– A fesztivált nyitó szólóestjének műsorán Beethoven és Schubert szonátáit, valamint Chopin mazurkáit és keringőit játssza. Milyen szempontok mentén alakította ki műsorát?
– Mivel ez egy Beethoven-hét, a program felét két Beethoven-szonátának szentelem, de mivel egyben az új Graf fortepiano felavatása is, úgy gondoltam, jó ötlet, hogy mást is játsszak abból a repertoárból, amelyre alkalmas ez a hangszer.
Malcolm Bilson (Fotó/Forrás: Ellen Zaslaw)
– Olyan szerzőkről van szó, akiket modern zongorán talán gyakrabban hallunk, és nem biztos, hogy a laikus közönség rájuk gondolva asszociálna a fortepianóra (főleg Chopin esetében). A történeti hitelességen túl milyen érvek szólnak a fortepiano és milyen érvek a modern zongora mellett?
– Az összes modern zongora felépítése a New York-i Steinway 1870 körüli receptjén alapszik: kereszthúrozás, öntöttvas váz, nagy filcezett kalapácsok, Erard-féle mechanika. Chopin sohasem láthatott ilyen hangszert, és a hangképzése is messze állt attól, mint amihez hozzá volt szokva és magasztalt. Chopinhez ma főképp az általa Párizsban használt Pleyel zongorákat társítjuk (az Erard hangszereket kevésbé szerette), de minden bizonnyal játszott bécsi zongorákon szülőhazájában, Lengyelországban. Amikor Bécsben koncertezett 1830-ban, kifejezetten Conrad Graftól kért zongorákat.
– Hangversenyén egy Graf fortepianón fog játszani, amelyik az ismert modellek közül a legnagyobb és a legkésőbbi, és már nem térdfogantyúval működik, hanem pedállal. Mit kell tudnunk erről a hangszerről?
Malcolm Bilson (Fotó/Forrás: Zeneakadémia)
– Egy Graf aligha a legkésőbbi a Steinway előtt, viszont Conrad Graf a leghíresebb és legfontosabb hangszerkészítő volt Bécsben nagyjából 1810 és 1840 között. Beethoven utolsó zongorája Graf volt, Schumannék nászajándékba is ilyen hangszert kaptak, ami történetesen Brahmshoz került később. A Pleyel, az Erard és a kései Streicher későbbi, mint a koncerten hallható zongora, hangban és vetületükben is nagyobbak.
– Mit jelent egy historikus előadó, illetve előadás esetében hitelesnek/autentikusnak, de ugyanakkor eredetinek lenni?
– Véleményem szerint az lenne autentikus, ha Liszt lejönne közénk és játszana nekünk a saját hangszerén; az autentikusság ma egyszerűen nem megvalósítható. Nem hiszem, hogy nagyon másra törekednék, mint Schiff András vagy Alfred Brendel – egyedül az eszköz más. Az a fontos, amit tanulunk a saját hangszereinktől. Nem várhatjuk el egy hegedűstől és egy klarinétostól, hogy egy dallamvonalat ugyanúgy adjon elő – mindenki a saját eszközén keresztül tanul zenét.
– Ön különösen sokat foglalkozott és foglalkozik a zenemű minél mélyebb megértésével és a hiteles interpretációval, amiről izgalmas dokumentumfilmjében, a Knowing the score-ban (A kotta ismerete) is beszél. Mesélne erről a projektről kiragadva néhány példát azon felfedezései közül, amelyek megváltoztatták egy zeneműről alkotott képét?
– Ennek a kérdésnek bizony egy teljes cikket szentelhetnénk, ha nem egy könyvet. Amikor elkezdtem játszani ezeken a korabeli hangszereken, természetesen a korszak muzsikusaitól kerestem információkat – Carl Philipp Emanuel Bachtól, Leopold Mozarttól, stb. és hamar megtanultam, hogy ezek az „ábécéskönyvek” szinte teljesen ellentétes módon tanítanak meg minket, muzsikusokat kottát olvasni és végrehajtani az utasításokat, mint ahogyan azt tanultam valamennyi tanáromtól (Amerikában és Európában egyaránt) – újra kellett tanulnom a zenei nyelvet. Világszerte előadok és tanítok ebben a témában, olyan konzervatóriumokban is, ahol nincsenek korabeli hangszerek.
– A fesztivál által szervezett kadencia (cadenza)-versenyben is zsűrizik. Ön mindig saját cadenzát ír vagy improvizál?
– Otthon improvizálom a cadenzáimat, majd kidolgozom őket. Néhány zongorista (kiváltképp Robert Levin barátom) könnyedén eljátszik bármit, ami eszébe jut – nekem gyakorolnom kell.
– Hogyan fejleszthető az improvizációs képesség? Mit kell gyakorolni?
– A legjobb gyakorlás az, ha egyszerűen csak csinálod. Ez nemcsak a cadenzákra és a szabad improvizációra vonatkozik, hanem a megkomponált művek díszítéseire is. Tegnap csináltam egy olyan díszítést, amit csodálatosnak éreztem, de ma csúnyának és nyersnek gondolom. Olyan ez, mint bármi más, amit tanulunk – foglalkozz vele sokat, szerezz tapasztalatokat és fejleszd az ízlésed. Ahogyan a mondás tartja: nem lehet megtanulni lovagolni anélkül, hogy a ló ne dobna le többször.
hírlevél
