Klasszikus

Majestic Sounds orgonahangversenyek: értékteremtés ‒ szenvedély ‒ hagyomány

2022.07.04. 10:40
Ajánlom
A Majestic Sounds sorozat kilenc éve színesíti a balatoni régió nyári kulturális kínálatát. Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész minden évben kiváló előadókat hív Balatonboglárra és Siófokra, ahol 2022. július 11. és augusztus 16. között, tizenkét esten ígérnek nívós kikapcsolódást a zeneszerető közönségnek.

A 2014-ben indult sorozat koncertjei jelenleg három helyszínen látogathatók: Balatonbogláron és Siófokon a főszezonban, a hévízi Szentlélek templomban pedig áprilistól októberig szerveznek Majestic Sounds hangversenyeket.

boglariorgonakoncertek2-101311.jpg

Teleki Miklós egy korábbi, balatonboglári koncerten (Fotó/Forrás: Gálig-Parti Dóra / Majestic Sounds)

A balatonboglári, Bauhaus stílusban épült Szent Kereszt Felmagasztalása templom két manuálos BKM orgonáját, és a siófoki, neoromán stílusú Sarlós Boldogasszony plébániatemplom három manuálos Paulus hangszerét minden évben több neves orgonaművész szólaltatja meg, egyes estek műsorát pedig énekes és hangszeres közreműködők színesítik.

Teleki Miklós és felesége szenvedéllyel, valamint az egyetemes és klasszikus értékek iránti elkötelezettséggel szervezi az orgonahangversenyeket. Hisznek abban, hogy gondos előadó- és műsorválasztással megszólítható mindenki, életkortól, zenei képzettségtől vagy kedvenc zenei stílustól függetlenül. A nyugalmat sugárzó templomtér, az orgona hangzásbeli sokszínűsége, a művészek elhivatottsága és több évszázad időtálló zenei kincse garancia arra, hogy a nyitott szívű hallgató maradandó élményekkel gazdagodik.

MajesticSoundsBalatonboglar-114437.jpg

A Majestic Sounds 2022-es balatonboglári porgramja (Fotó/Forrás: Majestic Sounds)

Az orgonamuzsika a modern korban is változatlanul alkalmas arra, hogy gyönyörködtessen, elgondolkoztasson, valódi kikapcsolódást nyújtson.

A koncertek zenei anyaga tartalmaz felhőtlenül vidám, virtuóz, érzelemdús és súlyosabb témákat érintő kompozíciókat is, visszatükrözve az élet és az emberi lélek gazdagságát.

MajesticSoundsplakatSiofok-114545.jpg

Majestic Sounds-plakát, Siófok (Fotó/Forrás: Majestic Sounds)

A 20 órakor kezdődő esteken 60-70 perces hangversenyeket hallhatnak, az orgonaművészek játékát kivetítőn, a felhangzó műveket pedig nyomtatott műsorlapon követheti a közönség. Több éves hagyomány, hogy három, az adott évben vásárolt jegy leadásakor a negyedik hangverseny ingyenes.

Majestic Sounds orgonakoncertek

2022. július 11. – augusztus 16., 20:00

Balatonboglár, Siófok, Hévíz

A pontos műsorokról és a jegyvásárlásról itt tájékozódhatnak, ahol további információ található a művészekről és a helyszínekről is. Ugyanitt tekinthető meg a hévízi hangversenyek programja is.

A koncertsorozatot támogatja:

  • Balatonboglár Város
  • CE Plaza Hotel
  • FGSZ Zrt.
  • Gianpiero’s Étterem
  • Magistern Hotel
  • Nemzeti Kulturális Alap
  • Piroska Csárda és Fogadó
  • Siófok Város

Az alábbi YouTube linkeken hangolódhatnak a koncertekre:

Móczár István-Teleki Miklós-Róka Ildikó (Siófok, Fantasy DVD, 2011): J. S. Bach: d-moll toccata és fúga 

Teleki Miklós J. S. Bach, T. Dubois, C. Franck és Liszt Ferenc műveit játssza (Nemzeti Összetartozás Alapítvány, Székesfehérvár, 2021)

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Koncertfelvétel Balatonbogláron (fotó/forrás: Gálig-Parti Dóra / Majestic Sounds)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

5 tény a barátság természetéről Ligeti és Kurtág példáján keresztül

Egy hat évtizeden át tartó barátság kapcsán sok mindenről meg lehet emlékezni, pláne ha mindeközben a történet a kortárs magyar zene két lehengerlő alakjáról szól. Pontokba szedtük Kurtág György és Ligeti György szívet melengető bajtársiasságát.
Klasszikus magazin

Liszt arcai: Liszt, a virtuóz

Liszt Ferencet, a 19. század legjelentősebb magyar zeneszerzőjét és a csodagyerekként induló, világhírű zongoristát az is ismeri, aki nem kifejezetten jártas a zenetörténetben. Ám Lisztet vétek lenne pusztán e két attribútum alapján beskatulyázni.
Klasszikus ajánló

Neves baszk zeneszerző működik közre az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusában

Ramon Lazkano a kurzus során tanítja a fiatal karmestereket és zeneszerzőket, emellett beszélgetést hallhat vele a közönség, a zárókoncerten pedig műveit is játszani fogják.
Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus hír

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.