Klasszikus

Ma kezdődik a Bartók Szeminárium

2004.07.06. 00:00
Ajánlom
A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál mától július 21-ig tart Szombathelyen. Az idei fesztivál vezértémája a zene és színpad viszonya. Az ünnepélyes megnyitón a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt július 10-én, este fél nyolctól a Bartók Teremben. Műsorukon Bartók, Eötvös Péter és Tihanyi László művei hangzanak el.

A szemináriumon karmester-, hangszeres, népzenei és ének kurzusok mellett számítógépes kurzus is indul Mesias Maiguashca német professzor vezetésével, melynek célja elektronikus és számítógépes zene komponálása. A kurzus a számítógépes zene elméletéről, gyakorlatáról és esztétikájáról nyújt áttekintést. A kurzushoz két esemény társul: az előadók, illetve a tanulók hanginstallációi.

2004-ben, ahogyan a rendezvény mottója is mutatja, a szeminárium és fesztivál középpontjában Bartók zenéje, valamint a zene és színpad viszonya áll. A szeminárium programját a két hét alatt számos zenetudományi előadás (pl. Bartók műveinek kotta-, szólam- és előadási problémái) és népzenei programok színesítik, melyek nyilvánosak és minden résztvevő számára ingyenesek.

A karmesterkurzus vezetői – Peskó Zoltán és Tihanyi László professzorok – mellett a vendégelőadó Eötvös Péter, a közreműködő zenekar pedig a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar lesz. A hangszeres kurzusokon belül két szóló zongora szekció indul, emellett jelentkezni lehet vonósnégyes és hegedű, fuvola és klarinét kurzusra, továbbá ének és népzenei kurzusok is lesznek.

A Hungarofest Kht. kedvezményes aktív részvételi lehetőséget kínál a magyar és a kelet-európai hallgatóknak. A kurzusok zárókoncertjén a professzorok javaslatai alapján kedvezményes meghívással jutalmazzák az arra kiválasztott két résztvevőt, akik 50 és 100%-os kedvezménnyel vehetnek részt a Bartók Szeminárium következő évi kurzusán. A kedvezményt három éven belül használhatják fel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Egy részeg férfi vonóshangszereket hajított ki egy mozgó vonatból

A Büchenből Hamburgba tartó vonaton mintegy 14 ezer eurós kárt okozott a randalírozó német férfi.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.
Klasszikus üvegplafon

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus hír

Egy részeg férfi vonóshangszereket hajított ki egy mozgó vonatból

A Büchenből Hamburgba tartó vonaton mintegy 14 ezer eurós kárt okozott a randalírozó német férfi.