Klasszikus

Magyar Nemzeti Férfikar néven folytatja a Honvéd Férfikar

2024.09.11. 14:25
Ajánlom
Az idei évadtól a 75. jubileumát ünneplő, Prima Primissima-díjas Honvéd Együttes tagjaként működő Honvéd Férfikar új néven, Magyar Nemzeti Férfikarként jelenik meg. Az új szezonban is sokszínű programmal készülnek, köztük bécsi vendégszerepléssel, jubileumi ajándékkoncerttel és tematikus hangversenyekkel.

Az 1949-ben alapított kar eredetileg a Honvéd Központi Művészegyüttes kórusa néven kezdte meg működését, akkor még a katonai állományból kiállított énekesekkel, akik az idők folyamán magas képzettséggel rendelkező, hivatásos énekművészekre cserélődtek. Közül többen a hazai és nemzetközi kulturális életben szólistaként is keresett előadók. A Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán által vezetett Honvéd Együttes stabil működése és a férfikarnak a hazai és nemzetközi koncertéletben való egyre aktívabb jelenléte generálta az igényt, hogy a kórus a nevében is újradefiniálja magát – írják közleményükben.

„A Honvéd Férfikar mint név számunkra komoly identitást jelentett, mégis úgy éreztük, elérkezett az idő, hogy az énekkar nevével közvetlenül is kommunikáljuk: a kórus tagjai professzionális civil énekművészek, akik a világ második legnagyobb létszámú hivatásos férfikaraként büszkén képviselik Magyarországot” – fogalmazta meg Riederauer Richárd karigazgató.

Honved_Ferfikar_c_Csudai_Sandor2-145711.jpg

Riederauer Richárd (Fotó/Forrás: Csudai Sándor / Magyar Nemzeti Férfikar)

A nevében is megújult férfikar meghívást kapott Európa egyik legrangosabb koncerttermébe, a bécsi Musikvereinba, ahol szeptember 13-14-én Petr Popelka vezényletével a 150 éve született zeneszerző, Arnold Schönberg Gurre-Lieder című, monumentális művét szólaltatják meg neves előadók társaságában a Bécsi Szimfonikusok közreműködésével. A zenekar fennállásának 125. évfordulója alkalmából megrendezett hangversenyt az ORF tévécsatorna is rögzíti.

A bécsi koncertet követően regisztrációhoz kötött ajándékkoncerttel nyitja meg az évadot a Magyar Nemzeti Férfikar „BÉKÉRŐL, ÉLETRŐL, HALÁLRÓL” címmel. Az Országúti Ferences Templomban megrendezett hangversenyen olyan kortárs és klasszikus zeneszerzők műveiből válogatnak, mint Dobszay-Meskó Ilona, Orbán György, Liszt, Poulenc vagy Rahmanyinov.

A Honvéd Együttes 75. jubileumának egész éves ünneplése mellett két másik fontos évfordulón is közreműködik a férfikar.

Októberben fellépnek a Fischer Ádám 75. születésnapja alkalmából rendezendő ünnepi hangversenyen a Müpában, januárban pedig Szörényi Levente 80. születésnapját ünneplik a Zeneakadémián.

Folytatódnak a rendkívül népszerű, interaktív énekórák: a Petőfi Kulturális Program keretében a Magyar Nemzeti Férfikar évről évre több kistérségi település általános iskolájával együttműködve tart foglalkozásokat gyermekeknek, hogy a közös muzsikáláson keresztül közvetlen élményeket nyújtva mutassa meg az éneklés, a zene örömét a legfiatalabbak számára. Visszatérő vendégek a karvezetés szakos hallgatók Zeneakadémián megrendezett diplomakoncertjein, így a férfikar mára a felsőfokú zenészképzés aktív résztvevőjévé vált.

Honved_Ferfikar_c_Csudai_Sandor-134952.jpg

Magyar Nemzeti Férfikar (Fotó/Forrás: Csudai Sándor / Magyar Nemzeti Férfikar)

Ebben az évadban sem maradnak el a férfikar közkedvelt, tematikus koncertjei, amelyeket hagyományosan a Pesti Vigadóban tartanak, mindemellett számos koprodukcióban is feltűnik az együttes. A Szegedi Szimfonikus Zenekarral való együttműködés keretében közreműködnek Mahler 2. szimfóniájában, a MÁV Szimfonikus Zenekarral pedig az idei évadban két koncerten is közösen lépnek fel. Októberben, halottak napja alkalmából Cherubini d-moll Requiemje mellett bemutatják Barber Adagiójának férfikari átiratát is, januárban a Zeneakadémián a Magyar remekművek című koncerten Vajda János és Orbán György az első világháború századik évfordulójára komponált kantátáit szólaltatják meg Hontvári Gábor vezényletével. A koncerten közreműködik Kevin Chen zongoraművész.

„Tudatosan tervezett és következetes szakmai munkával, sokoldalú műsorpolitikával eljutottunk odáig, hogy a klasszikus koncertélet meghatározó részévé váltunk. Magyarországon és külföldön egyre szélesebb körű együttműködéseink vannak a legkiemelkedőbb zenei együttesekkel, hiszen nagyon kevés professzionális férfikar létezik a világon.

A férfikari irodalom igen gazdag, a repertoár a kortárs zeneszerzőknek köszönhetően egyre bővül, amire folyamatosan inspiráljuk is őket.

Nem titkolt vágyam egy olyan zeneszerzőverseny szervezése, melyen kifejezetten a Magyar Nemzeti Férfikar számára komponálnak műveket a szerzők, hisz nem túlzás azt állítani, hogy ez a férfikar nemzeti kincs” – nyilatkozta a karigazgató.

A Magyar Nemzeti Férfikar programjairól bővebben itt olvashat.

Fejléckép: Magyar Nemzeti Férfikar (fotó/forrás: Raffay Zsófia / Magyar Nemzeti Férfikar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Vizuál

Oscar-díjra kvalifikáló fesztivál lett a Friss Hús

A 2025-ös fesztiválon a legjobb magyar animációs rövidfilm és a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm kategória díjazottjai már jogosulttá válnak a 98. Oscar-díjra való nevezésre, ezzel jelentősen lerövidítve az egyébként bonyolult és szigorú jelentkezési procedúrát.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Klasszikus ajánló

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Klasszikus ajánló

Maxim Rysanovval koncertezik a Budapesti Vonósok

A neves brácsaművész Schubert Arpeggione szonátáját adja elő a Zeneakadémián. A műsor második felében egy Mendelssohn-átirat hangzik el.
Klasszikus hír

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus magazin

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.