Klasszikus

Marczi Mariann a Fúgában

2014.10.31. 10:35
Ajánlom
A halottak napjához kapcsolódó tematikájú szólókoncertet ad Marczi Mariann november 2-án, vasárnap kora este

Műsorának első felében Haydn A megváltó hét szava a keresztfán című kompozíciója szólal meg. Az 1783 nagypéntekére komponált zenekari művet a szerző később vonósnégyesre (1787) írta át, majd oratóriumot készített belőle (1796). A szólózongora-átiratot is jóváhagyta, így ez is Haydn-műnek számít, a XX:1/C jegyzékszám alatt. A mű hét meditatív szonátatételből áll, melyeket egy bevezető és egy földrengés-tétel keretez.

Marczi Mariann műsorának második részében előbb Mohay Miklós 2013-ban írott Via crucisa hangzik el, a tizennégy stációt itt is egy bevezető és egy zárótétel fogja közre. A műsor végén az idős Liszt Ferenc Költői és vallásos harmóniáiból szólal meg kettő: Az ébredő gyermekek himnusza és az Invokáció. Marczi Mariann a Liszt Ferenc zeneművészeti Egyetem tanára, tavaly megjelent, huszadik századi magyar zeneművekből álló lemeze kiemelkedő nemzetközi kritikai fogadtatásban részesült.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Liszt arcai: Liszt, a virtuóz

Liszt Ferencet, a 19. század legjelentősebb magyar zeneszerzőjét és a csodagyerekként induló, világhírű zongoristát az is ismeri, aki nem kifejezetten jártas a zenetörténetben. Ám Lisztet vétek lenne pusztán e két attribútum alapján beskatulyázni,
Klasszikus ajánló

Neves baszk zeneszerző működik közre az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusában

Ramon Lazkano a kurzus során tanítja a fiatal karmestereket és zeneszerzőket, emellett beszélgetést hallhat vele a közönség, a zárókoncerten pedig műveit is játszani fogják.
Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus hír

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Klasszikus ajánló

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.