A Liszt és Beethoven című vándortárlat anyagát a Liszt-múzeum, a weimari Goethe & Schiller Archívum és a bonni Beethoven-Haus gyűjteményéből állították össze, s a kiállítás Weimar, illetve Bonn után tekinthető meg most a magyar fővárosban is Eckhardt Mária zenetörténésznek, a Liszt-múzeum igazgatójának a rendezésében.

Köztudomású, hogy Liszt Ferencet kora gyermekségétől haláláig egyedülálló kapcsolat fűzte Ludwig van Beethovenhez. Mi kötötte őket össze? Leginkább az az őserő és bátorság, alázat és fennkölt gazdagság, mely mindkettejük művészetét jellemezte. Beethovent Liszt a példaképének tekintette, nagy hatással volt művészetére. „A Beethoven név szent a művészetben” – fogalmazott 1840-ben a nagy német mester V. szimfóniájából készített zongorapartitúrájának előszavában. És azon az eredeti fényképen, amely 1884-ben Lisztet lakó- és dolgozószobájában mutatja a weimari Hofgärtnereiben, szintén jól felismerhető Beethoven portréja a falon.

A két zeneszerző valószínűleg sohasem találkozott egymással. Vagy mégis? A legenda szerint Liszt egyik első bécsi hangversenyén 1823-ban Beethoven is jelen volt, és a koncert után megölelte, megcsókolta az ifjú, mindössze tizenegy éves magyar zongoraművészt. (Ezt a pillanatot ábrázolja Halász István 1873-ban, Liszt ötvenéves művészi jubileumára készült litográfiája is.) A „felavató csók”, a már süket Beethoven és a kis Liszt találkozásának legendája a zenetörténészek jelentős része szerint hamis, ám Eckhardt Mária felhívja a figyelmet Liszt Károly Sándorhoz, Szászország–Weimar–Eisenach nagyhercegéhez 1862-ben írott levelére (fakszimiléjét a kiállításon megcsodálhatjuk), melyben egy műelemzés során egy Sixtus-kápolnabeli látomásról számol be. Először Mozart tűnt fel, majd „...megjelent a mennyezeten Michelangelo Utolsó ítélete mellett egy leírhatatlanul nagy másik árnyék is. Elragadtatva ismertem fel azonnal – írja Liszt –, mivel egykor, még ebbe az életbe száműzve, homlokomat csókkal szentelte fel.” Egyértelmű az utalás a beethoveni „felavatásra”, márpedig Liszt soha nem írt le ostoba valótlanságokat.

A Liszt-múzeum kiállítása témakörök szerint tárgyalja Beethoven és Liszt művészetének fontos találkozási pontjait. Zömmel eredeti dokumentumokkal (képekkel, emléktárgyakkal, kéziratos és nyomtatott kottákkal, koncertműsorokkal, kritikákkal, oklevelekkel) mutatja be a zongorista, karmester és zeneszerző Lisztet, mint Beethoven muzsikájának utolérhetetlen tolmácsolóját, műveinek átíróját (gondoljunk csak a kilenc szimfóniára!), feldolgozóját, közreadóját és oktatóját, zenei kezdeményezéseinek továbbfejlesztőjét, a bonni és bécsi Beethoven-emlékművek létrehozásának leghathatósabb segítőjét, Beethovent dicsőítő kantáták komponistáját. Láthatjuk például a Kreutzer szonáta autográfját, amely Liszt egyik kedvenc koncertdarabja volt, korának jelentős hegedűseivel számtalanszor játszotta, az opusz 110-es Asz-dúr szonátát Beethoven eredeti kéziratában és Liszt közreadásában, azonos Goethe-versek megzenésítésének vázlatait Beethoventől és Liszttől. Elgondolkodtató adatokkal szolgál H. K. Breidenstein ünnepi kiadványa, mely a ma is álló bonni Beethoven-emlékmű 1845. augusztus 12-i felavatására készült. Kiderül belőle, hogy Liszt tízezer frankot (2666 arany tallért) utalt át az emlékmű támogatására, lényegesen nagyobb összeget, mint ami azidáig a koncertbevételekből, valamint a fejedelmek és főnemesek egyéni hozzájárulásából befutott. Különleges az a Lipcséből származó anonim fametszet is, amely az 1845-ös Beethoven-ünnepségek utolsó hangversenyét ábrázolja, abban a hatalmas feldíszített csarnokban, amit – mivel nem volt megfelelő méretű terem – röviddel az ünnepség kezdete előtt építettek Liszt nyomatékos közbenjárására, és néhány hét múltán le is bontottak. De a láthatjuk a tárlaton azt az aranyozott bronz kettős pecsétnyomót is – Liszt és Beethoven fejével – amelyet a Beethoven-ünnepségek után Liszt tiszteletére készíttettek.

A három zenei archívum együttműködésének köszönhetően rengeteg különleges látnivalóval szolgál a Liszt-múzeum tárlata. Megtekinthetjük Beethoven halotti maszkját, hajfürtjét és Broadwood zongoráját (Liszt hagyatékából), és azokat a dísztárgyakat is (levélnehezék, karmesteri pálca, szobor), amelyeket Liszt felejthetetlen Beethoven-előadásaiért kapott. Budapesten is gyakran játszott Liszt Beethoven-műveket. Így volt ez például 1870-ben is, a nagy példakép születésének centenáriumán. S hogy Liszt a Beethoven-kultusz erősítésével is hazája zenei életét kívánta fejleszteni, arra bizonyíték 1870. november 5-én, Szekszárdon kelt levele a pesti Beethoven-ünnepély bizottságához: „Igen tisztelt uraim! Kiváló örömömre fog szolgálni, önök és a testvérfőváros [Pest] műtestületei közreműködésével a Beethoven-ünnepélyt megülhetni. Bizonyára, a magyar haza nemes érzületétől kisérve, ez ünnepély méltó tanujelét fogja szolgáltatni hazai zenészeti emelkedettségünknek. Önök felette megtisztelő meghívását valódi és készséges hálaérzettel fogadva, mintegy 14 nap múlva Pestre fogok érkezni, ahol is Önöknek t. uraim, egészen rendelkezésükre álland igaz tisztelő és kész szolgájuk, Liszt Ferenc.” A december 16-i emlékezetes ünnepi koncerten – amelyről műsorfüzet és belépőjegyek is fennmaradtak – a Vigadóban Liszt saját 2. Beethoven-kantátáját, Beethoven Hegedűversenyét (Reményi Ede szólójával) és XI. szimfóniáját dirigálta.