A tizenkilenc éves művész március végén a Los Angelesben lép fel, egy héttel azután pedig San Diegoban ad önálló koncertet.
„A Los Angeles-i Magyar Ház elnöke felkért, hogy adjak kint egy koncertet, azóta pedig már San Diegóból is megkerestek” – nyilatkozta lapunknak Kökény Tamás, aki a koncertek után itthon folytatja tovább a kemény munkát, izgalmasnak ígérkezik számára az elkövetkező néhány hónap.
Mindig hálás szívvel gondolok majd vissza a Virtuózokkal töltött időkre azután is, hogy immár független művészként tevékenykedem
– teszi hozzá a művész, aki még el sem utazott, máris újabb és újabb ötletekkel készül. Amerikából hazatérve szólójátéka mellett egy saját kamarazenekarral, teljesen új felállással és repertoárral lepi majd meg a közönséget.
Kökény Tamás első szólólemeze májustól lesz elérhető az online zeneáruházakban. A felvételen hallhatóak lesznek a fiatal nagybőgős legtöbbet játszott crossover produkciói, többek között John Williamstől a Schindler listája híres, eredetileg hegedűszólóra írt részlete, de természetesen a hagyományos értelemben vett a klasszikus zene is fontos szerepet kapott az albumon.
„Nagyon sokat próbáltunk Fehér Lili zongoraművésszel, hogy olyan legyen a lemez, ami a világban bárhol megállja majd a helyét” – mondta, majd hozzátette, nagyon várja már második amerikai útját, ahol a lemezen szereplő dalokat fogja előadni.
Kökény Tamás munkásságát és fellépéseit ezután saját holnapján is nyomon követhetjük majd, ahol minden aktualitást megtalálunk az ország egyik legígéretesebb fiatal nagybőgőművészéről.
Kökény Tamás szólókoncertjei
2019. március 30., Los Angeles-i Magyar Ház; április 6., San Diego-i Magyar Ház