Klasszikus

Lukács Miklós mutatta be Bella Máté cimbalomversenyét Németországban

2018.11.22. 16:20
Ajánlom
Zajos sikert aratott Bella Máté zeneszerző, Dobszay Péter karmester és Lukács Miklós cimbalomművész Németországban. A bemutatóról az alkotókat kérdeztük.

A Theater & Philharmonie Thüringen több éven és több országon átívelő, nagyszabású koncertsorozatának részeként 2018 őszén a magyar zene került fókuszba. Bartók, Kodály, Weiner és Brahms kompozíciói mellett Bella Máté nagyzenekarra és cimbalomra írt műve, a Sounds of Generation Y Part II csendült fel két német városban, Altenburgban és Gerában november 14-én, 15-én és 16-án.

A darab egy korábbi zenekari kompozíció folytatása, amely a Magyar Rádió felkérésére készült 2015-ben.

Bella Máté cimbalomversenye úgy emeli be a mai könnyűzene elemeit a komolyzene hangzásvilágába, ahogyan azt Bartók Béla és Kodály Zoltán tette a népzenével.

„Úgy vélem, hogy a kortárs zene óriási problémákkal küzd: elöregedett a közönsége, és úgy nőtt fel az utóbbi néhány generáció, hogy nem sokat tudnak az elmúlt száz év klasszikus zenéjéről. Azon gondolkodtam, hogy miként lehetne megszólalni az Y, Z és az alfa-generációkat, akik már interneten keresztül jutnak információhoz, és fogyasztanak kultúrát” – avatott be Bella Máté a darab születésébe. – „Ezt a generációt nem érdeklik a szakzsargonok, egyetlen dolog érdekeli őket: hogy működjön, amit hallanak.” A zeneszerző szerint ők azok, akik rögtön más tevékenységbe kezdenek, ha nem tudják követni a zenét.

Bella Mate

Bella Máté

Bella Máté elmondta, hogy a szimfonikus zenekar ma már képes olyan hangszínekben megszólalni, ami az elektronikus zenei irányzatokra hasonlít. A most bemutatott Sounds of Generation Y Part II egyrészt a minimalizmus stílusát idézi, de motívumaiban, ritmikájában a svéd popzenéhez, például a Swedish House Mafiához, Aviciihez áll közel.

Nem az volt a célom, hogy popzenét játsszon egy szimfonikus zenekar, hanem az, hogy a fiatalabb közönségnek ismerős legyen a zeném eszköztára

– mondta. Ez egy olyan nyelv, amiből „valami nagyon friss tud létrejönni”.

large_181009_Lukacs_AND2944_p-161807.jpg

Lukács Miklós (Fotó/Forrás: Csendes Krisztina, Opus Jazz Club)

A két részre osztott, nagyméretű zenekaron a puha effektusoktól az egész koncerttermet betöltő, nagyszabású akkordtömbökig, a hangszínskála minden árnyalata megszólal. A cimbalomszóló Lukács Miklós kivételes adottságait kihasználva mutatja meg, hogyan illeszkedhet a hangszer egy friss, mai zenei nyelvezetbe. „Kifejezetten neki komponáltam a művet” – mondta Bella Máté. – „A németországi felkérés egy cimbalomversenyre, a magyar kultúra eklatáns hangszerére szólt, de ezúttal el akartam kerülni annak folklórszerű karakterét, inkább úgy gondoltam rá, mint egy szintetizátorra.”

dobszaypeter-20140606-5-img 7045b-copy

Dobszay Péter (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi)

Dobszay Péter karmester így fogalmazott az ősbemutatóval kapcsolatban: „Két dologban rejlik a sikere: óriási dinamikai és hangszínskálát használ, illetve feszes, tömör a mondanivalója átadásában.”

horvathbalazs-161721.jpg

Horváth Balázs zeneszerző (Fotó/Forrás: Huszti István)

A koncertsorozatot november 18-án egy kamarazenei koncert zárta, amelyen Horváth Balázs Playlist für meine Reise nach Gera című klarinétötösének ősbemutatójára is sor került. A kompozíció a Gera környékén alkotó klasszikuszene-szerzők korábbi műveinek részleteit dolgozza fel.

