Nagy jelentőségű zenei eseményre kerül sor november 15-én a Pesti Vigadóban: 170 évvel keletkezése után a Concerto Budapest Hamar Zsolt vezényletével és a Szent Efrém Férfikar közreműködésével bemutatja Liszt Ferenc: A négy elem című kompozíciójának zenekari változatát.
Liszt 1844-ben, 33 évesen – Európa ünnepelt sztárzongoristájaként – Marseille-ben koncertezett, ahol egy provence-i költő, Joseph Autran is élvezte lenyűgöző játékát, s egy versét ajándékozta a nagy géniusznak. A Les Aquilons (Északi szelek) című romantikus költeményt Liszt megzenésítette férfikarra és zongorára, és Marseille-ben be is mutatták.
A következő évben Liszt Autran három másik versét is (La Terre – A föld, Les Flots – A hullámok, Les Astres – A csillagok) megkomponálta, s így létrejött a Les Quatre Elements (A négy elem) című kórusciklusa férfikarra és zongorára.
1848-ban Liszt utasításai és vázlatai alapján August Conradi – Liszt tanítványa és segédje - elkészítette a mű vázlatos zenekari hangszerelését, amelyet Liszt átnézett és több helyen javított. A nagymester eközben A négy elem motívumaiból, zenei anyagából zenekari előjátékot komponált a kórusciklushoz. Ez lett a Les Préludes (Előjátékok) című szimfonikus költemény, sorban a harmadik, amelyet 1854-es bemutatójától kezdve mind a mai napig egyik legnépszerűbb művének tartanak. Liszt végül lemondott a zenekarkíséretes kórusok véglegesítéséről és kiadásáról, sőt szimfonikus költeménye előszavában nem Autran, hanem Alphonse de Lamartine versére utal. A kórusművekből azonban megtudhatjuk, hogy eredetileg milyen szövegek ihlették a Les Préludes jól ismert témáit.
A Szent Efrém Férfikar 2007-től rendszeresen énekli Liszt férfikarait, s ebben Eckhardt Mária, a hazai és a nemzetközi Liszt-kutatás vezető szakembere van segítségükre. 2014-ben sikerült Weimarból megszerezniük Liszt és Conradi vázlatait A négy elemmel kapcsolatban. Ezeknek, valamint Eckhardt Máriának a zongorás változatból készült rekonstrukciója alapján Gémesi Géza zeneszerző-karmester készítette el a kórusciklus zenekari változatának előadásra alkalmas partitúráját és szólamanyagát, így végre megszólalhat a mű.
A bemutató a Concerto Budapest Magyar kincsek elnevezésű bérletében kerül megrendezésre Hamar Zsolt vezényletével 2016 november 15-én, 19.30 órakor a Pesti Vigadóban. A hangversenyen természetesen elhangzik a Les Préludes is, így a közönség szimfonikus formában is és a férfikar francia nyelvű előadásában is élvezheti Liszt csodálatos dallamait.
Az est során Szőllősy András Addio című, szólóhegedűre és 9 vonós hangszerre írt művét, valamint Kovács Zoltán rendkívül szuggesztív I. szimfóniáját hallhatjuk.
A november 11-én 12:00-ig helyesen válaszolók közül három szerencsés ellátogathat partnerével a Fidelio vendégeként a november 15-én 19:30-kor kezdődő koncertre, a Pesti Vigadóba!