Az első alkalommal olvasható levelezés Szvjatoszlav Richter 1954-es első magyarországi fellépésétől egészen haláláig követi nyomon a zongoraművész és Fejér Pál munkakapcsolatból - Richter magyarországi koncertjeinek kizárólagos szervezője Fejér Pál volt - hamar barátsággá váló viszonyát - mondta el Fazekas Gergely, a kiadó vezetője.
Szvjatoszlav Richter
"A levelek révén betekintést nyerhetünk Richter mindennapjaiba, de a levélváltás ritmusának megfelelően, természetesen csak véletlenszerűen. Richter tudósít a betegségeiről, az olykor rátörő búskomorságról, zenész kollégákról, fesztiválokról, s persze magukról a művekről is" - hangsúlyozta Fazekas Gergely, aki szerint a személyes megjegyzésekkel és humoros utalásokkal teli, valamint a koncertekről és a felkészülés nehézségeiről is beszámoló gyűjtemény fontos adalékokat nyújt "a 20. század talán legnagyobb művészegyéniségéről".
Szvjatoszlav Richter
Hozzáfűzte: a gyűjtemény kiadásának ötlete a levélhagyaték gondozójától és fordítójától, Nagy Margittól származik. Az összesen 205 darabos gyűjtemény nagyobb része, 170 levél olvasható a kötetben, a nagyon személyes részleteket is tartalmazó szövegeket kihagyták a válogatásból. A levelek egy részét Nyina Dorliak francia-német származású énekesnő, Szvjatoszlav Richter állandó társa, kísérője, kamarapartnere és ápolója írta.
A kötethez Kocsis Zoltán írt előszót, amelyben úgy fogalmaz, a levélgyűjtemény "megdöbbentő és elgondolkodtató adalék mindahhoz a csodához, amit a 20. század talán legkiemelkedőbb előadóművésze életében létrehozott. Ugyanakkor követendő példa azoknak, akik nem sajnálnak semmiféle áldozatot, ha a muzsika legbelső titkainak megismeréséről van szó."
Mint írja, a kiszámíthatatlanságáról jól ismert zongoraművész
elérte, ami csak a legnagyobbaknak adatott meg: egész életében minden hatást, információt mohón fölhabzsoló és asszimiláló tanítvány maradt, s mint ilyen, az élet legboldogabb időszakának ártatlanságát a felnőttkorra maradéktalanul átmentő örök gyermek.
Szvjatoszlav Richter
Az ukrajnai Zsitomirban született, de Odesszában nőtt fel, német származású apja konzervatóriumi tanár volt. Sokáig autodidakta módon tanult zongorázni, mert nem tűrte a rendszeres képzést. Nyolcévesen már komponált, négy évvel később megírta első operáját, tizenöt évesen az odesszai operaház korrepetitorának nevezték ki. Első szóló zongorakoncertjét 19 évesen adta, Chopin műveiből.
Formális zongoraképzése 1937-ben kezdődött, amikor a moszkvai konzervatórium hallgatója lett. 1942-ben játszott először közönség előtt hatalmas sikerrel. 1945-ben megnyerte a szovjet előadóművészek össz-szövetségi versenyét, 1949-ben Sztálin-díjjal tüntették ki. Rövid ideig vezényelt is, de gyorsan letette a karmesteri pácát. 1960-ban első szovjet művészként nyert Grammy-díjat (Brahms II. zongoraversenyének felvételéért), 1961-ben megkapta a Lenin-díjat.
Magyarországon először 1954. március 4-én lépett föl. Az ismeretlen zongorista csak félig töltötte meg a Zeneakadémia nagytermét, a szünetben azonban a nézők körbetelefonálták a várost, hogy aki tud, jöjjön, mert "zseni" koncertezik, s a koncert végén egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a teremben. Különleges kapcsolata Magyarországgal mindvégig megmaradt: anyai ágon állítólag magyar őse is volt, közel állt hozzá a magyar zene, legnagyobb előszeretettel Liszt Ferenc darabjait játszotta.
Hazáját leszámítva Magyarországon lépett fel a legtöbbször, több mint ötven hangversenyt adott, utoljára, 1993-ban Grieg műveit játszotta. Magyarországi rádiófelvételeit 2010-ben 14 CD-ből álló válogatáson tették közzé; olyan művek is akadnak köztük, amelyeket csak nálunk játszott, vagy sehol máshol nem rögzítettek vele.
Élete utolsó éveit Párizsban töltötte, utolsó hangversenyét 1995 márciusában, Lübeckben adta. 1997. augusztus 1-jén szívinfarktus következtében hunyt el Moszkvában.
hírlevél
