Klasszikus

Liszt-szoborért szól a zongora

2012.02.27. 08:55
Ajánlom
Március 2-án Szilasi Alex az MTA Dísztermében ad koncertet, ahol adománygyűjtést hirdet egy, a Vigadó elé állított szoborért.

A szervezők a Zeneszalon Alapítvánnyal együttműködve az emlékmű költségeit, így a bronzból történő kiöntésének, építészeti elhelyezésének és alkotói jogdíjának fedezetét szeretnék közadakozásból előteremteni. Ennek érdekében számítanak minden "pesti polgárra", magánszemélyekre és cégekre, akiknek fontosak azon emlékhelyek, amelyek városunk kulturális örökségének meghatározó helyszínei. 

Liszt Ferenc születésének 2011-es évfordulóján számos alkalom adódott, hogy a művész magyarországi kötődéseiről megemlékezzünk. Budapesten ugyanakkor elmaradt a zeneszerző bicentenáriumi szoboravatása, miközben vannak olyan művészettörténeti helyszínek, amelyek méltóak lennének a zeneszerző emlékének tárgyiasult megörökítésére. Egyik legjelentősebb ezek közül a pesti Vigadó épülete, amely száz szállal kötődik Liszt magyarországi tevékenységéhez. 

Az emlékévben Gerő Katalin szobrászművész - a Zeneszalon felkérésére - megalkotta azt a Liszt Ferencet ábrázoló mellszobrot, melynek mesterpéldánya tavaly nyáron Varsóban, egy második öntvénye pedig ősszel Belgrádban került felállításra. (A szobrásszal készült interjúnkat itt olvashatják.) Ezzel egyidőben kezdeményezés indult a Belvárosi Önkormányzatnál Liszt mellszobrának budapesti felállítása érdekében. A hosszas előkészületek után az engedélyezés utolsó szakaszába ért, így a pesti Vigadó épülete, Liszt pesti fellépéseinek legendás helyszíne előtt hamarosan látható lesz a zeneszerző immár nemzetközi karriert befutott büsztje - ha Pest közönsége is így akarja! 

A támogatás szándékát itt lehet jelezni: info@zeneszalon.hu , +3630 9968816. Adomány átutalására ezen a bankszámlaszámon van lehetőség: Zeneszalon Alapítvány -  ERSTE 11600006-00000000-19034690 (a megjegyzés rovatban kéretik megjelölni: "Vigadó - Liszt szobor")

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.
Klasszikus

Ők részesülnek állami zenei ösztöndíjban

Idén 23 fiatal részesül állami zenei ösztöndíjba: Fischer Annie zenei előadóművészeti ösztöndíjban tizenhárman, Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjban heten, Lakatos Ablakos Dezső dzsessz-előadóművészeti ösztöndíjban hárman.
Könyv

Nem véleményezheti az új érettségi vizsgamodellt a Magyartanárok Egyesülete

Növekszik a magolandó anyag mennyisége az új érettségi vizsgamodellben, az olvasás öröme helyett a „műcímek bemagolása” lesz a cél a Magyartanárok Egyesülete szerint. Hiába mondanák el a véleményüket, nem kaptak erre lehetőséget.
Színház

Ingyenes stream-előadásként láthatók a Magyar Színház jelenetíró pályázatának döntősei

A Pesti Magyar Színház 2020 novemberében jelenetíró pályázatot hirdetett, melynek témája a karantén utáni élet volt. A beérkezett 193 pályamű közül a legjobb 7 bemutatkozási lehetőséget is kap, melyet az érdeklődők a színház Facebook-oldalán és honlapján ingyenesen megtekinthetnek.
Vizuál

Itt nézheti meg a Természetes fény első előzetesét!

Megérkezett a Závada Pál regényéből készült film első előzetese. Nagy Dénes filmje a Berlinale versenyprogramjában is szerepel. Egy II. világháborús alakulatról szól, amely a keleti fronton teljesít szolgálatot.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Klasszikus ajánló

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Klasszikus ajánló

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.
Klasszikus mti

Ők részesülnek állami zenei ösztöndíjban

Idén 23 fiatal részesül állami zenei ösztöndíjba: Fischer Annie zenei előadóművészeti ösztöndíjban tizenhárman, Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjban heten, Lakatos Ablakos Dezső dzsessz-előadóművészeti ösztöndíjban hárman.