Klasszikus

Leonard Bernstein felfedezettje vezényel a Müpában

2015.03.21. 11:34
Ajánlom
Március 22-én Leonard Bernstein Chichesteri zsoltárok című műve csendül fel a Müpában. A darabot az 1968-as ősbemutató egykori szólistája, az izraeli származású Daniel Oren vezényli, akit egykoron a szerző szemelt ki művéhez.

A Kennedy-merénylet, valamint nem sokkal később Marc Blitzstein zeneszerző tragikus halála után Leonard Bernstein alkotói válságba került: 1963-ban az előbbi szomorú esemény emlékére még megírta Harmadik szimfóniáját, a Kaddisht, de aztán 1965-ben egy évre szabadságoltatta magát a New York-i Filharmonikusoknál, legfőképpen azért, hogy megvalósítatlan zeneszerzői terveinek szentelhesse idejét. Egy elkezdett Broadway-musical mellett az angliai chichesteri katedrális papja, Walter Hussey felkérésére belefogott egy „zsoltár-szvitbe". Furamód ez utóbbi művének elkészültét nagyon sok dodekafon stúdium előzte meg, amiket aztán rendre kidobott. A darab végül olyannyira távol került a schönbergi technikától, hogy tonális hangnemben készült el - a zeneszerző később nyugodt szívvel jelenthette ki saját, jól ismert stílusában írott új művéről, hogy ez a legkönnyebben befogadható B-dúr darabja, amit valaha írt. Bernstein Chichesteri zsoltárok című műve mellett a március 22-i hangversenyen más, hasonlóan könnyen „fogyasztható", de mindenképp igencsak ismert művek is megszólalnak majd: Ravel Bolerója és Beethoven Ötödik („Sors") szimfóniája. Előbbinek cseppet sem csökkenő népszerűségéből - említhetnénk számtalan felhasználását filmekben és színpadon - mit sem von le az a zenetörténeti mozzanat, hogy műve rendkívül kedvező fogadtatását követően Ravel volt az, aki kérlelhetetlen kritikusként „zene nélküli zenekari szövetnek" jellemezte az egyetlen hatalmas crescendóból álló, bő negyedórás alkotást.

Az Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Nemzeti Énekkar és a Magyar Rádió Gyermekkórusának szólistái élére az a Daniel Oren áll, akit annak idején Leonard Bernstein választott ki a Chichesteri zsoltárok 1968-as bemutatója fiúszoprán szólistájának. Oren a karmesteri pályát Herbert von Karajan és Franco Ferrara irányítása alatt kezdte, 1975-ben pedig a Karajan nevével fémjelzett első karmesterversenyt is megnyerte. Az izraeli dirigensnek ekkor indult el nemzetközi karrierje: főképp olasz operákat vezényelt előbb Itália, majd a világ több más jelentős dalszínházában. Emellett nem hagyta félbe szimfonikus karrierjét sem, hiszen a mostani produkción kívül több neves együttes mellett időnként a Berlini Filharmonikusokat is vezényli. Sokoldalúságának és színpadi munkabírásának híre már 2013-ban eljuthatott a magyar közönséghez, hiszen a Müpa és a Sanghaji Nagyszínház által közösen bemutatott Verdi-opera, az Attila négy előadásán is ő vezényelte a távol-keleti intézmény rezidens zenekarát.

Daniel Oren és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

2015. március 22. vasárnap, 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködők:

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás), a Magyar Rádió Gyermekkórusának szólistája (vezető karnagy: Matos László, társkarnagy: Kabdebó Sándor)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Kurtág Márta

Kurtág György felesége és ihletőtársa, Kurtág Márta zongoraművész 92 éves volt. A hírt az Editio Musica Budapest és a Slipped Disc tette közzé, továbbá a Budapest Music Center Információs Központjának oldalán is megjelent az elhalálozás dátuma.
Színház

Kovalik Balázs Térey-darabot rendez az Örkényben

Megkezdődtek a Lót – Szodomában kövérebb a fű próbái az Örkény Színházban. A bemutatót december 20-án tartják a nagyszínpadon.
Klasszikus

A zeneszerző, akinek életéről Liszt írta az első könyvet

Mindössze 39 évesen, 1849. október 17-én halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel zeneszerző, akinek műveit virágok közé rejtett ágyúnak nevezték. 
Klasszikus

Újra Liszt-napok a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban

Öt koncerttel várják az érdeklődőket október 18-án, 19-én és 21-én a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban a névadó születésének 208. évfordulója alkalmából rendezett eseményen.
Klasszikus

Onczay Csaba kapta a japán Felkelő Nap Érdemrendet

A csellóművész az országban végzett oktatói munkájával érdemelte ki az elismerést. Huszonöt éve tesz azért, hogy Japán klasszikus zenei rangja emelkedjen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

Elhunyt Kurtág Márta

Kurtág György felesége és ihletőtársa, Kurtág Márta zongoraművész 92 éves volt. A hírt az Editio Musica Budapest és a Slipped Disc tette közzé, továbbá a Budapest Music Center Információs Központjának oldalán is megjelent az elhalálozás dátuma.
Klasszikus fidelio klasszik

A legjobb filmzenék a Sportarénában

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának október 19-én következő adásában Hollerung Gábor beszámol a Budafoki Dohnányi Zenekar legújabb filmzenei dobásairól. Ezen kívül interjú hallható Eötvös Józseffel, Farkas Józseffel és Hábetler Andrással.
Klasszikus chopin

A zeneszerző, akinek életéről Liszt írta az első könyvet

Mindössze 39 évesen, 1849. október 17-én halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel zeneszerző, akinek műveit virágok közé rejtett ágyúnak nevezték. 
Klasszikus ajánló

Újra Liszt-napok a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban

Öt koncerttel várják az érdeklődőket október 18-án, 19-én és 21-én a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban a névadó születésének 208. évfordulója alkalmából rendezett eseményen.
Klasszikus hegedű

Paganini ördög hegedűjének készítője, aki a monda szerint egy nő lelkét ejtette foglyul a hangszerbe

A kísérletező kedvű Guarneri hangszerei erősebb, vastagabb fából készültek, olykor teljesen különböznek egymástól formában, méretben, csak hangzásban nem: az mindegyiknél tökéletes. 1744. október 17-én halt meg Bartolomeo Giuseppe Antonio Guarneri "del Gesu", minden idők egyik legnagyobb hegedűkészítője, Stradivari egyetlen méltó vetélytársa.