Klasszikus

Mahler hattyúdala – a Nemzeti Filharmonikusok koncertje

2022.01.12. 13:25
Ajánlom
Mahler IX. szimfóniája nagy zenekari létszámot igényel, technikailag rendkívül nehéz mű. Talán épp ezért volt szíve vágya Kovács János karmesternek, hogy ezt a szimfóniát egyszer dirigálja. Álma teljesül 2022. január 13-án a Müpában, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral.

Beethoven IX. szimfóniája után félelem alakult ki a zeneszerzőkben a 9-es számtól, sokan attól tartottak: ahogy a bécsi klasszika halhatatlan mestere, ők sem tudják majd megírni a maguk Kilencedikje után a Tizediket. Mahler is közéjük tartozott: VIII. szimfóniája után a kilencediknek szám helyett inkább címet adott: Dal a Földről.

Amikor azonban megnyugodva elérkezett az immár sorszámmal is vállalt Kilencedikhez, utolérte sorsa: ez lett utolsó szimfóniája, a Tizediknek már csak első tételét tudta befejezni.

Mahler 1908/09-ben írta a Kilencediket. Ez a szimfónia lezár egy zenetörténeti korszakot, de a nyitás mozzanatát is érzékelhetjük a mű hallgatásakor: új utak kijelölését, amelyeken Mahlernek már nem volt lehetősége végighaladni. A darab négytételes, akár egy klasszikus szimfónia, időtartama azonban epikus léptékű: mintegy 75 és 90 perc között ingadozik. A tételek rendje teljesen eltér egy hagyományos szimfóniáétól: a kompozíció lassú tétellel kezdődik, és lassú tétellel is fejeződik be, a második és a harmadik tétel pedig a Ländler és a Rondo-Burleske feliratot viseli. Rendhagyó az is, hogy a mű hivatalosan D-dúr hangnemű, valójában azonban minduntalan változik a tonalitás, a zárótétel például Desz-dúr.

Némelyek úgy hiszik, ez a mű a világtól vett búcsú, mások a darab életigenlését hangsúlyozzák. Komplex, rejtélyes, mindig új felfedezést kínáló mű tehát a Kilencedik, amelyről Herbert von Karajan úgy érezte:

ez a mű egy másik világból, az örökkévalóságból szól hozzánk.

A koncert karmestere, a hetvenéves Kovács János 1973-ban kapta meg diplomáját a Zeneakadémián. Számos stílusban és műfajban otthonos, kivételes tudású és igényességű művész, akivel minden zenekar örömmel dolgozik együtt.

2022. január 13., csütörtök, 19:30 – Müpa
Hattyúdal

Gustav Mahler: IX. (D-dúr) szimfónia
Km.: Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Kovács János

Fejléckép: Kovács János (fotó/forrás: Nagy Attila / Nemzeti Filharmonikusok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.