Klasszikus

Letartóztatták a nőt, aki 16 évig ugyanazzal a Plácido Domingo-áriával bosszantotta a szomszédait

2018.08.07. 11:50
Ajánlom
N. Éva, a párkányi „zenélő ház” tulajdonosa tizenhat éve folyamatosan egyetlen operaáriát játszik a Traviatából Domingo előadásában. Már a Legfelsőbb Bíróságig jutott az ügy, akik elrendelték az OFF gomb határozott mozdulattal történő megnyomását.

Minél többet olvasunk erről a történetről a Paraméter híradásai alapján, annál furcsább. N. Éva 1998-ban vett a szlovákiai Párkányban egy házat, ahol bútorüzletet nyitott. De hamar rájött, hogy „a környéken rosszindulatú emberek élnek”, akik pokollá teszik a mindennapjait, „nap mint nap betörték az ablakait, szemetet szórtak az udvarába, betömködték az üzlete és háza zárbetéteit, el akarták üldözni”. Volt, hogy lövöldöztek a házára, emiatt már az életét is veszélyben érezte. E mellett állandóan feljelentették (de hogy pontosan miért, az nem derül ki), amiért havonta 2000-2500 koronás büntetéseket fizetett.

Történt aztán, hogy a bútorbolt könyvelésében hibát vétett, és büntetést kellett fizetnie, tévedésének okát pedig a szomszéd ugató kutyájában látta. Hiába kérte ugyanis a szomszédot, hogy csináljon valamit a kutyával, semmi nem történt. Eközben a blogján szinte szépirodalmi igénnyel jegyezte fel az eseményeket:

„A kutya egész nap egyfolytában ugatott mindig, a bicikliseket, a járókelőket, az autókat, másik kutyát, macskákat, a szomszédban kertben lévőket, madarakat, lepkéket, a tyúkokat, a kakast, ha nem volt mit ugatni akkor a farkát kergetve ugatott, ha már elfáradt körbe szaladgálni, akkor csak úgy ugatta a semmit, a saját hangja gyönyörűségére, de csend az sosem volt.”

A városházán azt tanácsolták neki, hogy hallgasson zenét, az majd elnyomja a zajt. Először egy ébresztőórás rádión játszott zenét, aztán beszerzett egy komolyabb erősítőt.

A kutya elpusztult, a zene is abbamaradt, de oh, villámcsapás, az egyik szomszédhoz újabb kutya érkezett. „A zenélő ház tulajdonosa azt mondja, tudta, hogy a szomszédok azt akarták elérni, hogy felkapcsolja a zenét, de ezt sokáig nem tette meg” – írja a Paraméter 2015-ös cikke.

Innentől a nő beszámolói még a korábbiaknál is zavarosabbak, de elmondása szerint a média és mindenféle katasztrófaturisták ostromolták a házát folyamatosan, megdobálták kővel a reflektorait, mert hangszóróknak hitték őket, sőt

egyszer egy operaénekest is hívtak a szomszédok, aki egy emelődarus autóról énekelt a háznak.

2014-ben N. Éva eladásra kínálta a házát, azzal a kikötéssel, hogy csakis romák vásárolhatják meg azt, akik bódét építenek a telken – így akart bosszút állni a szomszédokon. Ekkor még mindig szólt a zene, a nő kertjébe pedig be is költözött egy roma család egy bódéba. Közben Eugen Szabó megnyerte a párkányi polgármesterválasztást, és az asszony hajlandó volt tárgyalni vele, igaz, a tárgyalásokkal nem jutottak semmire. 2015-ben a nő további 30 romát költöztetett a telkére, mondván, ők majd megvédik. „Házamat, vagyonomat fogják őrizni a párkányi agresszív bolondok miatt” – írta a blogján.

parkanyino-114854.jpg

N. Éva, a párkányi zenélő ház tulajdonosa

2015 júniusában Andrej Kiska köztársasági elnök Párkányban járt, és meglátogatta a zenélő házat is, ahol akkor kis időre abbamaradt a zene. Ekkor két év szünet következett, de 2017 szeptemberében a nő újra bekapcsolta Verdi Traviatáját. N. Éva azt állította, hogy szomszédai ösztökélték erre. „Már évek hosszú során úgy tudok kijönni a házamból, hogy előtte egy napig koplalok, mert előtte amikor kijöttem a házamból és megláttam a párkányi hazug, aljas, becstelen, idióta, szemétsöpredék patkányférgeket, az undortól öklendeztem és kihánytam a finom kaját, de még utána is öklendeztem, amikor már nem volt mit kihányni” – írta a Facebookon, hozzátéve, hogy a párkányi "patkányok" a puszta jelenlétükkel provokálták ki, hogy újra szóljon Domingo.

Látom párkányi patkányok, hogy dögunalmas az életetek a zeném nélkül. A zenét akkor fogom kikapcsolni, amikor a Kossuth utca szemétsöpredékei nem fognak üldözni azért, hogy kapcsoljam fel a zenét.

A párkányi rendőrök ekkor zajszintmérést folytattak a környéken, és meg kellett állapítaniuk, hogy a zene nem lépte túl a megengedett mértéket. A város viszont rendeletbe foglalta, hogy nem szabad a lakosokat zenével zaklatni. Ezt a rendeletet N. Éva jogi úton támadta, az ügy a Legfelsőbb Bíróságig jutott.

A Legfelsőbb Bíróság elrendelte a zene leállítását, idén augusztus 5-én pedig N. Évát életveszélyes fenyegetés miatt letartóztatták. A bíróság fog dönteni arról, hogy szabadon engedik-e.

Fejléckép: Pedro Walter / Sony

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.