Klasszikus

Leonard Bernstein húsz éve nincs köztünk

2010.10.14. 10:00
Ajánlom
„Nem tudom elképzelni az életet zene nélkül” – vallotta Leonard Bernstein, a múlt század egyik legnagyobb karmestere és zenepedagógusa.

1918. augusztus 25-én született Ukrajnából bevándorolt, vallásos zsidó családban. Első zenei élménye a zsinagóga orgonája és kórusa volt, mígnem tizenegy évesen orgonát örökölt. Ezzel aztán szavai szerint „megtaláltam a saját világmindenségemet, azt a helyet, ahol biztonságban érzem magamat: a zenét". A Harvard Egyetemen és Philadelphiában tanult zenét, a magyar származású Reiner Frigyes azt mondta róla: „a valaha volt legtehetségesebb tanítványom".
Dirigensi karrierje 1943-ban egy bravúros beugrással indult: a huszonöt éves, ismeretlen Bernstein Bruno Walter betegsége miatt néhány órás felkészülés után állt a New York-i Filharmonikusok élére és leírhatatlan sikert aratott a Carnegie Hallban. Egy csapásra Amerika kedvence lett, a nagy zenekarok valósággal versengtek érte. Lelkesedése, átéléssel telt dirigálása, a belőle áradó zeneélvezet a nem zeneértő közönséget is magával ragadta. 1957-ben első amerikaiként lett a New York-i Filharmonikusok művészeti vezetője, a zenekarral tizenkét éven át dolgozott, s a muzsikusok a Laureate Conductor címmel tisztelték meg.
Zeneszerzőként 1944-ben mutatkozott be a bibliai témájú Jeremiah szimfóniával, első musicalje, az Egy nap a városban 463 előadást ért meg és meg is filmesítették. A Voltaire regényéből készült Candide nem volt sikeres, annál inkább az lett az 1957-ben színre került West Side Story, amelyből azonos címmel tíz 10 Oscar-díjat nyert film is készült Natalis Wood főszereplésével. A modernkori Rómeó és Júlia világsikert aratott, s dallamait olyan operasztárok is énekelték, mint Kiri Te Kanawa és José Carreras. Bernstein modern, kicsit dzsesszes hangzású komolyzenei művei is kedveltek, ezekben felhasználta a country dalok, a mexikói táncok és a néger zene elemeit is.
Zenei ismeretterjesztőként ritka adománnyal rendelkezett: képes volt a muzsikát közérthetően, a lényeget feltáró módon közel vinni a hallgatósághoz - felnőtthöz, gyerekhez egyaránt. Előadásait a New York-i Filharmonikusokkal illusztrálta, közben maga is zongorázott. Az előadások szövege könyv alakban a világ számos nyelvén megjelent, magyarul 1976-ban A muzsika öröme címmel.
Első budapesti vendégszereplésekor, 1945 májusában a Zeneakadémia félig sem telt meg, de az előadást közvetítette a rádió, így a második részben már zsúfolt nézőtér fogadta, s a koncert végén a közönség vállra emelve vitte vissza a szállodába. 1985 nyarán Kaddish című szimfóniáját vezényelte Budapesten az Európai Ifjúsági Zenekar élén.
1990 októberében orvosai tanácsára vonult vissza a dirigálástól: a gyertyát két végén égető Bernstein olykor egy hét alatt harminckilenc koncertet vállalt, napi száz cigarettát szívott el és esténként még megivott egy üveg whiskyt. Tüdőtumorban halt meg 1990. október 14-én New Yorkban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.