Klasszikus

Magyar Klasszikus és Jazz Díj 2004

2004.11.02. 00:00
Ajánlom
Idén negyedik alkalommal adják át a Magyar Klasszikus és Jazz Díjat. A díjkiosztó gálaestre november 3-án kerül sor a szolnoki Szigligeti Színházban. Az év legkiemelkedőbb zenei teljesítményeiért járó szakmai elismerést a Gramofon – Klasszikus és Jazz című folyóirat szerkesztősége és kiadója alapította 2001-ben. Idén két fődíjat, négy kategóriadíjat és két különdíjat adnak át.

A 2001-ben kialakított, azóta változatlan szavazási rend szerint az első körben a Gramofon című zenei szaklap kritikusai (idén összesen tizennyolcan) adták le szavazataikat. A második körben az általuk javasolt listát elküldik egy nemzetközi tanácsadó testületnek, amely azonos a cannes-i Midem Classical Awards nemzetközi zsűrijével. A Gramofon ugyanis a kelet-európai régióból egyedüliként vesz részt a Classical Awards testületének munkájában. A nemzetközi tanácsadó testületet az amerikai ClassicsToday.com, a német Klassik Heute, a francia Le Monde de la Musique, a spanyol Scherzo, az olasz Musica, a belga Crescendo és a luxemburgi Pizzicato című lap főszerkesztője alkotja. A harmadik körben a végső döntést a szerkesztőség és a kiadó vezető munkatársai – Albert Mária főszerkesztő-helyettes, Matisz László jazz- és világzene rovatvezető, Retkes Attila igazgató-főszerkesztő – hozzák meg.

2001-ben a Magyar Klasszikus Díjat Eötvös Péter, a Magyar Jazz Díjat Oláh Kálmán kapta. 2002-ben a Magyar Klasszikus Díjat az Erdődy Kamarazenekar, a Magyar Jazz Díjat Juhász Gábor vehette át. 2003-ban a Magyar Klasszikus Díjat Kelemen Barnabásnak, a Magyar Jazz Díjat Dés Lászlónak ítélték.

Idén a szakemberek a két fődíj mellett négy kategóriában döntenek a legjobbakról: díjazzák az év legjobb magyar és külföldi klasszikus lemezét, illetve magyar és külföldi jazz albumát, valamint két különdíjat is kiadnak.

JELÖLTEK ÉS DÍJAZOTTAK:

Magyar Klasszikus Díj 2004 (fődíj): Jandó Jenő
Magyar Jazz Díj 2004 (fődíj): Szakcsi Lakatos Béla

Az év magyar klasszikus lemeze
- Győztes: Bartók Béla: Concerto, Táncszvit, Magyar parasztdalok – Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vezényel: Kocsis Zoltán (Hungaroton Classic, SACD)
- Rahmanyinov: II. szimfónia (SACD) – Budapesti Fesztiválzenekar, vezényel: Fischer Iván (Channel Classics – Karsay és Társa)
- Transzcendens etűdök – Csalog Gábor - zongora (BMC Records)

Az év külföldi klasszikus lemeze
- Győztes: Dvorák: Zongoraverseny, Az aranyrokka – Pierre-Laurent Aimard - zongora, Royal Concertgebouw Orchestra, vezényel: Nikolaus Harnoncourt (Teldec – Warner)
- Grieg, Schumann: Zongoraversenyek – Leif Ove Andsnes - zongora, Berlini Filharmonikusok, vezényel: Mariss Jansons (EMI Classics)
- Mahler: III. szimfónia, Átirat Bach zenekari szvitjeiből – Petra Lang - mezzoszoprán, Royal Concertgebouw Orchestra, vezényel: Riccardo Chailly (Decca – Universal)

Az év magyar jazzlemeze
- Győztes: Dresch Quartet: Egyenes zene (BMC Records)
- Budapest Jazz Orchestra feat. Dave Liebman: Human Circle - The Wayfarer (BMC Records)
- Szakcsi Lakatos Trió: Na Dara! (BMC Records)

Az év külföldi jazzlemeze
- Győztes: Joe Lovano: I'm All For You (Blue Note – EMI)
- Electric Masada: 504 (Tzadik – Wave)
- Geri Allen, Dave Holland, Jack DeJohnette: The Life of a Song (Telarc – Karsay és Társa)

Különdíj: a magyar klasszikus zene fiatal tehetségeit támogató, 2001 szeptemberében indult Sine Morbo Művészeti Estek országos koncertsorozatért Jakobi Lászlónak, a sorozatot szervező Jakobi Koncert Kft. igazgatójának, Leitner Györgynek, a sorozatot támogató GlaxoSmithKline igazgatójának, valamint a sorozat főszereplőinek: Hajnóczy Júlia énekművésznek, Tóth Péter zongoraművésznek és az Ewald Rézfúvós Kvintettnek.

Különdíj: az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott közép-kelet-európai országok, az úgynevezett Visegrádi Négyek zenei együttműködését segítő törekvésekért az Erdődy Kamarazenekarnak, a varsói Dux Classics hanglemezkiadónak, Lukasz Borowicz karmesternek és a budapesti Lengyel Intézet munkatársainak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.
Klasszikus

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Tánc

Carlos Acosta balettigazgató lett

A kubai utcagyerekből generációja egyik legkiemelkedőbb művészévé avanzsált táncost választották a Birmingam Royal Ballet új balettigazgatójának.
Vizuál

Mégsem Klimt-domborművet találtak Budapesten?

Két Klimt-szakértő szerint nem Gustav Klimt munkája az a Budapesten talált dombormű, amelyet kedden mutattak be a Magyar Belsőépítész Egyesület közgyűlésén - írta a The Art Newspaper.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus nagybőgő

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Klasszikus macska

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.