Makovecz Pál: „El akartam oszlatni azt a sztereotípiát, hogy egy fúvószenekar feltétlenül keményen és hangosan szól”

Mikor jött létre a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumának Fúvószenekara, és mit kell tudni az együttesről?

Jövőre, 2027-ben lesz húsz éve, hogy a zenekart megalapítottam. A koncert-fúvószenekar viszonylag újfajta zenei formáció, általában mindenkinek a katonazenekar jut először eszébe a fúvósokról, akik menetelnek, esetleg térzenét játszanak, szórakoztató darabokkal. Sokáig valóban ez volt a jellemző, aztán a 20. század első felében kialakult az együtteseknek egy komoly művekből álló, saját repertoárja. Részben átiratokból, de egy idő után a zeneszerzők elkezdtek komponálni is a formációra.

– az újonnan felvettek tanszaki eloszlásának megfelelően, hiszen iskolai együttesről beszélünk. Magyarországon a hivatásos fúvószenekarok egyenruhásokból állnak, akik elsősorban szolgálatot látnak el, és időnként koncerteket is adnak. Kicsit sajnálom, hogy nem tudnak aktívabban részt venni a koncertéletben, mert sokfelé a világban ezek az együttesek a fúvósélet igazi állócsillagai, akiket a gyerekzenekarok csodálnak. Jó volna, ha a hazai, egyébként kiváló katonazenekaroknak lenne hangversenysorozata a Zeneakadémián vagy a Müpában, ahol a fiatalok meghallgathatnák őket, és mintaként lebeghetnének a szemük előtt.

Hogyan alakult ki az a hagyomány, hogy a fúvószenekar minden évben koncertet ad a Szent István Filharmonikusok bérletsorozatában?

Ez nagy szerencse az együttes számára, ami az iskola és a professzionális szimfonikus zenekar közti szimbiózisnak köszönhető. Amikor létrehoztam a fúvószenekart, egy idő után a Filharmónia vezetősége úgy ítélte meg, hogy az együttes megüti azt a szintet, hogy be lehet őket emelni a bérleti hangversenyek közé. Óriási megtiszteltetés egy ilyen, első osztályú zenekar sorozatában, a Müpában szerepelni, ráadásul tizedszerre.

Makovecz Pál és a Szent István Zeneművészeti Szakgimnázium Fúvószenekara (Fotó/Forrás: Németh Szabolcs / Szent István Filharmonikusok)

Mennyiben zajlik másként a felkészülés erre a koncertre, mint a zenekar többi fellépésére?

Nem mondanám, hogy máshogy készülünk, én azt a műsorfilozófiát vallom, hogy a térzenéken és az egyéb rendezvényeken is olyan műveket kell előadni, amelyek magas művészi tartalommal bírnak, és amelyeket persze igyekszünk a lehető legmagasabb színvonalon megszólaltatni. 

Említetted a szimbiózist a Szent István Filharmonikusokkal. A gyerekeknek már a szakgimnáziumi tanulmányaik folyamán a szemük előtt lebeg, hogy jó volna egyszer majd az ő soraikban játszani?

Igen, van is a Filharmóniának egy mentorprogramja, a legjobb gyerekek egy-egy koncertre beülhetnek a profi zenészek közé. Az is motiválhatja őket, hogy a zenekarban nagyjából negyven százalékban egykori növendékek ülnek. De egyszerűen csak

Mert annak azért mindenki tudatában van, hogy a koncertterem igazából egy szentély, és azt most nekik kell zenével betölteni.

Te magad is harsonásként kezdted a pályafutásodat. Mit adott neked a zenekari játék?

Értelmet adott annak, amit csináltam. Mert amikor az ember reggeltől estig „gyűri” a hangszerét, nagy élmény, ha valamit végre sikerül eljátszani, meg amikor a sok csiszolgatás után egyszer csak úgy szól a zene, ahogyan szeretné – de beülni egy zenekarba, ahol közösségben megélhetem, milyen együtt létrehozni valamit, az felülmúlhatatlan élmény.

