A Krisztus oratórium Liszt egyik legterjedelmesebb és legkomplexebb alkotása, amelyet a weimari ősbemutatón maga a zeneszerző vezényelt 1873-ban. A mű a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül a Staastkapelle Weimar előadásában csendül fel a Művészetek Palotájában. A korhű hangszereken játszó együttes vezetőjét Martin Haselböcköt kérdeztük.
A Tavaszi Fesztivál különleges vállalásáról itt olvashat tovább!
Bereczky Dávid az évad első Haydn-Mozart koncertjén Mozart Esz-dúr kürtversenyének szólóját adja elő. A kürtművészt hangszerválasztásról és a bolondozó Mozartról kérdeztük.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház évadának első nagyszínpadi bemutatója az Úri muri lesz október 19-én. Horváth Csaba rendezővel az íróval való alkotói viszonyáról, a regény színpadra állításáról, emberismeretről és magyarságról is beszélgettünk.
Hagyományainak megfelelően ismét Bartókkal indítja évadát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, ám a nyitókoncert ezúttal más okból is különleges lesz: most először játssza ugyanis az együttes Vashegyi György vezényletével a zeneszerző egy művét
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.
2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Az együttes hatalmas megtiszteltetésnek tekinti, hogy a zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyéniségének vezényletével két hangversenyt is adhat Budapesten, október 26-án, a Zeneakadémián, 27-én pedig a Pesti Vigadóban.
Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
A MERITA – Európai Kamarazenei Együttműködés keretében érkezik Magyarországra két izgalmas műsor-összeállítású vonósnégyes: a Skazka Kwartet a Fonóban ad koncertet október 12-én, a PuraCorda a BMC színpadán látható október 21-én.
Magyar komolyzenei, filmes és internetes világsiker: a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe.
Az együttes hatalmas megtiszteltetésnek tekinti, hogy a zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyéniségének vezényletével két hangversenyt is adhat Budapesten, október 26-án, a Zeneakadémián, 27-én pedig a Pesti Vigadóban.
Október 1-jén, a zene világnapján tette közzé új imázsfilmjét a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelyet az elhagyatott kelenföldi erőműben vettek fel. A történetben fontos szerep jut a Csuja Imre által megformált portásnak is.