Klasszikus

Majdnem tragédia történt az oboistával koncert közben, így hárította el a bajt

2017.12.14. 13:13
Ajánlom
Sejtettük, hogy a Londoni Szimfonikus Zenekar első oboistája mindenre fel van készülve, de nagyon jó akció közben nézni őt.

Berlioz művét, a Faust elkárhozását játszotta a szimfonikus zenekar Sir Simon Rattle vezetésével, amikor Oliver Stankiewicz-cel történt egy kis baj: az oboista észrevette, hogy buborék képződött a hangszerében, ezért megütögette annak testét. Ezzel viszont csak azt sikerült elérni, hogy a nádja is eltörött.

Bekövetkezett hát a tragédia.

De ahelyett, hogy pánikolt, sírt, toporzékolt volna, vagy egyszerűen félbehagyta volna a szólamát, kikapta a második oboista kezéből a hangszerét, és azzal folytatta a frázist.

Biztos, hogy volt olyan momentum ebben a fél percben, amikor a szólamvezető azt hitte, hogy ezt már fújhatja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Kovács János az Operaház korrepetitorainak munkáját méltatta

"Szívből gratulálok nagyszerű billentyűs kollégáimnak" - írja.
Színház

Zongoraművésznek taníttatták, mégis inkább édesanyja nyomdokaiba lépett – Voith Ági 75 éves

Már debütáló előadása, A kaktusz virága megmutatta komikusi és zenei tehetségét, partnere pedig későbbi férje, Bodrogi Gyula volt. Március 17-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő. 
Klasszikus

Egy piros játékzongorával kezdődött a karrierje

A Zeneakadémia nagytermében ad szólóestet Nyikolaj Luganszkij, az ünnepelt orosz zongoraművész.
Plusz

Látott már kottaírógépet?

Az 1950-es évekbeli találmány soha nem terjedt el széles körben, furcsa alakjával azonban ma már zene- és dizájntörténeti ritkaság.
Könyv

Kukorelly Endre egymillió forintot ajánlott fel a Baumgarten-díj visszaállítására

Az író közösségi finanszírozásból javasolja a díj felélesztését, reagálva a nemzeti ünnepen kiosztott állami kitüntetések körüli visszásságokra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Lányával, Norával zenél Fischer Iván a Fesztiválzenekar új évadában

A Budapesti Fesztiválzenekar bejelentette új évadát, amelynek fénypontjába Monteverdi Orfeója kerül Fischer Iván befejezésével.
Klasszikus hír

Eötvös Péter az Évad Művésze a Müpa 15. évadában

Bryn Terfel, Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikus Zenekar, Waltraud Meier, a Concentus Musicus Wien, Paavo Järvi és Rolando Villazón is fellép a Müpa 2019/20-as évadában.
Klasszikus hír

Tóth-Vajna Zsombor kapta a Bach Mindenkinek Fesztivál díját

A fiatal billentyűs művész tegnap vette át az elismerést.
Klasszikus magazin

Lehet, hogy hiába gyakorolsz, minden a genetikán múlik

Sokan úgy tartják, hogy a kimagasló eredményekhez gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás kell. Nos, ez nem igaz, sokkal több múlik a genetikán.
Klasszikus magazin

Jascha Heifetz ujjai lassított felvételen: ezért volt ő a 20. század Paganinije!

A filmrészlet az 1951-es Of Men and Music című portréból megmutatja, hogy a mindig tökélyre törekvő Heifetz milyen technikás játékos volt.