A jelek szerint igencsak hálás feladat lesz Liszt Ferencnek szentelnünk 2011-et. No, nem - vagy legalábbis nem elsősorban - a géniusz nemzetközi ismertsége, vagyis kultúrdiplomáciai hasznosíthatósága miatt, de még csak nem is Liszt hazai népszerűsége, a kényszeredett ünneplést kizáró eleven emlékezete okán. Hanem legfőként azért, mivel Liszt életműve mindmáig csupán részlegesen vált a koncertrepertoár részévé, s mert ezen a sajnálatos állapoton a magyar zenei élet megannyi kiválósága kíván gyökeresen változtatni a jubileum évében.
Kocsis Zoltán például - jelesül és kiválólag - több interjújában is nyilatkozott eme feltett szándékáról, s eltökéltségének mindjárt ékes bizonyságát is adta a Nemzeti Filharmonikusok emlékév-nyitó koncertjén. Így rögvest a köztársasági elnöki beszéd nyomában felhangzó első szám Liszt zenei világának egy kevésbé ismert, s hozzá szó szerint magaslati pontjára vezetett. A Victor Hugo azonos című költeményét program gyanánt felhasználó Amit a hegyen hallani, ez a már-már szimfónia terjedelmű szimfonikus költemény ugyanis eleddig inkább csak névről volt ismerősünk. Ám a zeneszerző weimari korszakából való alkotás most végre teljes pompájában, hangszerelési gazdagságában, valamint komoly kompozíciós problémáival egyetemben feltárult előttünk. A szimfonikus költemény elején felhangzó nagydobpergéstől a vezérmotívumot elővezető fanfárig, a szinte panteista természetábrázolástól az áhítatos koráldallamig s az "emberi sikolyt" és pusztulást megidéző hangképek soráig - a vissza-visszakanyarodtában is egyre magasabbra emelkedő mű nemcsak elragadtatást, de tagadhatatlanul némi légszomjat is kiváltott az ünneplő közönségből.
Az egész estet kikezdhetetlen autoritással és elemző modorban irányító Kocsis a második számként felhangzó Magyar fantáziával adózott a Liszt-életmű slágervonulatának. A zongoraszólót játszó Farkas Gábor elsöprő lendülete, virtuozitása és a szólista temperamentumával versenyre kelő zenekar kicsattanó teljesítménye egyaránt üdvösen távol állt a Liszt által oly sokat korholt előadói "antialkoholizmustól". A kedélytelenséget hírből sem ismerő produkció jószerint a közönségre is részegítő hatást gyakorolt, amint elősorjáztak a mindmáig zsigerien meghitt magyaros táncmotívumok.
Az ismerősség érzése, mi több, "Tokaj esszenciája" uralta azután a második részt kitöltő Magyar koronázási mise megszólaltatását is. A Ferenc József és Erzsébet 1867-es koronázására gyors ütemben megkomponált mise ceremoniális ősbemutatójáról maga Liszt így számolt be annak idején: "Misém zenei sikere teljes. Mindenkit meglepett rövidségével és egyszerűségével - és, ha szabad így mondanom, karakterével." Most is hajszálra ez történt, miután a markáns és az egyházzenei szövetből váltig kitetsző magyaros jegyek sora s a vallásos devóciót már-már megtévesztő könnyedséggel megérzékítő formakészség mondhatni meglepetésszerű gyorsasággal hódította meg a közönséget. A nyomatékosan nemzeties hangvételű Gloria tétel vagy az egyházzene számára amúgy rendre komoly kihívást jelentő Credo imitált gregorián karaktere az eredendően profán koncertteremben is érvényesnek, ráadásul még tetszetősnek is bizonyult. A Nemzeti Énekkar imponáló hangzásképe éppúgy jól szolgálta a darab sikerét, akárcsak a négy énekes szólista közreműködése, akik közül különösen Németh Judit és Bretz Gábor kínált fel nekünk emlékezésre érdemes, szép pillanatokat.
Tudjuk, 1867. június 8-án Liszt is ott volt a Mátyás-templom karzatán, s így tanúja lehetett miséje sikerének. A koronázás után a reverendás zeneszerző gyalog ereszkedett le a Várhegyről, s egymagában haladt a királyi pár megjelenésére várakozó sokaság felé, amely Liszt láttán spontán üdvrivalgásban tört ki. "Nem a király, de király volt az, akire a hálás nemzet rokonszenve irányult, büszkeséggel telve, hogy ilyen fiú adatott neki" - idézte fel a lelkesült jelenetet visszaemlékezéseiben a Lisztért rajongó író és szerkesztő, Wohl Janka. Nos, bizonnyal a bicentenárium évében sem érzünk majd másként, ha Lisztre gondolunk.
LISZT! MINDEN TEKINTETBEN
Nyitóhangverseny - Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok
2011. január 22. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Km.: Farkas Gábor (zongora), Fodor Beatrix (szoprán), Németh Judit (alt), Horváth István (tenor), Bretz Gábor (bassus), Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás)
Vez.: Kocsis Zoltán
Liszt: Amit a hegyen hallani; Magyar Fantázia; Magyar koronázási mise
hírlevél
