Klasszikus

Liszt-kiállítás Bayreuthban

2011.06.29. 10:42
Ajánlom
Liszt Ferenc és Bayreuth, valamint a zeneszerző és a szintén világhírű Richard Wagner kapcsolatát mutatja be a németországi városban június 29-én nyíló kiállítás.

A 200 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc életének utolsó éveiben többször járt Bayreuthban, ahová személyes szálak fűzték: egyik legjobb barátja az ugyancsak világhírű Richard Wagner volt. A német zeneszerzővel, a Bayreuthi Ünnepi Játékok megalapítójával 1848 februárjában Drezdában ismerkedtek meg és szoros barátság alakult ki közöttük. Liszt második lánya, az 1837-ben született Cosima Wagnerhez ment feleségül 1870-ben.

Liszt először 61 éves korában, 1872-ben járt Bayreuthban, ez a Bayreuthi Történeti Múzeum kiállításának kiindulópontja. Wagner 1883-ban bekövetkezett haláláig Liszt még tizenegy alkalommal látogatott el a városba, közben támogatta a Festspielhaus építésére indított gyűjtést és segített az ünnepi játékok elindításában is. "Az ünnepi játékok ötlete teljesen magával ragadta, ahol és ahogyan csak tudott, mindenütt ezért kampányolt" - fogalmazott a múzeumigazgató.

Wagner halála után Liszt bayreuthi látogatásai ritkultak. Lánya, Cosima ugyanis "sztárvendégként" kezelte híres, a közönség által csodált apját, a Wahnfried-villában tartott estélyeket és fogadásokat általa tette rangosabbá, azért vele, mert Wagner már nem élt - tette hozzá Sylvia Habermann. Bayreuthban, az ünnepi játékok idején érte a halál Liszt Ferencet 1886-ban. Már betegen érkezett az eseményre, a Parsifalt, valamint a Trisztán és Izoldát azonban még megtekintette, mielőtt tüdőgyulladás következtében meghalt; a ház falán ma tábla őrzi emlékét. Kívánságának megfelelően Bayreuthban temették el; szülőhelye, Doborján (ma az ausztriai Raiding) és az évek óra vele élő Carolyne Sayn-Wittgenstein nem kis sajnálatára.

Az október 2-ig látható bayreuthi kiállítás felidézi a Liszt temetése körül kialakult vitát és emlékeztet arra is, milyen hatalmas gyászmenet kísérte a zeneszerző-zongoraművészt utolsó útján a városból a temetőbe. "Több mint száz koszorú volt ott, a legfontosabbat Viktória angol királynő küldte" - jegyezte meg Sylvia Habermann. 

Bayreuthban nemcsak az ünnepi játékok ideje alatt, hanem egész évben koncertekkel, felolvasásokkal, előadásokkal és kiállításokkal emlékeznek Liszt Ferencre. Nicolaus Richter, a város zenei és színházi biztosa egy korábbi interjúban azt hangsúlyozta: ha Liszt nem élt volna, a bayreuthi játékokra is aligha került volna sor. Emlékeztetett arra, hogy barátságuk során Liszt Ferenc többször is pénzügyileg segítette a nehéz anyagi helyzetbe került Wagnert és művészileg is támogatta őt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.
Klasszikus óbudai társaskör

Óbudai Társaskör Művészeti Munkáját Támogató Egyesület

A pártoló tagsággal nemcsak a kedvezményeket veheti igénybe, de tagdíjával hozzájárulhat a hosszabb távú tervezéshez, a minőségi előadások létrejöttéhez.
Klasszikus hír

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.