Klasszikus

Magyar zeneszerző nyerte az idei Bartók Világversenyt

2018.11.26. 09:50
Ajánlom
Dobos Dániel Drumul Dracului című műve érdemelte ki az I. helyezést a Bartók Világverseny és Fesztivál zeneszerzői fordulójában

A II. helyen Szang Un Kang dél-koreai komponista zongoradarabja végzett, a III. helyezettnek járó díjat pedig egy dél-koreai és egy magyar pályázó, Dongryul Lee és Stark János Mátyás érdemelte ki. A díjakat vasárnap adták át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol a pályázatra érkezett legjobb művek Balázs János, Fülei Balázs és Kálvin Balázs zongoraművészek tolmácsolásában hangzottak el.

Több mint kétszáz, a kiírásnak megfelelően 40 év alatti komponista írt darabot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által meghirdetett Bartók Verseny 2018-es zeneszerzés fordulójára. A 25 magyar jelentkezővel együtt 53 országból összesen 214 pályamű, 5-6 perces szóló zongoradarab érkezett a pályázatra.

A legtöbb jelentkező olasz, amerikai vagy dél-koreai volt, de neveztek darabot Üzbegisztánból, Mexikóból és Iránból is. A Thomas Adés brit zeneszerző, zongoraművész, karmester által vezetett nemzetközi zsűri tagja volt Unszuk Csin zeneszerző, Andrej Korobejnyikov zongoraművész és Fekete Gyula, a Zeneakadémia rektorhelyettese, a verseny művészeti vezetője.

20181125_BartokVilagverseny_Zeneszerzo_Gala_MudraLaszlo45-102725.jpg

A Bartók Zeneszerzőverseny díjazottjai (Fotó/Forrás: Mudra László)

Dobos Dániel 1994-ben született, a Zeneakadémia II. éves zeneszerzés mesterszakos hallgatója, 2010 óta több országos és nemzetközi zeneszerzői versenyen ért el helyezést. A VI. Bartók Béla Országos Zeneszerzés Versenyen 2014-ben II. díjat, a Zeneakadémiai Zeneszerzés Versenyén 2016-ban I. díjat kapott, a Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója alkalmából a Magyar Zeneszerzők Egyesülete által kiírt pályázaton pedig II. helyezést ért el a magyar népzene által inspirált művével 2017-ben.

A Magyar Zeneművészeti Társaság a legjobb helyezést elérő magyar versenyzőnek szóló különdíját Dobos Dániel kapta, a díj a szerző munkájának elhangzása a 2019-es évi MINI Fesztiválon. A különdíjak sorában az EMB felajánlotta, hogy kiadja Dobos Dániel és Stark János Mátyás darabjait, a STUDIO 5 elismerését pedig Alberto Alessio kapta, akinek így Bembe című szóló zongoraműve 2019. március 9-én hangozhat el az alkotócsoport Kritikán felül című koncertjén a Zeneakadémia Solti-termében.

A Bartók Világverseny és Fesztivál hatéves ciklusra és a Bartók életmű legjellemzőbb vonulataira épül, a zongorára, a hegedűre és a kamarazenére, valamint a zeneszerzésre összpontosít. Az esemény 2017-ben a hegedűsök versenyével kezdődött, idén pedig a zeneszerzők versenyével folytatódott. A Bartók Világverseny és Fesztivál szabálya szerint a döntően Bartók műveire épülő repertoár mellett a most lezajlott zeneszerzés forduló két kiválasztott műve a 2019-es zongoraforduló kötelező kortárs anyaga lesz.

(címlapkép: Mudra László)

Szeretnénk vigyázni Bartók örökségére

Kapcsolódó

Szeretnénk vigyázni Bartók örökségére

November 25-én szólal meg a Zeneakadémián a Bartók Világverseny és Fesztivál gálakoncertje, amely egyben lezárja a zeneszerzőversenyt is. Fekete Gyulával, az intézmény Zeneszerzés Tanszékének vezetőjével beszélgettünk, aki azt is elmondta, milyen kérdést felesleges feltenni egy komponistának.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk
Klasszikus ajánló

Pénteken indul a Haydneum – Magyar Régizenei Központ nyár eleji fesztiválja a budapesti Egyetemi templomban

2023. június 9. és 17. között rendezi meg második Egyházzenei Fesztiválját a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Budapesten, az Egyetemi templomban.
Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.