Klasszikus

Magyar művészet - magyar művészek

2007.03.01. 00:00
Ajánlom
Itt a tavasz. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy két hét múlva kezdetét veszi Magyarország talán legrangosabb eseménysorozata, az idén 27. alkalommal megrendezett Budapesti Tavaszi Fesztivál.

A Kodály-év kapcsán hangsúlyosabb szerepet kap Kodály Zoltán művészete. A BTF nyitókoncertjén (március 16.) a Nemzeti Filharmonikusok a Tanár Úr műveiből válogattak, az esemény fináléjában (április 1.) pedig Fischer Ádám vezényletében a Magyar Rádió művészegyüttesei a Háry János című daljátékkal búcsúztatják majd a rendkívül gazdag eseménysort.

A fesztivál szervezői ebben az évben nem valamilyen tematika alapján állították össze a műsort, hanem saját ars poeticájuk szerint, erre utal az idei jelmondat is: Magyar művészet – magyar művészek. Ahogy Zimányi Zsófia a fesztivál igazgatója kiemelte, "évről-évre mind szélesebb sávon, egyre mélyebb merítésben igyekszünk megjeleníteni bő két hét keretében nemzeti kultúránk reprezentáns értékeit, melyeknek menedszelése hivatásunk, egyszersmind szenvedélyünk is."

A program őrjítően gazdag, csak néhány név a fellépő művészek névsorából, a teljesség igénye nélkül: Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, Fischer Iván, Ránki Desző, Vásáry Tamás, Vagyim Repin, Riccardo Muti, Dimitrij Baskirov, Maxim Vengerov, Brenford Marsalis, Nigel Kennedy, Vukán György, Sebestyén Márta. És még sorolhatnám a neveket és az együtteseket is, de minden információ megtalálható a fesztivál honlapján: www.btf.hu/btf2007.

A Fidelio csapata az idén egy újdonsággal járul hozzá a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezéséhez és népszerűsítéséhez. A Fidelio honlapján ugyanis licitálni lehet majd BTF-es koncertjegyekre. Ilyen koncert lesz például Riccardo Muti és a Philharmonia Zenekar hangversenye, Dmitrij Baskirov zongoraestje, Maxim Vengerov hegedűestje vagy a Nigel Kennedy Quintet koncertje. A jegyek mellett számos kritika írásával is készülünk a rendezvényre, érdemes tehát figyelemmel kísérni a Fidelio honlapját a fesztivál ideje alatt is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Jazz/World

Aretha Franklin a halálán van

Külföldi sajtóértesülések szerint a soul királynője nagyon beteg, családja detroiti otthonában az ágya köré gyűlve virraszt érte.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.
Klasszikus óbudai társaskör

Óbudai Társaskör Művészeti Munkáját Támogató Egyesület

A pártoló tagsággal nemcsak a kedvezményeket veheti igénybe, de tagdíjával hozzájárulhat a hosszabb távú tervezéshez, a minőségi előadások létrejöttéhez.