Klasszikus

Londoni győzelem

2007.06.10. 00:00
Ajánlom
Kállay Ágnes (cselló) és Csillagh Katalin (zongora) nyerték a Beethoven Piano Society of Europe által rendezett kamarazenei versenyt Londonban. A versenyre a világhírű Amadeus Quartett csellistájának, Martin Lovett mesterkurzusának záróakkordjaként került sor.

A brazil, japán, lengyel, kínai, angol résztvevők Beethoven hegedű-zongora, ill. cselló-zongora szonátáit játszották. A két magyar muzsikus győzelmével lehetőséget kapott egy önálló londoni koncertre, amelyre a következő szezonban kerül sor. Ezzel a 2006/2007-es hangverseny évadban kétszer is alkalmuk lesz bemutatkozni az angol fővárosban, mivel októberben a Londoni Magyar Intézetben, a Kodály év alkalmából a nagy magyar zeneszerző műveiből összeállított kamaraesttel lépnek a közönség elé.

Kállay Ágnes (cselló) és Csillagh Katalin (zongora) osztálytársak voltak a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd együtt jártak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Csillagh Katalin 2005-ben Nádor György, Kállay Ágnes 2006-ban Csurgay István tanítványaként szerzett diplomát. Amellett, hogy szólókoncerteket adtak, nemzetközi kurzusokon és versenyeken vettek részt, illetve arattak győzelmet szólistaként, folyamatosan kamarazenéltek együtt. 2004-ben részt vettek Barcelonában a Maria Canals kamarazenei versenyen, ahol a tíz legjobb között végeztek.

Rendszeresen adnak kamaraesteket Budapest frekventált koncerttermeiben – többek között a Nádor teremben, az Óbudai Társaskörben, a Bartók Béla Emlékházban - ahol a barokktól napjainkig, a cselló-zongora irodalom legjelentősebb szonátáit (Vivaldi, Boccherini, Bach, Beethoven, Franck, Brahms, Debussy, Rachmaninov, Shostakovich, Kodály) adják elő. Jelenleg, Csillagh Katalin a salzburgi Mozarteumban posztgraduális képzésen vesz részt Rohmann Imrénél, Kállay Ágnes pedig DAAD ösztöndíjjal a Kölni Zeneművészeti Főiskolán Maria Kliegelnél folytatja tanulmányait.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.
Klasszikus ajánló

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Társaskör kertje, ahol július 4. és augusztus 5. között tizenhét estén át klasszikus és könnyűzenei koncertek, zenés színház, opera és színházi előadás közül válogathatnak az érdeklődők.
Klasszikus magazin

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.
Klasszikus magazin

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.