Szeretünk például egyre gyakrabban egy szerzőre összpontosítani (a Zeneakadémia Koncertközpont izgalmas Összkiadás élőben című sorozatával szép közönséget hódított már meg eddig is), évfordulókat figyelemmel követni vagy valamilyen egyéb tematika mentén felfűzni akár egy teljes évadot. Ez utóbbira vállalkozott az Óbudai Danubia Zenekar, amikor a 2015/2016-os évadra meghirdette Hősök vagyunk bérletét, mintegy hajazva ezzel a Prof. Philip Zimbardo nevével fémjelzett Hősök Tere projektre, amely szerint – nagyon leegyszerűsítve – tulajdonképpen mindannyian hősök lehetünk: a hétköznapok hőseivé válhatunk, ha megtanulunk segíteni egymásnak, figyelni a másikra.

20160503 DANUBIA REMELUNK koncert ZAK 55 (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu)

Az egymásra figyelés pedig egy zenekar esetében is rendkívül fontos a megfelelő színvonalú produkció létrejötte érdekében. A Szeretünk, a Küzdünk és a Teremtünk című koncertek után most a Remélünket hallhatta a Zeneakadémia közönsége, amelyen két gyászzene szólalt meg Hámori Máté vezényletével: Richard Strauss Drezda (továbbá tulajdonképpen München és Weimar) bombázására emlékező, megrázó vonószenekari műve, a Metamorphosen, valamint Wolfgang Amadeus Mozart sokáig mindenféle mítosz különös homályába burkolódzó nagyszabású utolsó műve, a Requiem.

20160503 DANUBIA REMELUNK koncert ZAK 52 resize (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu)

A témához határozottan illő, remekül összeállított műsorról beszélhetünk, hiszen Mozart Strauss nagy idolja volt, a Metamorphosenben pedig egy ismerős hős alakja rajzolódik ki, mivel a darab egyik legfontosabb eleme az Eroica szimfónia gyászindulójának vissza-visszatérő témája. Azt azonban nem értem, hogy mi lehetett a levegőben, hiszen ezen a héten a Danubián kívül Mozart művét műsorára tűzte (rögtön másnap) a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint kétszer a Budapesti Fesztiválzenekar is. Pedig nem is májusban keletkezett a darab, Mozart télen halt meg, nem tavasszal, nincs sem mindenszentek, sem halottak napja, sőt az időben legközelebbi esemény éppenséggel az anyák napja, a munka ünnepe és az ortodox húsvét volt. Szóval ki érti ezt?

20160503 DANUBIA REMELUNK koncert ZAK 48 resize (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu)

Az első részt Strauss megrendítő, huszonhárom vonóshangszerre komponált Metamorphosenje töltötte ki. A közel félórás darabhoz kiválóan passzolt a nagyterem akusztikája, abszolút ideális hangzásban szólalt meg a zenemű, amelynek mindössze az elején éreztem némi bátortalanságot, bizonytalan intonációt, de az egymásra figyeléssel egyáltalán nem volt baj. Hámori Máté biztos kezekkel irányította az együttest, rajzolta meg az íveket, és a hömpölyögve áradó, ízlésesen formált dallamokon túl az előadás legerősebb oldala az okosan, érzékletesen tagolt, fokozatos építkezés volt. A megrázó mű befejezése után örültem volna, ha nem rondítja el a tapsolás a katartikus csendet.

A második rész már nem sikerült ennyire egységesre. Hogy egy idevágó hasonlattal érzékeltessem, mondjuk azt, hogy a halotti tor menüje: mákos lecsó lekvárral. Az elmúlt évtizedekben a historikus irányzat térhódítása, a korhű hangszereken való játék igencsak megváltoztatta a Mozartról alkotott képet, ami persze nem jelenti azt, hogy a hagyományos előadásmód veszített volna erejéből, hogy ne lehetne mai hangszerekkel játszani, de ha az előadás kicsit ilyen is, kicsit olyan is, az alkotóelemek kioltják egymást, és se ilyen, se olyan nem lesz, amiben maguk az előadók sem érzik jól magukat, pláne, ha köztük olyanok is akadnak, akik jócskán megmártóztak már a régizenei praxisban is.

20160503 DANUBIA REMELUNK koncert ZAK 31 (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu)

Nem értettem, hogy miért volt szükség ekkora vonóskarra és kórusra (Kodály Kórus Debrecen), hogy miért kellett az amúgy kiváló szólistákat hátul, a vonósok és a kórus között elhelyezni, és szinte látótávolságon kívülre száműzni a fagottokat és basszetkürtöket. Nem csoda, hogy szegények mindjárt az első tételnél kissé bizonytalanul léptek be, ahogyan a belépéssel gondok voltak a Tuba mirum tétel szétszórt harsona szólójánál is (emiatt Kovács István sem ebben a tételben remekelt a legjobban zengzetes basszusával). A vonóskar hangereje egész egyszerűen sok volt és vaskos, a társaság fele vibrált, ha kellett, ha nem (leginkább nem kellett volna), a historikus előadások hatását érzékeltető tempókat pedig nem tudták igazán flottul, megfelelő lélegzéssel, intenzitással és dinamikával teljesíteni az olyan tételeknél, mint a Kyrie, a Dies irae, vagy a Domine Jesu. Mindezek mellett vagy ellenére kifejezetten jól szólt a Kodály Kórus, különösen az énekkarok leggyakoribb neuralgikus pontját, a tenor szólamot kell megdicsérnünk, akik precízen hasították hangjukkal a levegőt a megfelelő helyeken. Hozzájuk képest a női szólamok (de még picit a basszus is) színtelennek tűntek időnként. A szólisták impozáns névsora szinte önmagáért beszél: Kolonits Klára énekelte a szoprán szólót a tőle megszokott magas színvonalon, hajlékonyan, éteri módon, ugyanakkor határozott karaktert adva szólamának, továbbá Kovács István basszusa is telten és kifejezetten okosan szólt, szépen és természetes módon áténekelve a gyakran vele versenyre kelő zenekart.

20160503 DANUBIA REMELUNK koncert ZAK 46 (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu)

A középső szólamokat a fiatalabb korosztály két kiválóságára bízták, így Balga Gabriella drámai, színgazdag mezzoszopránjában és Rab Gyula inkább lírai, kifejezően formált tenorjában gyönyörködhettünk, már amikor a gyakran szerencsétlenül alakuló akusztikai helyzet ezt hagyta, hiszen a korábban felvázolt elhelyezés nekik kedvezett a legkevésbé. Balga Gabriella gesztusai például oly módon vesztek el időnként a hangtömegben, mint Rachmainov Második zongoraversenyének elején a virtuóz zongoraszólam. De ott annak megvan az oka és célja. Itt nem volt. Jobb lett volna, ha az előadás végén hősünket valami egészen más miatt kell siratni.