Klasszikus

Leoš Janáček: Jenůfa

2004.03.09. 00:00
Ajánlom
Magyar Állami Operaház legfrissebb bemutatójára 2004. március 13-án, este 7 órakor kerül sor. Leoš Janáček (1854–1928), a nagy morva zeneszerző életműve méltatlanul kevéssé van jelen a magyar zeneéletben. A Jenůfa Janáček negyedik színpadi műve.

A Jenůfa Gabriele Preissová „Její pastorkyňa” című drámáján alapul. A cím szó szerint: „az ő nevelt lánya”, ahol is az „ő” nő, azaz a cím egyszerre két nőfigurára utal főszereplőként. A cseh születésű Preissová (1862–1946) drámája 1890-ben keletkezett, s még abban az évben színre is került a prágai Nemzeti Színházban; a következő évben bemutatták Brnóban és megjelent könyv alakban. Janáček 1893-ban kérte az írónő beleegyezését, hogy operát írhasson a drámából. A szövegkönyvet az eredeti mű tömörítésével, a szöveg kisebb módosításaival maga készítette el.

Az opera születése hosszú időt, egy évtizedet fog át, s menete nem rekonstruálható pontosan, szerzői kézirat nem maradt fenn. A zenei kidolgozás alighanem 1895-ben kezdődött s a III. felvonást 1903. március 18-án fejezte be. A munka utolsó szakaszát családi tragédia árnyékolta be. Janáčekék húsz éves Olga lánya 1902-ben súlyosan megbetegedett, s javulások és visszaesések mind aggasztóbb váltakozása után 1903. február 26-án meghalt. Második gyermeküket vesztették el, Vladimír fiuk 1888-ban, két éves korában halt meg. Az operát Janáček Olga emlékének ajánlotta. Az ősbemutatóra a brnói színházban került sor 1903. január 21-én.

A budapesti előadás főbb szerepeiben Takács Tamara, Mészöly Katalin (Buryjáné), Graham Sanders, Wendler Attila (Laca), Kiss B. Atilla, Gulyás Dénes (Števa), Marton Éva, Temesi Mária (Sekrestyésné), Bátori Éva, Felber Gabriella (Jenůfa) hallható. A díszlet és a jelmez Alekszandr Belozub munkája. Az előadás rendezője Vidnyánszky Attila.

A három felvonásos, cseh nyelvű opera további előadásaira 2004. március 17-én, 21-én, 27-én, április 1-jén és 7-én este 7 órakor kerül sor. A magyar feliratot Romhányi Ágnes készítette; vezényel Kovács János.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Gyilkosság áldozata lett Rob Reiner és felesége, Michele Singer Reiner

Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét Los Angeles-i otthonukban gyilkolták meg, Donald Trump arról írt a közösségi médiában, hogy a tettes a házaspár fia lehet. Rob Reiner 78, Michel Singer Reiner 68 éves volt.
Színház

Vastagabb bőr, kevesebb ember

Ionesco abszurdját rendezte meg Bocsárdi László, az előadás korprodukció: a 40 éves gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös munkája. A Rinocéroszokon legalább annyiféleképp lehet nevetni, mint szorongani. Kritika.
Klasszikus

Kamarazenei sztárparádéval ünnepelhetjük a karácsonyt a Zeneakadémián

A Jakobi Koncert hagyományos ünnepi hangversenyén idén négy nagyszerű muzsikus varázsol majd ünnepi hangulatot, december 21-én a Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Rangos francia díjat kapott Enyedi Ildikó

A franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon Enyedi Ildikó vehette át a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat, mellyel kimagasló tehetségű női filmes alkotók munkásságát ismerik el.
Színház

Átadták az Aase-, a Domján Edit- és a Prológ-díjat, valamint a Bálint Lajos-vándorgyűrűt

Az elismeréseket Molnár Erika, Tóth Enikő, Kemény István, Kósa Béla; Czvikker Lilla; Fábián Péter és Szokolai Brigitta kapta emg, a december 15-i díjátadón.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Dvořák és Janáček tündérmeséi – fiatal művészek kamaraestje a Magyar Zene Házában

Gyerekrajzok vetítésével kísért kamaraestet hallhatunk Radnóti Róza, Varga Oszkár és Matuska Flóra közreműködésével december 19-én, amelyen minden elhangzó mű valamilyen varázslatos történetet mesél el.
Klasszikus ajánló

Kortárs zene minden érzékszerv számára – jön az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál

A kortárszene legszínesebb eseménye tizenharmadik alkalommal tér vissza Budapestre: január 9. és február 8. között az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál ismét átrajzolja a koncertélmények határait.
Klasszikus ajánló

Fény a fényből – lemezbemutató koncerttel várja a karácsonyt a StEfrem

December 21-én a Várkert Bazárban hallhatjuk az együttes legújabb, karácsonyi tematikájú albumán szereplő dalokat. Az est vendége Szirtes Edina Mókus lesz.
Klasszikus ajánló

Schubert, Schumann és Kurtág dalait énekli Benjamin Appl a Kurtág100 fesztiválon

Február 16-án a német sztárbariton, Benjamin Appl és rendszeres kamarapartnere, Villányi Dániel zongoraművész ad koncertet a BMC Koncerttermében.
Klasszikus interjú

Érdi Tamás: „Amikor a légy zümmögését is meg lehetne hallani, akkor születik meg a varázs”

Franz Schubert szerzeményei csendülnek majd fel Érdi Tamás adventi hangulatú szólóestjén a Benczúr Házban. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel az ünnepre való lelki készülődésről beszélgettünk.