Klasszikus

Már Japánban is fújják

2009.10.26. 14:11
Ajánlom
1985 óta, háromévente rendezik meg Japánban azt a nemzetközi oboaversenyt, amelynek döntőjébe egy magyar is bejutott. Balla Tamás a legjobb 19 között bizonyította tehetségét.

Az első hat versenynek Tokió hangversenytermei adtak otthont, ezúttal, immár második második alkalommal a Karuizawa Ohga Hall falai között zajlott a megmérettetés. A zsűri elnöke Hansjörg Schellenberger volt, további tagjai Maurice Bourgue, Ken-ichi Furube, a New Japan Philharmonic első oboistája, Gordon Hunt, a London Chamber Orchestra szólóoboistája, Norbert Täubl, a Bécsi Filharmonikusok szólóoboistája, Yoshiaki Obata, a tokióni Nemzeti Képző- és Zeneművészeti Egyetem tanára, valamint Yoshihide Kiryu, a Japán Oboatársaság elnöke. A döntő első fordulójába 57-en jutottak be, a másodikba 19-en, köztük Balla Tamás.

Balla Tamás 2007-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Pongrácz Péter és Kiss József osztályában. 2006 és 2009 között a madridi Escuela Superior de Música Reína Sofía növendéke, mesterei Hansjörg Schellenbergerés és Victor Anchel voltak. Az ifjú oboista több versenyen ért el jelentős eredményt, jelenleg az Aarhus-i Szimfonikus Zenekar első oboistája.

A japán versenyt az orosz Ivan Podomjov és a német Viola Wilmsen nyerték, a dobogó második fokára a francia Philippe Tondre állhatott. Különdíjat kapott a japán Nanako Kondo, Miki Takashima és a francia Alexandre Mege.

www.tamasballa.com

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Zenés színház

Nyomozás az Operában – akcióban a jogi osztály

Noha az egyik legfelemelőbb érzés kétségkívül a művészeket illeti, amikor a színpadon megcsillogtathatják tudásukat, majd fürdőzhetnek a közönség jól megérdemelt elismerésében, mégis, ahhoz, hogy ez létrejöhessen, többek között az Opera jogi csapatának hathatós közreműködésére is szükség van.
Színház

A rendező, aki megdolgoztatja a nézőt - Székely Kriszta

A saját maga körüli világégetés és az állandó csavargás már kikopott belőle; amióta rendez, a színház az élete. Székely Kriszta Kult50-ben megjelent portréja.
Színház

A Magvető Café-ban is elmaradnak a tervezett bemutatók januártól

A kulturális tao-támogatás megvonása a Magvető Cafét is érzékenyen érinti. Közleményükben arról írnak, januártól biztosan elmaradnak a tervezett saját előadások.
Zenés színház

A hazai zenés színház „mindenese”: Szemenyei János

Színész és zeneszerző egy személyben, aki igazi otthonát a zenés színpadokon találta meg. Szemenyei János Kult50-ben megjelent portréja.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Ismét tehetséges fiataloké az Óbudai Társaskör színpada

Gitármuzsika, az év fiatal jazz-zenészei és olaszmánia Óbudán.
Klasszikus érdi tamás

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Klasszikus nfz

A zene ajándék

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar 2018/2019. évadának koncertjeire már feltölthető ajándékkártyával is vásárolhatóak jegyek.
Klasszikus la scala

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Mozgássérült sportoló és siket színésznő is fellép Frenáknál

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának november 17-i adásában vendégünk lesz Rohmann Ditta gornodkaművész, Borbély László zongoraművész, Frenák Pál koreográfus, Horváth László, a Fonó igazgatója.