Klasszikus

Magyar művészek a BBC Music Magazine Awards díjazottjai között

2020.05.20. 11:25
Ajánlom
Kelemen Barnabás és Kokas Katalin felvétele a kritikusok és a közönség szerint is a tavalyi év legjobbjai közé tartozik.

Május közepén hirdették ki a BBC Music Magazine Awards 2020-as győzteseit. A rangos hanglemezdíjat hét kategóriában osztották ki, a 21 jelölt névsorát szakmai zsűri állította össze az előző év 170 legjobb felvétele közül (kizárólag olyan felvétel kerülhetett rá a listára, amely ötcsillagos értékelést kapott a szaklap valamelyik kritikusától).

A BBC Music Magazine Award kategóriagyőzteseit végül – a klasszikus zenei díjak közül egyedüliként – a közönség szavazatai döntötték el.

A kamarazenei felvételek között az Alpha Records gondozásában megjelent, Veress Sándor 1954-es vonóstrióját és Bartók Béla 1903-as C-dúr zongoraötösét bemutató lemez érdemelte ki az elismerést. A huszonkét éves Bartók remekműve, ez a közel ötvenperces, posztromantikus látomás káprázatos előadógárdával szólal meg a lemezen.

Kelemen Barnabás (1. hegedű), Vilde Frang (2. hegedű), Kokas Katalin (brácsa), Nicolas Altstaedt (cselló) és Alexander Lonquich (zongora) kvintettjének produkciójáról a következőt írta az artalinna.com szakmai fórum kritikusa:

Egyedülállóan erőteljes interpretációjukban átszellemül Bartók különleges zenéje, Alexander Lonquich kezei alatt a zongora olyan tájat fest meg, amelyben mindenki sötéten izzó hangon énekel,

legyen szó Kelemen Barnabás vagy Vilde Frang hegedűjéről, Kokas Katalin káprázatos, klarinétszínekben játszó brácsájáról, vagy Nicolas Altstaedt kékszakállú-hangú csellójáról.”

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás művészeti vezetésével működő Fesztivál Akadémia Budapest idei programjában szerepelt

Bartók kvintettje a díjnyertes felállásban, a járványhelyzet miatt azonban a produkciót csak 2021 nyarán hallhatja a magyar közönség.

Addig is lehet készülni a lemez hallgatásával.

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Vizuál

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Minta és mérce – búcsú Somfai Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részéről Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetője búcsúzott a közelmúltban kilencvenkét éves korában elhunyt zenetörténésztől.
Klasszikus ajánló

Más tollával ékeskedő zeneszerzőkkel indul az idei Pastorale-sorozat

A Szent István Filharmonikusok családi koncertsorozatában idén is kiváló szólisták, műfajokon és stílusokon átnyúló élmények, kultúrtörténeti érdekességek és persze csodás zenék várnak kicsiket és nagyokat a Pesti Vigadóban.
Klasszikus gyász

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Klasszikus hír

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus gyász

Elhunyt Somfai László zenetörténész

A Zeneakadémia professor emeritusa, az MTA rendes tagja, a ZTI Bartók Archívum munkatársa, volt vezetője 92 éves volt. Halálhírét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem osztotta meg.