Klasszikus

Magyar visszhangok New York-ban

2010.02.19. 15:15
Ajánlom
A New York-i Filharmonikusok az idei évad során háromhetes fesztivált rendeznek három magyar kötődésű zeneszerző, Ligeti György, Bartók Béla és Joseph Haydn műveiből, Magyar visszhangok címmel.

A rendezvényre 2011 márciusában kerül sor, ahol Esa-Pekka Salonen finn karmester-zeneszerző, a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatója fogja vezényelni a New York-iakat, mert a fesztivál tuljadonképpen az ő Bartók művei iránt való érdeklődésén alapul - jelentette be Alan Gilbert, a New York-i Filharmonikusok új zenei igazgatója. Salonen 1998-ban Ligeti és Haydn műveiből rendezett hasonló fesztivált, az akkor 75 éves Ligeti György tiszteletére.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Szabó Magda személyes pillanatai

Szabó Magda minden művében az emberi lélek titkait kutatta állhatatosan. Most azonban az ő titkai tárulhatnak fel ebben a különleges fényképalbumban, amelynek lapjain az írónő egész élete megelevenedik. Galéria
Klasszikus

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Plusz

Alinda ezúttal Ónodi Esztert kérdezte

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Ónodi Eszterrel kitértek arra is, hogy a népszerű színésznő lehetett volna zenész is, sőt szóba került, milyen a “rocker”, az “ufó” és a”libapásztor” Eszter.
Zenés színház

Ingyenes szabadtéri előadással ünnepli fennállása 150. évfordulóját a Bécsi Operaház

Az előadások mellett szintén premierekkel és kiállításokkal várja az intézmény az operabarátokat május 25-én és 26-án.
Színház

„Nem kegyeket osztunk” – beszélgetés a POSZT-válogatásról

A Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat beszélgetéssorozatán a POSZT versenyprogramja volt a téma. A két válogatóval, Gulyás Gáborral és Zalán Tiborral, valamint Turbuly Lillával, a Színházi Kritikusok Céhének elnökével Veiszer Alinda beszéltetett.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus tévé

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Klasszikus gyerek

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör programjaiból

Felolvasószínház, Seress Rezső-est, filmzenei és születésnapi koncertek –  az évad végén is műfaji sokszínűség várja a vendégeket az Óbudai Társaskörben.
Klasszikus ajánló

Schubertiáda a kismartoni Esterházy kastélyban

Schubertiádák: így nevezték az 1820-as évek elejétől azokat a társasági összejöveteleket, amelyeknek középpontjában Franz Schubert és muzsikája álltak és ezt a címet viseli a classic.Esterházy koncertsorozat következő, június 15-i koncertje is.
Klasszikus cselló

Különdíjat érdemelt Kokas Dóra Bécsben

A Vienna Classic Strings zenei versenyen különdíjban részesült Kokas Dóra csellóművész. A döntőben Alexey Shor kortárs szerző és Sosztakovics darabjait játszotta.