- Egy korábbi interjújában olvastam, hogy édesapja úgy gondolta, "a polgári neveltetés pilléreit még húsz éves kor előtt le kell rakni". Ez pontosan mit jelentett, milyen könyveket adott például a kezükbe?
- Ha polgárinak neveztem, akkor nem voltam elég pontos. Túl sokat használtuk ezt a szót mostanában, nincs közmegegyezés, hogy mit is jelent. Inkább humán műveltségnek nevezném. Ez ma már nem alapkövetelmény, de a múlt században, annak is a közepén a magukat értelmiséginek tartók körében elvárás volt, függetlenül attól, hogy nagyvárosi vagy kisvárosi volt-e az illető, esetleg birtokos, netán echte arisztokrata. Kellett nyelveket beszélni, zongorázni, illett görög-római-bibliai műveltséggel, irodalmi és történelmi ismeretekkel rendelkezni, hadd ne soroljam. Apám sokféle irodalmat adott a kezembe, legelőször talán Karinthyt, de Thomas Mannt is hamar és Cervantest, Dosztojevszkijt, József Attilát, Kosztolányit, Aranyt is és Berzsenyit. A nyugatosok műveit már kortárs irodalomnak tartotta, tovább nem merészkedett, de a harmadik nemzedék, Vas István például még érdekelte. Festészetben mondjuk Giottótól az impresszionistákig mindent ő mutatott meg, de a huszadik század első harmada után már nem, az nem az ő világa volt. És moziba is vitt, Chaplintől Felliniig sok alapfilmet néztünk meg együtt.
- Úgy tudom, édesapja gyakran tett fel lemezeket, miközben egy-egy képen dolgozott. Emlékszik még, milyen darabokat hallgatott a legszívesebben munka közben?
- Mozarton túl alig hallgatott zenét, szívesen csak Schubertet, a Mozart előtti korokból pedig leginkább Bachot. Gondolom, az eddigiekből kiderült, hogy finoman szólva nem volt modernista. Sem a saját munkájában, sem más művészetekben nem érdekelte, hogy mi a kortárs, és általában tartózkodott mindentől, ami modern. Ez okozott némi konfliktust köztünk, amikor kamaszodtam, de - jó humora lévén - mindent meg tudtuk beszélni.
- Önre hogyan hatott, amikor a lakásban megjelent a pianínó, és egyre gyakrabban látta-hallotta a testvérét gyakorolni? Volt kedve kipróbálni, barátkozott a hangszerrel?
- A pianínó megjelenéséből elsőként az izgalomra emlékszem, és az idegen tárgy bonyolult szagára, a filcből, politúrból és porszagból való újdonságra. Természetesen aznap már klimpíroztam, én is rávetettem magam, csak valahogy nem merült fel, hogy tanuljak, nyilván nem akartam eléggé. A testvérem gyakorlása nem zavart, de nem is csinált kedvet: én mindenevő voltam, ő pedig már tízévesen is utálta a könnyűzenét, sosem hallgatta, szerintem ma sem ismer fel egyetlen Beatles-számot sem, a többiről nem is beszélve. Emiatt néha verekedtünk, ha meg az ő szalagjait hallgattam, akkor hagyta - jó testvér a rossz ízlésű öccsének -, hátha ragad rám valami. Ez persze a kiskamaszkorra vonatkozik, később már együtt lógtunk be a Zeneakadémián a koncertekre. Én máig hallgatok rockzenét is, ő ma sem.
- Mikor jött el annak az ideje, hogy önállóan vásároljon lemezeket és melyek voltak ezek?
- A legelső lemezeket Hollandiában vettem, tizenhat évesen. Nem volt lemezjátszóm, mert az a komolyzenész testvéremnek járt. Kettőre tellett: az egyiken Vivaldi mandolinkoncertjei voltak, a másik egy Rolling Stones-lemez volt.
- És mi volt az első munkája, ami már szorosan kapcsolódott a zenéhez?
- Színház nincsen zene nélkül. Mivel kamaszként már gitároztam, énekelgettem, még a főiskola előtt felléptem itt-ott. Aztán jöttek néha zenés darabok is, de az igazi első kapcsolat a zenével a lemezem volt, amelyhez Bornai Tibor írta a dalokat, én a szöveget, koncerteken együtt játszottuk, aztán a Villon-műsor Huzella Péterrel, abban is zenélek. Igazi, klasszikus zenében természetesen mint narrátor jutok szerephez: A katona története és az Oidipusz király Stravinskytól, a Johanna a máglyán Honeggertől, a Péter és a farkas Prokofjevtől, a Szentivánéji álom Mendelssohntól, a Babar Poulenctől - sok ismert "mesélős" darab előadásán vettem már részt többször is. Ez mindig utazásszerű, nagy élmény nekem. Emlékezetes volt Orbán György Csodafa című szép darabjának ősbemutatóját csinálni vagy Szokolay Sándor Istár Pokoljárásának sok évtized utáni első előadását, de a Kékszakállú prológjának szövegét is szeretem mondani, különösen, hogy utána Bartókot lehet hallgatni.
- Hogyan került az Orgona-sztorikba?
- Fassang László meghívott, én igent mondtam.
- Mi az, amit az Orgona-sztorikra történő felkészülés során fedezett fel magának?
- Természetesen az orgonairodalom gazdagsága, de különösen a francia, huszadik századi szerzők munkái: Vierne, Duruflé, Florentz... Ezeket itt ismertem meg.
- Mostanában mit hallgat gyakran, mit talál különlegesen izgalmasnak?
- Mindig sokféle zenét hallgatok - nem is tudok erre válaszolni. Lehet pre- vagy bécsi klasszikus, de huszadik századi komolyzene is és persze jazz, swing, blues vagy akár rockzene - mind sok örömet szerez, mindegyikben mindig van valami új. Mintha a zene nem öregedne. Mármint a jó zene.
hírlevél
