Klasszikus

"Március van s határtalan az Élet"

2014.03.24. 11:13
Ajánlom
A Pannon Filharmonikusok és a Szegedi Kortárs Balett közös produkciója nyitotta az idei Tavaszi Fesztivált. Balog Zoltán miniszter Ady Endre: A Tűz márciusa című versének utolsó sorával köszöntötte a közönséget. KRITIKA

A századforduló karakteres, ma már kanonizált darabjai rendeződtek egymás mellé a Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjén. Az előre elrendelt tematika nem titkolt szándéka az volt, hogy a szerzőhármas - Richard Strauss, Bartók és Stravinsky - művein keresztül a rendezvénysorozat gazdag programkínálatát, műfaji sokszínűségét vetítse előre. Az első pillanatra változatos összeállítás később koherens egységbe szerveződik. A tánc mint szervező elem már a koncert első harmadában megszólaló szimfonikus költeményben is megjelenik. Richard Specht, Strauss életrajzírója a következőket írja a Don Juanról: "A szerelem körtánca, a szenvedélyek rondója. Életigenlés és kiábrándulás szoros szomszédsága." A számtalan formában feldolgozott népi legenda Richard Strauss tökéletes hangszerelésében kétséget kizáróan mutat rá az alakként megragadhatatlan érzelmi indulatokra, a kierkegaard-i "zenei erotikus"-ra.

A zenekar a koncert első részében külsőségeiben nyugalmat, határozott fellépést és hozzáértést sugallt. Az együttest a szólamvezetők akkurátus rendben a hangszercsoport hierarchiának megfelelően vezették színpadra. A mű a szerző saját bevallása szerint is különleges feladat elé állítja a fúvósokat. A kürtök a kivételes szerzői és a hallgatói elvárásoknak is megfeleltek. A szólórészeket könnyeden és technikásan oldotta meg a hangszercsoport. Ezzel ellentétben az oboa fénytelenül és tompán szólalt meg, melyet csak az elsőhegedű érzelmektől ugyan mentes, de pontos játéka tudott feloldani. A költeményt mindvégig átható, kielégíthetetlen sóvárgás a zenekari játékban nem tudott hatalmas erejű akarattá formálódni. Don Juan alakja az est folyamán a kedvtelenség és a reményvesztettség hangulatába került. Önmaga áldozata lett. Az egzaltált, extatikusan szélsőséges hangulatok az együttes mezzoforte játékán keresztül nem nyilvánultak meg.

A hangverseny a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével folytatódott. Bartók a húszas évek revíziós hangulatában Pest, Buda és Óbuda egyesítésének félévszázados jubileumára komponált Táncszvitjét Juronics Tamás nem először állította színpadra ebben a formában. A népi motívumok eszköztárából építkező, eredeti zeneszerzői invenciókat a rendező mintha a nemzetek konfliktusoktól mentes együttélésének végeként értelmezett halotti beszédként képzelné el. Félő azonban, hogy a disznótor hagyományainak művészi szintű beemelésével a nagyrészt külföldi közönség értelmezésében a darab - ahogy a Don Juan esetében is - önáldozatot követel.

Az est záróakkordjaként Stravinsky Tavaszi áldozat című balettzenéje állította kihívások elé az együtteseket. A művet bevezető, az elemek hatalmától való félelmet megjelenítő litván népi dallam szépen szólalt meg a fagotton. A hangszertől szokatlan, magas lágéban írt szóló pontos technikai megoldása miatt kihasználatlanul maradtak az ad libitum instrukcióban rejlő lehetőségek. Az együttes a különösen ritmikailag komoly feladatot jelentő művet eljátszotta. Az áldozatvállalás katarzisa, valamint a közösség és a kiválasztott egyén megváltás-konfliktusa mégsem elsősorban a zenei anyagban rajzolódott ki. A koreográfus kitűnő érzékkel fordult egy önmagába zárt közösség felé, mely a régi és új, az áldás vagy átok kettőségei között önreflexív módon keresi a megújulás és az önértelmezés lehetőségeit. A mozgás és a zenei világ egysége pontosan mutat rá az individuum és környezete feloldhatatlan ellentéteire. Felismerve a közös áldozathozatal szükségességét, a mindent magában hordozó áldozati fehér önként olvasztotta magába a természet többi színét, köztük a pirosat és a zöldet. Kovács János higgadt, precíz személyisége, tudása és a zenei anyaghoz való alázatos viszonya segítette hozzá a Pannon Filharmonikusokat, hogy éljenek a lehetőséggel és betöltsék a Tavaszi Fesztivál nyitózenekarának szerepét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Meztelenre vetkőzni még az orvos előtt sem!