Ezt követően előadást tartott a magyar zenéről Prof. Dr. em. Fontana Eszter, amelyet egy pódiumbeszélgetés zárt az összes magyar résztvevővel. „Érdeklődő közönséget találtunk mindhárom koncerten, illetve az előadáson is, amely egészen Tinóditól a jelen korig mutatta be a magyar zenét” – összegezte Dobszay. A beszélgetésen Lukács Miklós beavatta a hallgatókat a cimbalom történetébe, amely ma már nem csak a folklórnak, hanem a jazznek és a kortárs klasszikus zenének is a része.

Ez a hangszer egzotikumnak számít Nyugat-Európában.

Bella Máté művének első része, a Sounds of Generation Y Part I a YouTube-on elérhető.

UPDATE, 2019. január 9. A Németországban bemutatott mű, a Part II. már meghallgatható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Rubens mesterien csempészett rejtett üzeneteket a képeire

Profin és gyakran ironikusan vegyítette munkáiban más mesterek stílusjegyeit, megújította az egyházi festmények nyelvét és még a flamand kárpitművészet felélesztésére is maradt ideje.
Vizuál

A legjobban várt januári filmek

Hűvös, szürke januári estéken jó dolog moziba járni, mostanában különösen, mert fontos és izgalmas filmek érkeznek, legtöbbjük számos kategóriában Oscar-díjra jelölt. Szubjektív válogatásunkból a francia szerzői film és egy különleges dokumentumfilm sem maradhatott ki. 
Klasszikus

Tizenhét állomásos országos turnéra indul Boros Misi

A Filharmónia Magyarország és a Virtuózok szervezésében első országos turnéjára indul a 16 éves Boros Misi. A Virtuózok klasszikus zenei tévés tehetségkutatóból ismert zongoraművész kimondottan e turné állomásaira összeállított műsorát 17 városban hallhatja a közönség.
Vizuál

Drágakőre készült festményre bukkantak a múzeumi raktárban

Hamarosan a közönség is megtekintheti a 17. századi Antonio Tempesta egyik különleges alkotását. Az elmúlt évek kutatásai tisztázták a műtárgy múzeumba kerülésének, majd leltárból való törlésének történetét. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a drágakő lapra (lápisz lazuli) festett mű körültekintő restaurálása is. Az alig egy milliméter vastag kőlap mindkét oldalán egy ószövetségi jelenet látható. 
Könyv

Pintér Béla is Baumgarten-emlékdíjat kapott

Kukorelly Endre az állami kitüntetések elfogultsága miatt élesztette fel a díjat, amelynek összegét közösségi finanszírozásból fedezték.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Bach billentyűs szvitjeit viszi egy általános iskolába Fejérvári Zoltán

Fejérvári Zoltán szólóestjével indul az alsógödi Belépés családostul klasszikus zenei sorozatának 2020-as évada. A művész Bach Francia szvitjeit adja elő január 25-én a Búzaszem Általános Iskola aulájában. Utána pedig a Zeneakadémiára viszi a műsort.
Klasszikus hír

Gustavo Dudamel folytatja Los Angelesben

Újabb négy évre meghosszabbították a szerződését a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekar élén, 2026-ig maradhat.
Klasszikus interjú

Varga Judit: Hiányzott a női példakép

Varga Judit nevével az idei fesztivál programjában többször találkozhatunk zeneszerzőként és kurátorként is. Judit szeptember óta a bécsi zeneakadémia (MDW) médiazeneszerzés professzora, aki ezt megelőzően a budapesti és a bécsi Zeneakadémián párhuzamosan tanított.
Klasszikus turné

Tizenhét állomásos országos turnéra indul Boros Misi

A Filharmónia Magyarország és a Virtuózok szervezésében első országos turnéjára indul a 16 éves Boros Misi. A Virtuózok klasszikus zenei tévés tehetségkutatóból ismert zongoraművész kimondottan e turné állomásaira összeállított műsorát 17 városban hallhatja a közönség.