Klasszikus

Letisztult andalúziai flamenco zene Paco De Luciától

2005.09.20. 00:00
Ajánlom
Immár nemcsak az album ismeretében, hanem hétfői koncertet hallva is kijelenthetjük, megérte majd hat évet várni a flamenco gitár virtúza Paco De Lucia új, Cositas Buenas című lemezére. A koncertet nagy hiba lett volna kihagyni a világklasszis rajongóinak, mert Paco De Lucia járt már nálunk ugyan, flamenco műsorral viszont még nem ajándékozta meg a magyar közönségét.

A gitárvirtuóz szóló számmal lépett a színpadra, mellőzve minden show-elemet, és frontembereskedést, kizárólag hangszerével szólította meg a publikumot, még a világsztároktól szokásos "hello budapeszt" is elmaradt. Persze mindez nem is volt lényeges, hiszen a zenekritikusok által minden idők egyik legjobb flamenco albumának titulált tavalyi lemezének anyagát akartuk hallani tőle. A flamencót megspékelve egy kis rumbával és tangóval.

A vérpezsdítő muzsika még azért is kárpótolta a közönséget, hogy a szünet előtt alig láttuk, hogy a flamenco gitár jelenkori mesterén kívül kiváló zenészek állnak a színpadon. Ha a fénytechnikáról kicsit meg is feledkeztek a hangosítás szerencsére kárpótolt bennünket. Paco De Lucia és zenekarának tagjai - El Pirana, ütőhangszerek, Nino Josele, gitár Alain Perez basszus, La Tana, Montse Cortes és Duquende ének, valamint Antonio Serrano, harmonia - akik a flamenco legismertebb előadói közül valók, fantasztikus koncertet adtak, a régi slágerek helyett a programot főként a Cositas Buenasra építették. A repertoár nagy sikert aratott, nemcsak a virtuóz gitárjáték, hanem a legalább annyira technikás ének egyaránt elbűvölta a hallgatóságot.

Az andalúziai flamenco-zene modern korszakát bemutató fergeteges produkciót adott elő Paco De Lucia csapata, aki a hallgatóságból a koncert után betette a lejátszójába a 2004-es stúdióalbumot nyugtázhatta, a bulin is ugyanolyan letisztult muzsika csendült fel, mint a lemezen. A flamenco-show végén ki is mutatta szeretetét is tetszését a közönség, a rajongók állva tapsolták a mestert és zenekarát, amíg a ráadással újra színpadra lépte a muzsikusok.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Vizuál

Meryl Streep nyáron visszatér a Broadwayre

A kulisszák mögé enged betekintést legújabb filmjében Meryl Streep, aki Places, please-el a Broadway előtt is tiszteleg – írja a Deadline.
Színház

Schiller klasszikusával érkezik a Radnóti Színház új stream-előadása

Új online bemutatóra készül a Radnóti Színház, Friedrich Schiller örök érvényű Don Carlosát Sándor Júlia és Nagy Péter István átiratában ismerheti meg a közönség.
Jazz/World

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.
Klasszikus hír

Az Emmi szerint pártpolitikai csatározás a 100 Tagú Cigányzenekar költözési ügye

Kásler Miklós pártpolitikai csatározásnak nevezte, hogy a 100 Tagú Cigányzenekarnak költöznie kell a VII. kerületből, a VII. kerületi vezetés viszont állítja, hogy találtak helyet a zenekarnak.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.