Klasszikus

Mádl Ferenc kitüntette Lakatos Róbert hegedűművészt

2004.01.21. 00:00
Ajánlom
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Mádl Ferenc köztársasági elnök a magyar kultúra, ezen belül is a cigány zene terjesztéséért a Belgiumban élő Lakatos Róbert hegedűművésznek: az elismerést hétfő este adták át a kitüntetettnek a brüsszeli magyar nagykövetségen.

Lakatos Róbert (vagy ahogy a zene világában ismerik: Lakatos
Roby) közvetlen leszármazottja a legendás cigányzenésznek, Bihari Jánosnak. Maga is muzsikus családban nevelkedett, együtt zenélt apjával, testvéreivel, s 9 éves korában adta első koncertjét. Zenei tanulmányai után 3 hónapos szerződéssel került Brüsszelbe, ahol rögtön olyan nagy sikereket aratott, hogy meghosszabbították szerződését. Azóta, azaz 19 éve él Brüsszelben.

Itt alakította meg zenekarát, itt fejlődött ki sajátos, a cigány
zenét a klasszikus muzsikával és a dzsesszel ötvöző stílusa, amely világszerte jelentős elismerést hozott számára. A Föld szinte minden részén fellépett már. Japánba például minden évben meghívják, s együtt koncertezett olyan világhírű művésszel, mint Yehudi Menuhin. Ugyanakkor továbbra is szoros szálakkal kötődik Magyarországhoz: 1999-ben Budapesten készítette el "Live from Budapest" című lemezét, és rendszeresen fellép a Belgiumban szervezett magyar heteken.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.
Klasszikus ajánló

Jótékonysági hangversenyre készül a Budapesti Vonósok

A zenekar folytatja többéves jótékonysági koncertsorozatát: április 19-i barokk estjükön a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Általános Iskola és Gimnázium részére gyűjtenek támogatást.
Klasszikus ajánló

Mediterrán ünnep – varázslatos tájakra hív a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

A MÁV Szimfonikus Zenekar április 17-i hangversenye a mediterrán világba kalauzolja el a közönséget, Farkas Róbert, a zenekar vezető karmestere vezényletével és Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével.