Liszt kései műveiről rendre elhangzik, hogy kitágították a nyugati zene kereteit, a mai napig modernnek tekinthetők. A lemezed címében „A szomorúság és vigasz énekei”-nek hívod ezeket a műveket. Hogyan találkoznak az érzelmek és a zenei modernség ezekben az alkotásokban?

Borbély László Liszt-lemeze (Fotó/Forrás: Hunnia Records)

Liszt kései darabjai érzelmi töltetükben egészen máshol helyezkednek el, mint amit az ember a romantikus zenétől, vagy Liszttől magától megszokott, illetve elvár. Ahogy azt a kísérőfüzetben is említem, Liszt ezekben a művekben kizárólag a lényegre figyel. De mi ez a lényeg? Sokszor csak alig pár hangból vagy akkordból építkező darabokról van szó (Madame P-N körhintája), legutolsó műveiben, mint a Balcsillagzat, a Szürke felhők pedig pár érdes akkord, furcsa, már-már sértő hangköz jelenléte generál a hallgatóban először ellenkezést, aztán tökéletes megnyugvást. Liszt – ahogy ezt növendéke és pártfogoltja, Lina Schmalhausen naplójából tudjuk – egyedül maradt utolsó éveiben, barátai és növendékei is kihátráltak mellőle, sőt, még saját lányával is csúnyán elmélyült a konfliktusa. Azt is tudjuk, hogy Liszt összhangzattan könyvet akart írni az új zenéről, forradalmi elképzelései voltak a zene megújítására. A könyv aztán végül Liszt halála miatt nem készült el, de a zongoradarabok igen.

Még sokszor a kortárs szerzők sem jutottak, vagy jutnak olyan távlatokba, mint Liszt.

Máshogy játsszuk ezeket a darabokat, mert ismerjük azt a százötven évet, ami azóta a zenében történt?

A zenetörténet, mint folyamatos fejlődés, csak számunkra narratíva. Én legalábbis nem tartom szerencsésnek, hogy a zenét korszakokra osztjuk, és igyekszem ezeket a mesterséges határokat lebontani. A lemezen szereplő darabokat olyan sorrendbe állítottam, hogy a lemezt értelme legyen akár az elejétől a végéig többször is végighallgatni. De erről többet nem is árulnék el, mert nem szeretnék senkit befolyásolni a hallgatásban.

Borbély László zongoraművész (Fotó/Forrás: Borsos Mihály)

Az az érzésem, hogy Liszt ugyanaz a forrófejű zeneszerző maradt idős korában is, csak ez másban nyilvánult meg.

Ha Mefisztó-keringőre gondolunk, az Első jut eszünkbe, pedig készült még három. Vagy gondoljunk a Hangnem nélküli bagatellre, amiben zeneileg minden olyan elem, illetve eszköz megtalálható, ami a korábbi Liszt-művekben is, mégis az egész más fénytörésbe kerül. A mű elején mintha az utolsó ítélet harsonái szólnának, s talán nem véletlen, hogy hasonlót találunk a Negyedik Mefisztó keringőben is, ahol nyers oktávokkal, a lehető leggyorsabb tempóban indítja Liszt a művet, aztán egy álmodozó középrész következik, az egészben pedig benne van a liszti túlfűtöttség és az elmúlás utáni furcsa, megmagyarázhatatlan vágyódás. Ezekben a művekben Liszt ad absurdum viszi korábbi zeneszerzői eszközeit, aki mindezek ellenére persze

Végig kell játszani Liszt korábbi életművét ahhoz, hogy a kései darabokhoz eljuss?

Ez elsősorban a zongorista alkatától függ. Én tizenhat évesen kezdtem tanulni a h-moll szonátát, de lehet, hogy valakinek később érdemes elkezdenie. Másnak pedig pont a kései daraboktól kell eljutni a csillogó, fiatalabb Liszthez. A felvétellel az volt az elsődleges célom, hogy olyan darabokat mutassak fel, amik nagyjából ismeretlenek. Olyan foglalkozni velük, mint egy korábban ismeretlen földrészt meghódítani.

Borbély László (Fotó/Forrás: Borsos Mihály)

Hogyan viszonyulsz a lemezfelvételhez?

A Liszt-lemez stúdióban készült, de én minden esetlegességeikkel együtt jobban szeretem a koncertfelvételeket.

Ez a kockázat sokszor hiányzik egy stúdiófelvételből. Szeretek a valós időben létezni, az idő telése által kényszerítve lenni, és az idő valamennyi változását átélni és átélhetővé tenni, sőt, sokszor művészi eszközök révén megkísérelni megállítani.

Bach Goldberg-variációit viszont egy szűk közönség előtt játszottad lemezre.

Az elmúlt hetekben jelent meg ez az album is, ugyancsak a Hunnia Recordsnál. Hunka Róbert producer ötlete volt, hogy a koncertszituációt helyezzük a stúdióba, és ez rendkívül gyümölcsözőnek bizonyult. Sokat számított, hogy ott ült harminc ember, a levegő pedig megtelt elektromossággal, és ez szerintem a felvételen is hallatszik.

Szélesebb repertoárra törekszel, vagy szívesebben foglalkozol behatóbban egy-egy korszakkal, szerzővel?

Igyekszem természetesen mindenfélét eljátszani, több száz évet felölelni, amennyire csak lehet – mi, zongoristák el vagyunk kényeztetve repertoárral –, és nem vagyok híve a specializációnak, de megvan az a négy-öt szerző, aki legközelebb áll hozzám.

Bach és Liszt után most merre?

Olivier Messiaen Madárkatalógusának felvételét készítjük elő, ugyancsak a Hunniánál.