A fúvószenekar vezetőjeként hogyan tudsz igazi közösséget létrehozni?

Abból a szempontból sokkal könnyebb dolgom van, mint más, zeneiskolai zenekarvezetőknek, hogy ezek a gyerekek azért járnak ide, mert zenei pályára készülnek. Elég okosak, pontosan fel tudják mérni, hogy például

Amikor idejönnek, amellett, hogy azt csinálják, amivel foglalkozni szeretnének, olyan tapasztalatokat szereznek, amiket majd hasznosítani tudnak. Ez a legfontosabb a számukra. Az iskolánk egy boldog sziget, nemcsak a nagyszerű kollégák és a kiváló adottságokkal rendelkező épület miatt, hanem mert fantasztikus gyerekek járnak ide.

Makovecz Pál és a Szent István Zeneművészeti Szakgimnázium Fúvószenekara (Fotó/Forrás: Németh Szabolcs / Szent István Filharmonikusok)

Melyek voltak ennek a tíz év müpás szereplésnek azon emlékezetes momentumai, sikerei, amelyeket a kerek évforduló alkalmából jól esik felidézni?

Maga az idei koncert műsora egyfajta visszatekintés, olyan műsorszámokat válogattam össze, amelyek a tíz év során a Müpában elhangzottak, és valamilyen szempontból emlékezetesek voltak. A tavalyi koncertből nem választottam darabot, az még túl közel van, de ott is volt egy igazi mérföldkő, egy Messiaen-mű, amelyet a szerző eredetileg is fúvószenekarra írt. Fantasztikus alkotás, és óriási eredmény, hogy a gyerekek ilyen jelentős szerzőtől játszhattak, ráadásul a felkészülés során kiderült, hogy a mi előadásunk volt a mű magyarországi ősbemutatója. 

Hogyan választottad ki az idei programot?

Az eltelt évek során kétszer kicserélődött már a zenekar összetétele, kevés olyan gyerek van, aki hosszabb időre vissza tud tekinteni, esetleg ha a testvére is ide járt, és ő közönségként részt vett a koncerteken. Úgyhogy ez az én szubjektív válogatásom, azt néztem meg, melyik művek álltak jól az együttesnek. De azért került egy olyan zene is a programba, amit a gyerekek akartak, a zárószám, Johan de Meij Extreme Make Over című darabja.

Végül nem volt rá szükség, de azért így is hatalmas kihívás a zenekarnak. A fúvósdarabok nehézségét egytől ötig szokták besorolni, ötös az, amit profi együttesek játszanak. Amikor megnéztem a katalógusban ennek a műnek a számát, az állt ott, hogy hatos.

Az idei programban két művel is szereplő Johan de Meij visszatérő szerző a repertoárotokon. Miért szeretitek ennyire játszani a műveit?

A fúvóstársadalomban ő hatalmas névnek számít. Nem minden darabja egyformán zseniális, de izgalmasakat lehet köztük találni, amelyek jól játszhatóak. Ő maga is harsonás, ismeri a fúvósok lélektanát, nagyszerűen, színesen hangszerel, és remek ötletei vannak. Például az egyik idén játszott művében hangolt üvegeket is alkalmaz. Én azt is szeretem benne, hogy olyan zenét ír, amelyet a közönség szívesen hallgat. Ez nem azonos a kommersszel, és

Előadni milyen a darabjait?

Nagyon élvezetes. Soha nem ír semmit, ami hangszerszerűtlen lenne, ismeri a fúvósok határait, a hangszerek karakterét, és ezekkel jól él. Inkább más téren alkalmaz újszerű megoldásokat, most például a már említett művében és a másik, A Szent Márk tér visszhangjai című darabjában is él azzal az általa kifejlesztett technikával, hogy a zenekar mintha önmaga visszhangját játszaná, a nagy térben ott kóvályognak a hangok, amiket már eljátszottunk, és lassan lecsengenek.

