Ligeti Györgyöt fiatal kora óta foglalkoztatta egy requiem komponálásának gondolata. Az első vázlatokat még Magyarországon jegyezte le 1953-ban, majd néhány év múltán, 1956-ban újból munkához látott, ám végül mindkét változat befejezetlen maradt - olvasható a kísérőfüzetben. Nyugat-európai emigrációja, a háború utáni modern zenei irányzatok megismerése és saját zenei nyelvének megtalálása után 1963-ban nyúlt ismét a témához. A kompozíciós munka másfél évig tartott, a mű ősbemutatója 1965 márciusában volt Stockholmban.

A Requiem partitúrája hatalmas apparátust ír elő: nagy létszámú, húszszólamú énekkart, nagyzenekart, valamint egy szoprán és egy mezzoszoprán szólistát. A mű központi, legsúlyosabb része Celanói Tamás Dies irae kezdetű szekvenciájának megzenésítése. E tétel különös előfutára Ligeti egy évtizeddel későbbi operájának, a Grand Macabrénak.

Az Apparitions (Jelenések) különleges helyet foglal el Ligeti György életművében. Ez az emigrációt követő első hangszeres alkotása, egyúttal az első műve, amely jelentős nemzetközi feltűnést keltett: ősbemutatója 1960 júniusában volt az Új Zene Nemzetközi Társasága kölni zeneünnepén.

Ha az Apparitions a kezdetét, a Requiem pedig a kiteljesedését jelentette Ligeti "mikropolifon" technikájának és stílusának, akkor a San Francisco Polyphony a végpontot, egyúttal a stílusváltás előtti pillanatot jelzi a mikropolifóniától egy áttetszőbb, rajzosabb jellegű "új polifónia" felé vezető úton. A darab a San Franciscói Szimfonikus Zenekar fennállásának hatvanadik évfordulójára készült, és ez a zenekar mutatta be 1975 januárjában Szeidzsi Ozava vezényletével.

A lemezt a BMC adta ki. A jelölést a kórusművek kategóriájában kapta a lemez az Ensemble Vocal Aedes együttes Ludus verbalis című albuma mellett.