Klasszikus

Ma ünnepel Mariss Jansons

2016.01.14. 09:23
Ajánlom
A 20. század utolsó negyedének egyik kiemelkedő karmestere 1943. január 14-én látta meg a napvilágot Rigában.

Édesapja, Arvid Jansons vezető litván karmester volt. Fia hegedülni, zongorázni és vezényelni tanult a Szentpétervári Konzervatóriumban. Miután átvette kitüntetésekkel tűzdelt diplomáját, 1969-ben Bécsbe utazott, hogy Hans Swarowski, majd pedig Salzburgban Herbert von Karajan nagyhírű dirigensek segítségével tökéletesítse tudását.

Jó tanítványnak bizonyult, mivel 1971-ben Berlinben ő lett a nyertese a Herbert von Karajan Alapítvány karmesterversenyének. 1973-ban, hazájába visszatérve Jevgenyij Mravinszkij, a Leningrádi Filharmonikus Zenekar vezetője meghívta maga mellé másodkarmesternek. Képességei azonban igazán akkor tudtak kibontakozni, amikor 1979-ben az Oslói Filharmonikusok élére került: az ő keze alatt az együttes olyan virágzásnak indult, hogy egy-két éven belül a nemzetközi figyelem középpontjába került, és a világ vezető zenekarai körében is egyedülálló pozíciót vívott ki magának.

1985-től Jansons elvállalta a későbbi Szentpétervári Filharmonikusok állandó vezénylését is. Így a két zenekarral rendszeresen turnézott szerte Európában, Észak-Amerikában és Japánban is. Számos helyre hívták meg mint vendégkarmester.

Repertoárja központi részét Sosztakovics, Bartók, Honegger, Ravel, Csajkovszkij, Prokofjev, Dukas, Sibelius, Weill és Mahler művei képezik. 1997-ben elfogadta a Pittsburghi Szimfonikus Zenekar zenei vezetői pozícióját. Ugyanebben az évben a norvég király kitüntette az Oslói Filharmonikusoknál végzett szolgálatáért. 2001-ben a bécsi Gesellschaft der Musikfreunde tagjává választotta. 2006-ban, 2012-ben és 2016-ban dirigálta a Bécsi Filharmonikusokat a hagyományos bécsi újévi koncerten.

Mariss Jansons 2004-ben lett a Concertgebouw zenekarának vezető karmestere, mindössze hatodikként e poszton. Jansons irányítása alatt, 2008-ban a Gramophone című brit magazin által felkért nemzetközi kritikusok a világ legjobb szimfonikus zenekarának választották az együttest.

Miért távozott mégis Jansons a Concertgebouw éléről?

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Itt követheti élőben Martha Argerich koncertjét, ha már nem kapott jegyet!

December 12-én este fél 8-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Martha Argerich. A hangverseny teltházas, de a Medici TV közvetíti. Mutatjuk, hol.
Színház

Megszavazta a Parlament az új színháztörvényt

115 igen szavazattal elfogadta az Országgyűlés a kulturális törvénycsomagról szóló törvényjavaslatot, amely miatt hétfőn ezrek tüntettek a Madách téren.
Zenés színház

Kiderült, mit gondol a Metropolitan Opera főigazgatója az énekesekről

Tizenhárom éve áll a New York-i operaház élén, Peter Gelb mindennel találkozott már.
Klasszikus

A 13 éves Rozsonits Ildikó sikere a grazi ifjúsági zongoraversenyen

Rozsonits Ildikó megnyerte a 13-15 évesek korosztályát, de a többi csoportban is akadnak magyar befutók a VI. Nemzetközi Ifjúsági Bartók Zongoraversenyen.
Vizuál

Illusztrátoroktól kérhetsz személyre szóló rajzot karácsonyra

A legviccesebb kérésekről vagy a legemlékezetesebb kliensekről kérdeztük az illusztrátorokat a Pagony lassan hagyományosnak számító karácsony előtti jótékony rajzolása kapcsán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Klasszikus hír

Kecskés D. Balázs Istvánffy Benedek-díjat kapott

A fiatal zeneszerző Három románc című alkotása nyerte el a Magyar Zeneszerzők Egyesületének díját.
Klasszikus fidelio klasszik

Rost Andrea a Fidelio Klasszik vendége

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása december 14-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Elek Ányossal, ifj. Harangozó Gyulával és Rost Andreával.
Klasszikus konferencia

Mi a helyzet a nőkkel a zenében?

Január 8-án és 9-én, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretében szimpóziumot rendeznek a fenti kérdés megvitatására.
Klasszikus zongora

A 13 éves Rozsonits Ildikó sikere a grazi ifjúsági zongoraversenyen

Rozsonits Ildikó megnyerte a 13-15 évesek korosztályát, de a többi csoportban is akadnak magyar befutók a VI. Nemzetközi Ifjúsági Bartók Zongoraversenyen.