Tisztelt Országgyűlés!

Magyarország alaptörvényének megalkotásakor a nemzet jövőjéről gondolkodunk. Az alkotmányozás felelőssége azt jelenti, hogy kötelességünk - történelmi értékeinket megerősítve és szellemi örökségünkhöz hűen - saját gyökereinkre alapozni a magyar állam törvénykezését. Ez nem hétköznapi feladat, hiszen szellemi örökségünk lajstroma végtelen, annak végére érni lehetetlen. Ennek ellenére hasznos lehet egy-egy fejezeténél elidőzni. Az egyik ilyen fejezet a Liszt Ferenc-i életmű.

Még ma is vannak olyanok, akik Liszt magyarságát kétségbe vonják. Sokan képtelen ötletnek tartották a nagy zeneszerzőről elnevezni nemzeti repülőterünket. Eközben mások azért aggódnak, hogy sikerül-e a Liszt Emlékévet úgy megrendeznünk, hogy arra felkapja a fejét a világ.

A látszólagos ellentmondás mögött voltaképpen az rejtőzik, hogy még mindig félünk a világba kiáltani, hogy Liszt Ferenc magyar zeneszerző volt. Ő maga szignálta így Magyar király-dal című művének kottáját: „magyar hazámnak hű fia, Liszt Ferenc".

Amikor pedig 1838. márciusában a pesti árvíz hírére Bécsbe utazott, hogy koncertet adjon a bajba jutottak javára, így írt:

„Ó, távoli vad hazám! Ismeretlen barátaim! Távoli és nagy családom! Fájdalmaid visszavezettek hozzád és legbensőbb érzéseimben találva megszégyenülten hajtom le fejemet, hogy téged oly soká feledni tudtalak. (...) Mert így kiáltottam fel hazafias rohamomban, (...) én is ehhez az ősi és erős fajtához tartozom, én is ennek az őseredeti, megszelídíthetetlen nemzetnek vagyok fia."

Lehet-e még kérdése bárkinek Liszt magyarságát illetően? Igaz, Liszt Ferenc beutazta Európát Londontól Szentpétervárig, élt Párizsban, Weimarban és Rómában. De bárhová is ment, a zsebében magyar útlevél volt, soproni illetőségi bejegyzéssel.

Csak megjegyzem, a lengyelek mind a mai napig méltán büszkék honfitársukra, attól függetlenül, hogy Chopin francia útlevéllel utazott, és 21 éves kora után soha többé nem tért vissza hazájába. Mégis, egy percig nem volt kérdés, kiről nevezzék el a varsói repteret.

És ha valakit még nem győztek meg az eddigiek, íme Liszt 1845-ben így nyilatkozott gyermekeiről:

„Mivel az én gyermekeim, apjuk állampolgárságát követik, tehát akár akarják, akár nem, MAGYAROK."

Tisztelt Képviselőtársaim!

Igenis merjünk büszkék lenni Liszt Ferencre, a magyar zeneszerzőre. 2011-ben is, a Liszt Emlékévben. Nem kételkedve, hanem képviselve Liszt szellemiségét.

Amikor a magyar zenei intézményrendszer történetét tanulmányozzuk, az alapozásnál ugyancsak az ő nevével találkozunk.

Jótékonysági koncertjei bevételéből alapították ugyanis a Nemzeti Zenedét, a mai Bartók Béla Konzervatóriumot.

1875-ben Trefort Ágoston megalapította a Zeneakadémiát, elnökévé Liszt Ferencet, igazgatójává pedig Erkel Ferencet nevezte ki.

Igaz, Liszt Ferenc gyengén beszélte hazája nyelvét, de ez abban az időben nem volt meglepő. Mindannyian tudnánk hasonló példát hozni a XIX. századból. Nem összehasonlításképpen, de gondoljunk Széchenyire, aki franciául és németül írta saját naplóját, és mégis, akinek magyarságához, elkötelezettségéhez nem fér kétségünk.

Persze a liszti örökség önmagában is kivételes, pláne, ha annak európai zenei és nem utolsó sorban magyar zenei hatását is figyelembe vesszük. Már-már misztikus Liszt és Bartók zenéjének kapcsolódása.

Egy nyilvánvaló példa erre Bartók Allegro barbaro-ja, amit úgy komponált, hogy nem hallhatta az akkor még csak kéziratos formában létező Liszt művet, a Csárdás macabre-t. A két zenemű a laikus számára is egyértelmű rokonságot mutat. Bartók, akinek zenéjét már népzene-kutatások ihlették és alapozták, maga is Liszt zenei örökösének vallotta magát, akadémiai székfoglalóját is Liszt életművének szentelte.

2011 róla is kell, hogy szóljon. Miközben Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepeljük, ne feledkezzünk meg arról, hogy Bartók Béla 130 éve született. Szellemi örökségünk tehát nemcsak, hogy gazdag, de csodálatos összefüggéseket rejt fejezetein belül is.

És hogy még valakit ideidézzek eme impozáns körbe, engedjék meg, hogy e rövid értekezést Vörösmarty soraival zárjam. Liszt Ferenchez írott versének részletével egyúttal az alkotmányozás felelősségére is visszautalok: most a magyar nemzet szellemi öröksége és Magyarország jövője a tét!

„Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban
őseink is megmozdúljanak,
és az unokákba a halhatatlan
lelkeikkel visszaszálljanak.
Hozva áldást a magyar hazára,
szégyent, átkot áruló fiára."