Klasszikus

Liszt-kéziratok és relikviák élő adásban

2011.05.19. 18:51
Ajánlom
Dr. Gracza Lajos, a Budapest-Göppingeni Liszt Ferenc Archívum alapítója néhány darabot bemutat különleges gyűjteményéből a május 22-én megrendezendő egész napos Liszt-maraton keretében.

Eredeti kéziratok, Liszt Ferenc keze írása, kottalejegyzése, első kiadásainak példányai, Liszt-érmék, jeles kortársaktól származó, ritkaságnak számító, kiadványok, korabeli fényképek Lisztről és tanítványairól - ezeket tekintheti meg a közönség, erről mesél a hallgatóságnak Dr. Gracza Lajos, aki a közönség számára is hoz egy érdekes feladatot . Liszt Ferenc maga írta át Angelus című művét zongorára is és hárfára  is. Az eredeti , Liszt által lejegyzett zongoraátirat kottáját a közönség vállalkozó kedvű tagjai szólaltathatják meg. A Kossuth Rádió Esti Séta című műsora bő fél órát közvetít élő adásban a Millenárison május 22-én megrendezendő egész napos Liszt-maratonról.

Dr. Gracza Lajos  1932 április 13-án született Magyarországon, a Szegedi Tudományegyetem biológia-kémia szakán végezte egyetemi tanulmányait, 1958-ban doktori címet szerzett. 1959 és 1972 között kutatóként dolgozott a Richter Gedeon Gyógyszergyárban, majd nyugdíjazásáig, 1998-ig Németotszágban a Göppingeni Carl Müller Gyógyszergyár minőség-ellenőrzési és fejlesztési osztályát vezette. Zenei tanulmányokat Kalocsán Antal Mária zongoratanárnőnél folytatott 1946 és 1949 között. 1990-ben alapította meg a Göppingen-Budapesti Liszt Ferenc Archívumot, azóta számos zenetörténeti tárgyú cikket, illetve három könyvet írt. A Göppingen-Budapesti Liszt Ferenc Archívum magánkézben lévő dokumentációs és kutatóközpont, amely alapításakor a Liszt Ferenc életére és munkásságára vonatkozó, főleg korabeli dokumentumok gyüjtését, archiválását, értékelését és publikálását tűzte ki célul, amivel a Liszti-életmű ápolását és terjesztését igyekszik szolgálni. Az Archívum gyűjtőkör szerint 25 részlegre tagozódik, a nyomtatott dokumentumokhoz diszkotéka és pinakotéka tartozik. Előbbiben számos történelmi hangfelvételt, utóbbiban számos, kortársak által alkotott képet őriznek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Klasszikus ajánló

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Klasszikus ajánló

Maxim Rysanovval koncertezik a Budapesti Vonósok

A neves brácsaművész Schubert Arpeggione szonátáját adja elő a Zeneakadémián. A műsor második felében egy Mendelssohn-átirat hangzik el.
Klasszikus hír

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus magazin

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.