Klasszikus

Magyarok középpontban

2004.09.23. 00:00
Ajánlom
Budapest Jazz Fesztivál a Ferencvárosban Hét helyszín, százhúsz dzsesszmuzsikus, közte jó néhány világnagyság és szinte a teljes hazai élvonal - mától szombatig ez várja az érdeklődőket a Budapest Jazz Fesztiválon. Ezúttal szerencsére nem ismétlődik meg a tavalyi malőr, nem esik ugyanarra a hétvégére a nagy múltú debreceni dzsessznapok és a fiatal budapesti dzsesszfesztivál.

Amúgy is két, karakterében elég különböző találkozóról van szó: míg szeptember elején a cívisvárosban a dzsessz bölcsőjeként számon tartott New Orleans zenéje állt a középpontban, addig az idén második alkalommal megrendezett fővárosi seregszemle középpontjában változatlanul a magyar zenészek állnak, akikhez alkalmanként nemzetközi nevek társulnak.

Itt lesz többek között a hard bop stílus egyik nagy túlélője, a 76 éves Johnny Griffin, a főként ötvenes-hatvanas évekbeli avantgárd megmozdulásairól híres Kenny Wheeler, vagy sokak kedvenc ütőhangszerese, Trilok Gurtu. De a hangsúly változatlanul a magyarokon lesz: a Közraktár utcai sátorban például az idén hatvanéves Kőszegi Imre és csapata, a Bontovits Katival és Berki Tamással megerősített Budapest Jazz Orchestra, az új lemezét itt bemutató Dresch Quartet, vagy az ezúttal Dés Lászlóval kiálló Balázs Elemér Group játszik.

Az esti nagykoncerteknek a Közraktárak területén felállított sátorszínpad, a fiatal zenekarok estjeinek a Ráday utcai szabadtéri színpad ad otthont, klubkoncertek a Ráday utcai kávéházakban és kocsmákban lesznek.

Az idén új helyszín lesz a Kultiplex, ahol a műfaj avantgárdabb képviselői (Grencsó Kollektíva, Dél-alföldi Szaxofonegyüttes, La Campagnie Des Musique A Ouir) lépnek fel. Lesznek filmvetítések, emellett esténként a Tilos Rádió "jazzjockey"-ja, DJ Badihali régi dzsesszfelvételekkel próbálja majd táncra bírni az egybegyűlteket. Kedvcsinálóként pedig a résztvevők ma délután zajos-lármás felvonulást rendeznek a Ráday utcában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Vizuál

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

A Rijks Múzeum július elején megkezdte a festmény nyílt színi restaurálását. A projektet online és a helyszínen is nyomon követhetik az érdeklődők. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a képről.
Zenés színház

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Klasszikus

Egy este a hangszerek királynőjével: jön az Orgonák Éjszakája

Első alkalommal lesz olyan, hogy Orgonák Éjszakája. Mégpedig július 20-án, országszerte, és a Filharmónia Magyarország szervezésében.
Jazz/World

Ez Amerika egyik legjelentősebb hegedűkollekciója, mégis fel fogják darabolni

David Bromberg 263 historikus értékű hegedűjét tudósoknak, hangszerészeknek kellene tanulmányozni, de az amerikai Library of Congress nem akarja megvenni a gyűjteményt. Pedig megígérték.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Klasszikus ajánló

Mélyreható érzések a Vajdahunyadvárban!

A Budapesti Vonósok idén is különleges műsorral készül a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválra. Július 25-án egy érzelemgazdag koncertet hallhatunk a világszínvonalú kamarazenekartól a Vajdahunyadvár reneszánsz kertjében.
Klasszikus magazin

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Klasszikus ajánló

Sok Bachot hallhat majd a Veszprémi Régizenei Napokon

Idén is a veszprémvölgyi jezsuita templom lesz a Veszprémi Régizenei Napok helyszíne, ami július 22-én kezdődik, és hat napon át tart.
Klasszikus ajánló

Beethoven Tajvanon

Tajpeji zenekar érkezik a Duna Palotába, hogy Beethoven Sors-szimfóniája mellett klasszikus tajvani zeneszerzők műveiből játszanak.