Az üldözöttekről és üldözőkről szóló, már születésekor is sematikusnak ható, de elementáris erővel táncolt balett több mint tíz évig levehetetlen volt az Erkel Színház műsoráról, és sokfelé bemutatták a világban is. Most a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon került színre, ugyancsak jelentős sikerrel.

A magát többrétegűnek mutató, de egyetlen réteggel sem rendelkező történet szerint egy passiójáték próbájára betörnek az üldözöttek, akiknek befogadásáról megoszlik a társulat véleménye. Két részre szakad az együttes, lesznek jók meg rosszak, és egymásba játszanak a színpadi meg a valós szerepek, mint Pirandello mesternél, csak persze nem annyira talányos sokszínűséggel. A Júdást és az üldözők főnökét játszó táncos tényleg gonosz, a Krisztust és Mária Magdolnát alakító művész pedig a valóságban is maga az önfeláldozó, földre szállt angyal a szövegkönyv szerint. Állandó figurákkal van dolgunk, senki nem fejlődik sehová, kínosan sematikus az egész. Ha akarom, ez azért így már elég poros, ha akarom, szupermodern, fehérekre és feketékre van osztva a világ, az amerikai filmek jelentős részében is ezt láthatjuk, minek töprengéssel fárasztani a nézőt.

Presser a zenében, Fodor a koreográfiában érzékkel ötvözi a klasszikust a modernnel, a romantikust a keménnyel. Alig álcázottan elomló dallamok és érzelmes koreográfiák vannak az előadásban. A tánckar belead apait-anyait, pörög, forog, ugrik, sodró a lendülete. Kérdés, hogy a művészek mennyire birkóznak meg a szerepklisékkel. Szakály György – aki valaha Júdást adta, most meg az üldözők főnökét, egy fasisztoid, szexéhes állatot – kiváló. Van egy jelenet, amiben Mária Magdolna, hogy szerelmét mentse, odaadja magát a fenevadnak. Vonaglanak, nyűglődnek, de közben a tiszt szemében valódi tűz gyúl, villanásokra mintha ő lenne A csodálatos mandarin, aki igaz hevülettel üldözi a végzetesen megkívánt nőt. Na, itt vége a fekete-fehér játéknak, Szakály személyisége, talentuma szétfeszíti a kereteket, miközben magához emeli a Mária Magdolnát játszó Keveházi Krisztinát is, aki jelentős energiákkal táncol. Ezt teszi Jézusként Nagy Tamás és Júdásként ifj. Nagy Zoltán is. Pontos, erőt nem kímélő, de gyakran fajsúly nélküli táncokat látunk. Miután meghalt a két jó főhős, kezdődik elölről a próba, mindenki vidám, még az előbb meghaltak is. Nem eszik olyan forrón a kását.

Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című remekművében annyira komoly a játék, hogy abba bele kell halni. Ezúttal a valóság is csak játék. Így biztosabb a siker.