Makovecz Pál és a Szent István Zeneművészeti Szakgimnázium Fúvószenekara (Fotó/Forrás: Németh Szabolcs / Szent István Filharmonikusok)

Egyébként mennyire kell figyelembe venned a műsorválasztásnál a zenekarban szereplő növendékek aktuális tudását?

Természetesen szükséges vele foglalkozni, például az ezen a koncerten szereplő átiratomat, Liszt Hunok csatáját olyan évben készítettem, amikor úgy éreztem, nem olyan erősek a fiatal zenészek, és az átdolgozás során végig konkrét emberekre gondoltam, hogy mit tudnak lejátszani. Ha valaki még nem tartott ott, ahol kellett volna, akkor azt a zenei anyagot inkább másik szólamnak adtam.

Milyen szempontokat kell még figyelembe venni az átdolgozásnál?

Úgy gondolom, hogy az átdolgozás során csaknem egy új mű születik. A fúvószenekart úgy kell elképzelni, mint egy orgonát, ahol az ember állítgatja a regisztereket, amivel megszólaltat egy szólamot – hiszen az orgona is fúvós hangszer. Valamilyen mértékben törekedni kell az eredeti mű atmoszféráját visszaadni, de azt a hangszerelési koncepciót hibásnak tartom, amely például hegedűhangzást akar reprodukálni fúvószenekaron. Ez sose fog sikerülni, csak a színt és a hatást lehet visszaadni, és az erre legalkalmasabb szólamot kell megtalálni.

Mi alapján választod ki az átírandó darabot?

Van olyan, hogy valamit hallgatva eszembe jut, jól szólna fúvósokon, de például Sibelius Impromptujét, amely most is szerepel a programban, kifejezetten azért választottam még a legelső müpás koncertünkre, mert

Az Impromptu kifejezetten lassú, gyönyörű szép, puha hangzású mű, eredetileg zongoradarab, de egy vonószenekari átiratból készítettem a mi verziónkat.

Makovecz Pál és a Szent István Zeneművészeti Szakgimnázium Fúvószenekara (Fotó/Forrás: Németh Szabolcs / Szent István Filharmonikusok)

Gondolom, a halk és puha játéknak pedagógiai haszna is van. 

Igen, sőt a gyerekeknek is jó érzés, hogy erre is képesek, és hallják, milyen elképesztő érzékenységgel tud megszólalni egy ilyen zenekar. Látszik az arcukon, milyen jólesik nekik.

Mit emelnél még ki a műsor többi részéből?

Egyik darab jobb, mint a másik. A Saint-Saëns Bacchanáliában eleve olyan dominánsak a fúvósok és az ütősök, hogy fúvószenekaron is nagyszerűen szól. Liszt Ferenc Hunok csatája című szimfonikus költeményét egy kollégámmal, Szalay Andrással írtuk át, szintén eléggé fúvóscentrikus mű. Ritkán játsszák, pedig szerintem kiváló darab, ahogy a programzenétől várnánk, egészen plasztikus, például hallani benne a vágtázó lovakat. Ránki György Varázsital-szvitjében pedig annyi a humor és az elegancia, hogy nagyon szokta szeretni a közönség.

Milyen tervekkel fogtok neki a következő tíz évnek a fúvószenekarral?

Már tudom előre, mit fogunk a továbbiakban a Müpában játszani, de az még titok. Persze mindig függ az aktuálisan felvett diákoktól is, de optimista vagyok,

Úgyhogy azt gondolom, korlátok nélkül álmodhatok a műsorválasztást illetően. De továbbra is fenntartom: hibás az a koncepció, hogy egy fúvószenekarnak sekélyes darabokkal kell megfognia a közönséget. Szerintem komoly művekkel kell szórakoztatni.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Makovecz Pál (fotó/forrás: Emmer László / Szent István Filharmonikusok)