Klasszikus

Mahler-városokban járt a Fesztiválzenekar

2013.12.18. 14:09
Ajánlom
A Budapesti Fesztiválzenekar az elmúlt napokban olyan német, holland és osztrák városokban lépett fel, amelyek szorosan kötődnek Gustav Mahler életútjához. Műsorukon a komponista 9. szimfóniája szerepelt Fischer Iván vezényletével.

Az idén harmincadik születésnapját ünneplő együttes a szimfónia november végi budapesti előadása után látogatott el Hamburgba, Bécsbe, Essenbe, Amszterdamba és Münchenbe. A sorozat zárókoncertjéről a müncheni Abendzeitung a következőt írta: "Már az is csodálatos volt, ahogy Mahler 9. szimfóniáját Fischer és a zenekara líraian dallamos hangulatban indította, majd szinte egyik pillanatról a másikra előtört a drámai szenvedélyesség, amelyet azonban egyetlen pillanatra sem vitt túlzásba, nem erőltetett semmiféle hatásvadász és olcsó eszközt. A hatalmas méretű müncheni Gasteig közismerten rossz akusztikája sem tudott akár egy pillanatra sem elbánni ezzel a csodálatos zenekarral".

A turné során érintett városok mindegyike szorosan kötődik Mahler életútjához, hiszen mind a hamburgi, mind pedig a bécsi operaházat igazgatta a zeneszerző. Amszterdam a nagyhírű karmester, Willem Mengelberg révén került Mahler zenei karrierjének középpontjába, ő ugyanis a világ egyik legjobb Mahler-interpretátoraként él a köztudatban, és neki köszönhető, hogy Gustav Mahler Amszterdamot olyan közel érezte magához. Essenben 1908-ban a hatodik Mahler-szimfónia ősbemutatóját tartották, a 8. szimfóniát pedig a müncheni közönség hallhatta először a világon 1910-ben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Izgalmas produkciókkal készül megünnepelni 90 éves jubileumát a Szegedi Szabadtéri Játékok. Van is ok az örömre, hiszen szép lassan újraindul a kulturális élet. Ám az óvatosságnak is helye van, ugyanúgy, mint a reménynek. Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával a művészetbe vetett hit jegyében, a pandémia árnyékában, a színházi világon jóval túlmutató kérdésekről is beszélgettünk.
Vizuál

Ferenc Jóska visszafoglalta az egykor róla elnevezett hidat!

Újabb Kolodko-miniszobor jelent meg Budapesten: ezúttal a Szabadság hídon, amely korábban Ferenc József nevét viselte.
Klasszikus

A közönséget is várják a Cziffra György-emlékév következő koncertjére

Az első, közönség számára is nyitott koncertet május 11-én tartják Szegeden, a Nemzeti Színházban. Az Hommage a Cziffra elnevezésű esten Szabó Marcell zongoraművész és a Szegedi Szimfonikus Zenekar lép fel, vezényel Medveczky Ádám.
Plusz

Kulturális sokszínűség a Bartók Béla Boulevard-on

A Bartók Béla úton idén is megrendezik az Eleven Tavaszt, mely egyedi kortárs alkotásokkal, köztéri installációval, valamint különleges alkotóműhelyekkel várja a látogatókat.
Klasszikus

Kezdődik az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Május 7-től 18 napon át világsztárok és a hazai művészeti élet legizgalmasabb alkotói adják egymásnak át a virtuális színpadot a Müpa új, ingyenes, online fesztiválján. A fesztivált Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala streamkoncertje nyitja a Milánói Scalából.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Mesterhangszerek használatára lehet pályázni

A Magyar Állami Operaház pályázatot hirdet magyar állampolgárok, valamint felsőfokú zenei végzettséggel rendelkezők számára: állami tulajdonban lévő mesterhangszerek több évre szóló használatára lehet jelentkezni.
Klasszikus újranyitás

A közönséget is várják a Cziffra György-emlékév következő koncertjére

Az első, közönség számára is nyitott koncertet május 11-én tartják Szegeden, a Nemzeti Színházban. Az Hommage a Cziffra elnevezésű esten Szabó Marcell zongoraművész és a Szegedi Szimfonikus Zenekar lép fel, vezényel Medveczky Ádám.
Klasszikus gyász

77 éves korában elhunyt Samu László kürtművész

A Nemzeti Filharmonikusok korábbi intendánsa a zenekar elmúlt közel öt évtizedének egyik meghatározó személyisége volt, nyugdíjba vonulásáig a Kottatár munkáját is segítette.
Klasszikus ajánló

Kezdődik az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Május 7-től 18 napon át világsztárok és a hazai művészeti élet legizgalmasabb alkotói adják egymásnak át a virtuális színpadot a Müpa új, ingyenes, online fesztiválján. A fesztivált Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala streamkoncertje nyitja a Milánói Scalából.
Klasszikus ajánló

5+1 kihagyhatatlan cikk a Bartók Tavasz friss-ropogós magazinjából

Kíváncsi vagy, hogy a színpadi művészek hogyan élik meg, ha üres nézőtér előtt játszanak? Mindig is érdekelt, hogyan készülnek a közvetítések vagy mit csinál egy online stream rendezője? Tudni szeretnéd, miért olyan egyedülálló és fontos Bartók Béla népzenegyűjtői munkássága? Mi az a világzene, és mit csinál Vaszilij Petrenko, amikor nem vezényel? A hamarosan kezdődő Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek frissen elkészült magazinjából most minden kiderül!