Láthatóvá válnak a cselédlányok, szegényebb sorból való asszonyok hétköznapjai, a kor egészségügyi, higiéniai, sőt erkölcsi viszonyai. Szécsi Noémi legutóbbi kötetében dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő rendelési naplói alapján enged bepillantást a 19. század végén és a 20. század elején élő nők életébe.
Fidelio Tours

Több mint félszáz program a Zempléni Fesztiválon

Komolyzenei és jazzkoncertek, színházi és irodalmi estek, kiállítások mellett családi és gasztronómiai kínálat várja az érdeklődőket augusztus 14. és 23. között.
Klasszikus

Különleges koncertpárral indítja új évadát a Zeneakadémia

A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös hangversenyén a Kossuth-díjas Balázs János szólójával hallható Rahmanyinov összes zongoraversenye és a virtuóz Paganini-variációk augusztus 18-án és 19-én a Nagyteremben. A vendégkarmester a kanadai Charles Olivieri-Munroe lesz.
Jazz/World

A boglári közönséget táncoltatja meg pénteken a Budapest Bár

Azt már egyértelműen láthatjuk, hogy 2020 nem a nagykoncertek és a többezres fesztiválok éve, de a Budapest Bár legénysége ebben a nehéz helyzetben sem maradt tétlen. Az utóbbi hónapokban tökéletesítették friss lemezük dalait és előkészítettek egy koncertszínházi darabot, amit augusztusban és szeptemberben több ízben is meghallgathatunk. Legközelebb 7-én, pénteken lépnek fel Balatonbogláron, a Kultkikötő 15. születésnapján. A zenekar vezetőjével, Farkas Robival beszélgettünk.
Jazz/World

Tizenhét ember szíve egy akkordban - Beszélgetés Bacsó Kristóffal

Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát és a Berklee College of Music-ot, bizonyított a francia és az amerikai komolyzenei színtéren, londoni, barcelonai és pescarai jazz fesztiválokon nyűgözte le a szakmát, Orszáczky- és Artisjus-díjban részesült, és különböző formációival eddig négy saját lemezt jelentetett meg. Bacsó Kristóf szaxofonista és zeneszerző jelenleg a Modern Art Orchestra művésze – zenei pályafutásáról, a MAO-val közös munkájáról, jövőbeni terveiről beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

A Balatonon is koncerteznek a BFZ zenészei

Bár az augusztus még nem az aktív koncertszezon hónapja, a Budapesti Fesztiválzenekar több nyári programmal is készül közönségének Budapesten, a Balatonon és a Dunakanyarban.
Klasszikus hír

Különleges koncertpárral indítja új évadát a Zeneakadémia

A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös hangversenyén a Kossuth-díjas Balázs János szólójával hallható Rahmanyinov összes zongoraversenye és a virtuóz Paganini-variációk augusztus 18-án és 19-én a Nagyteremben. A vendégkarmester a kanadai Charles Olivieri-Munroe lesz.
Klasszikus ajánló

Fesztivál egy nappali szobában – Kezdődik az Altalena Zenei Fesztivál

Szerdától hamisítatlan szalonhangulattal és a klasszikus zenei élet legkiválóbb előadóival várja közönségét az Altalena Zenei Fesztivál. A kamarazenéé és a szólóhangszereké a főszerep, de a programban néptáncos-népzenés est és zenés beszélgetések is helyet kapnak.
Klasszikus gyász

Elhunyt Leon Fleisher, az évtizedeken át csak bal kezével játszó amerikai zongorista

Elhunyt 92 éves korában Leon Fleisher világhírű amerikai zongorista, aki egy betegség miatt évtizedeken át csupán bal kézzel játszott. A zenész rákbetegségben halt meg vasárnap - írja a bbc.com.
Klasszikus ajánló

Megvan az idei Kaposfest teljes programja

Augusztus 16–19. között megújult arculattal érkezik a 11. Kaposfest – Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál Várdai István és Baráti Kristóf művészeti vezetésével. Az idei esemény időtartamában ugyan rövidebb, de annál színesebb lesz.