul a Zeneakadémia nagytermében koncertezhetünk együtt, szóval nagyon várom ezt a legközelebbi találkozást.  

A zenekari munka, a koncertmesterség sem ismeretlen tevékenység az ön számára a Nemzetek Zenekarában folytatott munkája miatt. Nyilván ez egy másabb szerepkör, mint szólistának lenni. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó koncertmesternek, illetve egy jó szólistának? Milyen jellegű az egyik, illetve a másik felelőssége?

Mint minden más szakmában, itt is fontos az, hogy jó legyen a légkör a csapatban, az együttesben. Mivel közösen hozunk létre zenét, azt közösen adjuk át a közönségnek, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki ugyanazért a célért dolgozzon és nagyon szeresse a zenét. Ez teljesen kortalan, hiszen fiatal tanulókkal is ugyanúgy lehet jó koncerteket csinálni, mint profikkal. Sőt, néha arra is van példa, hogy túl profiknál megszűnik a zene szeretete, aminek köszönhetően kevésbé lesz jó a közös munka.

A szólista általában a karmesterrel dolgozik együtt, és ha megfelelő az együttműködés, akkor az nagyon gyümölcsöző tud lenni, de ha nincs karmester, akkor ezek a feladatok a koncertmesterre hárulnak. Azonban még ezen belül is más feladat egy nagyzenekarban koncertmesterkedni – hiszen több dologra kell figyelni –, mint egy kamarazenekarban, de nagyon lényeges az egymásra figyelés.

Saint-Saëns és Waxman virtuóz slágerdarabjai szólalnak meg a műsorban, valamint Weiner I. Divertimentója kissé átdolgozva. Hogyan alakult ki a közös műsor, illetve mit jelent a Weiner-divertimentónál a társszerzőség?

A Waxmant nagyon ritkán játsszák, illetve amikor játsszák, akkor is inkább csak zongorával szokták, maximum szimfonikus zenekarral. A kamarazenekari változat egy eredeti verzió, amely Waxman unokájának a birtokában van. Nagyon vigyáznak rá, nehéz megszerezni a mű kottáját, de úgy tűnik, nekünk sikerült. Szerintem különleges színfoltja lesz a hangversenynek.

A Weiner esetében a társszerző kifejezés azért kicsit erős: az erdélyi népzene inspirálta Weinert, így ezt az inspirációt szeretnénk mi is valahogyan a jelenbe visszahozni, vagyis úgy tenni, mintha nem egy komponált művet játszanánk, ami stilizált táncokat tartalmaz, hanem jobban hangsúlyozni magát a stílust. Az előadás során a dolgok átszervezése nem igazán bonyolult, mindössze annyit fogunk csinálni, hogy az első hegedű szekcióját átültettük szóló hegedűre. Amúgy számos verziója van a darabnak, hiszen többek között hallottam már kvartetten, kamarazenekaron is, de így, prímással és kamarazenekar kísérettel még nem igazán hangzott el.

Ha jól értem, akkor népiesebb, improvizatívabb lesz a szóló anyag?

Valahogy úgy: táncosabbak, hegyesebbek lesznek a ritmusok, de ezek inkább díszítések lesznek, az eredeti kottaképhez hűek maradunk. Átiratnak nem mondhatjuk.

Lendvay József

Híres cigányzenész családból származik, klasszikus zenei képzettséget kapott, de úgy tűnik, ez a két stílus jól megfér a művészetében, sőt közel áll Önhöz a népzene és a világzene is. Mi az, amit, a cigányzenei örökség hozzátesz a klasszikusokhoz, illetve fordítva? 

Azt hiszem, hogy a cigányzene eléggé tág fogalom, hiszen majdnem minden országban más a cigányok zenéje, az ország mindig kicsit alakít a stíluson. Ami összeköti ezt az egészet, az az elhivatottság, illetve az, hogy sok mondanivalója van ennek a muzsikának, egy igazán érdekes életérzést tud adni. Ez a fajta előadásmód ráadásul valahol beleivódott a lelkünkbe. Mint minden népzenének, különleges technikai megoldásai vannak, gondoljunk csak az ír népzenére, az amerikai grasshopperre vagy akár a román népzenére. Fantasztikus technikai elemeket használ a cigányzene is, amiket nagyon jól lehet használni a klasszikus zenében is.

Népzenei ismereteim alapján feltételezem, itt is más a vonókezelés, a hegedűtartás.

Természetesen, de maga a zenei anyag sem kívánja meg a tökéletes tartást, a klasszikus zenében viszont elengedhetetlen, hogy mintegy akadémikusan megtervezett módon, pontosan fogják és használják a vonót és a hegedűt.

Neve szinte összeforrott a virtuóz szerzőkkel, zenékkel, különösen Paganini művészetével. Hogyan viszonyul ehhez a repertoárhoz?

De a cigányzene is nagyon hasonló, hiszen a prímás dolga is az, hogy hangszerkezelése igen virtuóz legyen. Természetesen játszom sok minden mást is, csak az emberek szeretnek kapni egy-két ismert darabot ebből a repertoárból.

Apja és fia: ifj. Lendvay József és Lendvai Csócsi József a Fesztiválzenekarral és Fischer Ivánnal (Fotó/Forrás: Chris Chistodoulou / BBC)

Gyakran szokták a virtuóz darabokra mondani, hogy üresek és magamutogatók. Ön mit gondol erről?

Az üresség az előadásmódból jöhet.

Németországban él, de szerencsére itthon is hallhatjuk időnként. Bár átlagos napról egy zenész életében nem beszélhetünk, mégis mostanában mik a fókuszpontok az életében a feladatok, illetve a repertoár tekintetében? És milyen gyakran sikerül hazalátogatni?

Próbálok jönni, amilyen gyakran lehet. Zenei tekintetben pedig valóban sokféle dolog történik az életemben, és természetesen ezek közül mindig a legközelebbi a legfontosabb.

Tanítani is szokott?

Sokan szeretnék, hogy tanítsak, ez igazából most kezdődik az életemben, de nekem is van három gyerekem, így nem olyan egyszerű még a tanításra is időt szakítani, de természetesen megpróbálok.