Klasszikus

Magyar népi énektanfolyam pedagógusoknak

2004.08.10. 00:00
Ajánlom
A Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének OM 272/58/2004. számon akkreditált 60 órás képzése a magyar népdal stílusos énekléséhez szükséges hangképzési, előadásmódbeli és tájegységi ismeretek, illetve jártasságok megalapozását, megszilárdítását, továbbá a résztvevőknek ezek elméleti és gyakorlati módszertani megalapozottságú továbbadására való felkészítését tűzi ki célul.

A tanfolyam indításának ötlete abból a felismerésből származik, hogy az óvodapedagógusok, tanítók, illetve tanárok ének-zenei képzésük során nem kapnak elegendő mélységű és szélességű információt a magyar népdal hiteles énekléséről. Ennek oka részben nyilván az erre fordítható idő korlátozott volta, másrészt viszont azt látjuk, hogy a XX. század népzenei gyűjtőmozgalmának eredményei felemás módon hasznosulnak képzésükben.

A program nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a népdalt élő valójában mutassa meg a résztvevőknek. Meggyőződésünk, hogy a népi kultúra általában is több, mint múzeumokba zárandó és ott időnként leporolva mutogatni való egzotikus, de idejétmúlt képződmény. A népdal ráadásul a lehető legszemélyesebb műfaj, sohasem választható el előadójától, annak egyéniségétől, személyes sorsától. Nem elég tehát, ha az ezzel foglalkozó pedagógusok csupán lejegyzésben, száraz kottafejek képében találkoznak vele. Ahhoz, hogy a gyerekek érdeklődését fel tudjuk kelteni iránta, a tanárok számára is valóságos, személyes élményt kellene jelentenie a népdal éneklésének.

Az általunk felkért oktatók több évtizedes tapasztalatuk alapján az eredeti hangfelvételeket tekintik a leghitelesebb oktatási segédanyagnak. Ezek értő tolmácsolásához viszont elengedhetetlen egy sajátos, a műzenében használatostól eltérő hangképzés és előadásmód elsajátítása. A népdalt tanítóknak először ezeket kell magukévá tenniük, erre építve – egyben saját tanulási tapasztalataikat is felhasználva – következhet a népdaltanítás módszertanának tárgyalása.

A képzés tematikai egységei: Hangképzés, Stílusismeret, Az éneklés hagyományos alkalmai, Népdalcsokrok összeállítása, Tanítás-módszertani ismeretek. A képzés időtartama: 2004. október – 2005. május, keddenként 16.00–19.00-ig. A képzések helyszíne: Hagyományok Háza (1011 Budapest, Corvin tér 8.). A jelentkezés feltétele: főiskolai pedagógusi/óvópedagógusi végzettség. Jelentkezni a jelentkezési lap visszaküldésével lehet 2004. szeptember 20-ig. Maximális csoportlétszám 20 fő. Részvételi díj: 35.000,-Ft.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg augusztusban!

Júliusban indult sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent vagy megjelenés előtt álló magyar és külföldi kiadványok közül. Augusztusi válogatásunk már jellemzően az őszi hangulatra készít fel bennünket.
Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Jazz/World

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.